2018-as választás
Teljes tisztújítást tart az LMP, de Szél Bernadett marad
Egy-egy jelölt van az LMP női és férfi társelnöki posztjára: Szél Bernadett és Keresztes László Lóránt – mondta el az MTI-nek szerdán Kanász-Nagy Máté, a párt szóvivője.Orbán Viktor köszönetet mondott a falusi embereknek
Orbán Viktor miniszterelnök megkezdte köszönő kampányát, több helyre is ellátogat, ahol járt a választási kampány során, és ahol támogatták április 8-án - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár kedden az MTI-vel.Troll: Az apró tömeg Falus Ferenccé változott és nyakon öntötte magát jégesővel (videóval!)
A bibliai hét csapás szerű jégeső vetett véget a roncsderbinek a Parlament előtti Kossuth téren az új Országgyűlés megalakulása napján. Szinte borítékolható volt, hogy értelmezhető célok nélkül kifullad a tüntetéssorozat – hangzott el az ECHO TV Troll című műsorában. A pénteki adás arra is rávilágított, garázdaság volt az, hogy a Kossuth téri demonstrálók rátámadtak református egyházi vezetőkre. Bár, a tüntetők szinte könyörögnek egy rendőri pofonért, hogy bejárhassa a világsajtót a fotó, ami bizonyítja a rendőri brutalitást, a magyarországi diktatúrát.Kövér László: aki aláássa Magyarország függetlenségét, az hazaáruló
Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet – mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyűlés újonnan választott elnöke.Kocsis Máté: az ellenzéket nem érdekli Magyarország biztonsága, jövője
Kocsis Máté szerint az ellenzék hátat fordított az ország biztonságának és jövőjének, azonban az április 8-i, választóktól kapott felhatalmazás alapján már nincs nekik kiszolgáltatva sem az ország, sem a kormány – írta a Magyar Idők.NMHH: Gyurcsány és pártjának hirdetései uralták a televíziókat és a rádiókat
A Demokratikus Koalíció (DK) politikai hirdetései jelentek meg a legtöbbször a televízióban és a rádióban a választási kampány alatt - derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának e heti ülésén elfogadott tanulmányból. A DK kétféle reklámját összesen 119 alkalommal tették közzé, a Fidesz-KDNP megosztva a KÖSSZ-szel 70 felbukkanással a hatodik leggyakrabban szereplő szervezet volt.Elemző: Orbán a nemzetközi térben is kiemelt szerepet szán Magyarországnak
Alapjogokért Központ igazgatója szerint Orbán Viktor kormányfő a nemzetközi térben is kiemelt szerepet szán Magyarországnak. Szánthó Miklós szerint emiatt az ellenzék "frusztrációja" még inkább fokozódni fog, mivel a belpolitikai csatározásokhoz szokott ellenzék egy "nagy kaliberű" miniszterelnökkel áll szemben, aki nemzetközi szinten is kiemelt szerepre törekszik.Ma dönt az Országgyűlés a tíz új minisztériumról
Az Országgyűlés ma szavaz a negyedik Orbán-kormány tíz minisztériumának létrehozásáról. A törvényjavaslat rögzíti továbbá, hogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda a miniszterelnök politikai munkaszervezeteként, a létrejövő Miniszterelnöki Kormányiroda pedig kormányzati igazgatási munkaszervezeteként működik. Az előterjesztés általános indoklása a kormányzati szerkezetről azt írja, a kormányzati tevékenység irányítását a miniszterelnök végzi. A kormányzati központ része a Miniszterelnöki Kabinetiroda, a Miniszterelnökség és a Miniszterelnöki Kormányiroda.Gyurcsánynak mardossa a lelkét a választási eredmény
Mardossa a lelkét, hogy a választásokon a végcélokból szinte semmit nem ért el a Demokratikus Koalíció – vallotta be Gyurcsány Ferenc pártelnök az ATV csütörtöki műsorában, hozzátéve, arra számított, hogy kétszámjegyű lesz a támogatásuk. Szerinte ugyanakkor az nem volt kérdés, hogy a DK bekerül a Parlamentbe. Az őszödi beszéddel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta, azzal szerinte „nem volt probléma”, és pont azért izgalmas, mert „káromkodás is van benne”, mivel azt egy „hazájáért aggódó, szenvedélyes fickó mondta”.Ajánljuk még