2019-es önkormányzati választás
Luxus, hogy a kormánypárt ennyi sértett embert hagyott a háta mögött – Alexa, Kulin és Stefka a Polbeatben (videó)
Alexa Károly és Kulin Ferenc a rendszerváltozás előtt sem tettek lakatot a szájukra: az általuk szerkesztett, a kádári diktatúra bajszát húzkodó Mozgó Világot 1983-ban végül maga alá gyűrte a rezsim. Stefka István lapigazgatónk mellett a két irodalomtörténészt, mint jeles konzervatív értelmiségieket arra kértük a Polbeatben: értékeljék a vasárnapi választási kudarc okait. Alexa, aki az MDF alapítója is volt, azt mondta: "vasárnap este olyan érzés lett úrrá rajtam, mint 1994-ben, amikor a választás éjjelén szembesültünk vele, hogy az egész ország vörösre vált és visszatérnek Horn Gyuláék." Kulin Ferenc, aki az MDF-kormány kultúrpolitikusa, a rendszerváltás utáni parlament képviselője is volt, azt mondta: bár sok kiváló városvezetőt sodort most el az érthetetlen népharag, nem titkolhatjuk el, hogy számos kapzsi, a helybeliek akaratát megérteni képtelen fideszes polgármesternek is fügét mutattak a választók. Pedig mennyivel jobb lett volna, ha ezeket az elfáradt, rossz vezetőket rajthoz állni sem engedik. Erősre delirálta magát a Jobbik is a vasárnapi választási eredményektől
A Fidesz váltópártjának álmodta magát a Jobbik attól, hogy vasárnap féltucat polgármester-jelöltjük behúzta a választásokat, úgy, hogy többségük amúgy sunyi módon függetlennek, illetve kamuszövetségek indulóinak igyekezett feltüntetni magát a kampányban. Tény, hogy ekkora veszteségekre a Fideszben sem számítottak, de azért barokkos túlzás az, amit Stummer János az Alfahírnek adott interjúban állított: a kampányfőnök szerint a vasárnapi eredmények azt jelentik, hogy pártja ismét a régi fényében tündököl, vagy még erősebb is, mint egykor. Ajánljuk még
Negyvenöt percnyi rövidzárlat után nagyon kevés esélye maradt a Fradinak – Labdarúgó BL-selejtező: Ferencváros–Qarabag 1–3 (1–0)
Varga Barnabás gyönyörű góljára a második félidőben hárommal válaszoltak az azeriek, amellyel megnyugtató előnnyel várhatják a visszavágót. Megszakadt a győzelmi sorozat: kikapott Ajkán a Honvéd
A kispestiek idegeit most nemcsak az eredmény és a mutatott játék bosszanthatta. Magyar–Foci–Túra – II. rész: A régi sikerek messze vannak, de idén felfelé törne a Loki (exkluzív)
A magyar élvonal csapatait bemutató riportsorozatunk következő részében a Debrecen mérkőzésére látogattunk ki. A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.