2018-as választás
Németh Sándor: Nincs Orbánnál alkalmasabb vezető
Objektív tény, hogy nincs olyan személy az ellenzéki oldalon, aki Orbán Viktorhoz hasonlóan alkalmas volna az ország vezetésére – nyilatkozta a Magyar Időknek adott interjújában Németh Sándor. A Hit Gyülekezete vezető lelkésze arról is beszélt, a „szemünk előtt zajlik a demokratikus legtimitás nélküli, önkinevezett világelit által kitervelt szuperállam és a nemzetállamok küzdelme”, utóbbiban Orbán Viktornak központi szerepe van, mert politikájának eddigi társadalmi támogatottsága a nemzetállami koncepció életképességét bizonyítja. Németh Sándor arról is beszélt, a vallás elleni támadások ellenkező hatást váltottak ki: a hívő emberek részt akarnak venni a közéletben, a politikában, és olyanokat szeretnének megválasztani, akik a kereszténység védelmét is vállalják.Kövér László: Az elmúlt négy év volt a legsikeresebb
Soha nem dolgoztak annyian, mint most, a jövedelmek jelentősen emelkedtek, a családok támogatására egyetlen kormány sem fordított annyi figyelmet és pénzt, mint a jelenlegi - sorolta Kövér László egy miskolci lakossági fórum sajtótájékoztatóján. Az Országgyűlés elnöke szerint a siker nemcsak a Fidesz-KDNP pártszövetségnek, hanem az országnak is fontos.A győzelem jelét mutatta Auschwitzban Mirkóczki munkatársa
Auschwitzban a győzelem jelét mutatta, náci háborús bűnös volt a példaképei között, és Adolf Hitler fotója is ott díszelgett Facebok-oldalán – írja a Maniner.hu a Mirkóczki Ádám bizalmi emberének számító füzesabonyi ifjújobbikos Hajnády Kristófról. Hajnády szélsőséges nézeteire már 2014-ben felhívta a figyelmet a média, de azóta is jó kapcsolatot ápol a Jobbik vezetésével.Nézőpont Intézet: biztosan vezet a választók körében a Fidesz-KDNP
Tizenegy nappal az országgyűlési választások előtt változatlanul őrzi a vezető helyét a Fidesz-KDNP, a kormánypártok akár ötven százalék feletti szavazataránnyal is számolhatnak – derült ki a Nézőpont Intézet szerdán közzétett felméréséből. A kutatás adatai szerint a következő parlament ötpárti lehet, a választópolgárok közül a Jobbikra tizenöt, az MSZP-Párbeszéd listára tizenegy, az LMP és a DK listáira pedig nyolc-nyolc százalék szavazhat.Fűt-fát ígér Szél Bernadett, a Simicska-féle vesztegetési pénzekről viszont hallgat (PS-videó!)
Háromszoros kezdő tanári fizetés, államilag finanszírozott másod- és harmaddiploma, ingyenes utazás a diákoknak – a többi közt ezt ígérte Szél Bernadett az LMP kormányra kerülése esetén. A PestiSrácok.hu azon kérdésére, hogy mindezt miből finanszírozná a párt, az LMP miniszterelnök-jelöltje azt válaszolta: a fideszes oligarcháktól visszavett pénzből. Az Echo TV-vel pedig közölte, ne provokálják. Pedig a csatorna csak azt szerette volna megtudni, mekkora összeget kaptak Simicska Lajostól képviselőjelöltjeik sorozatos visszaléptetéséért.Varga Mihály: Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez
Nem igaz, hogy nincs elegendő munkaerő a gazdasági növekedéshez, csak azok szerint van kevés, akik bevándorlókkal oldanák meg a munkaerőhiány kérdését a nyugati országrészen - hangoztatta a nemzetgazdasági miniszter hétfőn, Balatonfűzfőn, a Nekünk Magyarország az első című országjárás keretében.Karácsony visszahozhatja a vizitdíjat és a fizetős egészségügyet
Karácsony Gergely és a szocialisták az egészségügyben is ugyanott folytatnák, ahol abbahagyták, mivel miniszterjelöltjük, Komáromi Zoltán, a vizitdíj és a kórházi napidíj bevezetésének elkötelezett harcosa, aki több mint egy évtizede küzd a fizetős egészségügyért és az egészségügy privatizációjáért – hívja fel a figyelmet a Fidesz, közleményében.A fogyatékossággal élők segítséget kérhetnek a szavazáshoz
A választási eljárásról szóló törvény alapelvei között jelenik meg a fogyatékossággal élő választópolgárok joggyakorlásának segítése: a szavazáshoz például Braille-szavazósablont vagy mozgóurnát igényelhetnek, ennek határideje csütörtökön jár le.Keményen visszaszólt annak a két pártnak az elnöke, akiket a Momentum „lekamupártozott”
A Momentum szerint az ajánlásokkal bűvészkedő Cigánypárt nem kamupárt, de a Munkáspárt és a MIÉP igen - írja az Azonnali.hu. A portál megkereste az érintetteket, akik közül a Momentum többedszerre sem válaszolt érdemben, a Munkáspárt és a MIÉP viszont igen. Előbbi elnöke szerint „a Momentumra semmi szükség”, utóbbi elnöke pedig egyenesen úgy fogalmazott: „a Jóisten óvja meg a Momentumtól Magyarországot”.Ajánljuk még