2024-es önkormányzati választás
Lánczi Tamás a Szuverenitásvédelmi Hivatalról: a legfontosabb eszközünk és fegyverünk a nyilvánosság
Fontos, hogy el lehessen kerülni a 2022-es hasonló beavatkozási kísérleteket – fogalmazott Lánczi Tamás a Magyar Nemzetnek adott interjúban. A Szuverenitásvédelmi Hivatal vezetője elmondta, hogy azok az erők, amelyek Magyarországgal szemben dolgoznak, nem fognak egy csapásra megszűnni. Szót ejtett arról is, hogy a hivatal feladata alapvetően a feltárás, a vizsgálat és kutatás. Felhívta a figyelmet, hogy a világban két eszmeáramlat van: az egyik, amit úgy ír le Soros György, hogy a nyílt társadalom, míg velük szemben állnak azok, akik jónak tartják a nemzetállami szuverenitást.Ungár Péter: Karácsony Gergely ugródeszkának használja Budapestet
Már egykori szövetségesei szerint sem alkalmas Karácsony Gergely a főpolgármesteri pozícióra, ugyanis csak részmunkaidős tevékenységnek tekinti azt országos ambícióinak kergetése közben. Karácsony Gergely minden hazai választáson megmérettette magát, amióta polgármester lett, és mindenhol könnyűnek találtatott. "A jelenlegi politikai rendszerben a főpolgármester a legnagyobb közvetlen felhatalmazással választott politikus, az ország fővárosának otthonteremtője" – fogalmazott Ungár Péter. Az LMP társelnöke az Indexen megjelent írásában hangsúlyozta, hogy ez a pozíció nagyon nagy megtiszteltetés minden politikusnak. Ungár Péter szerint azonban Karácsony Gergely ismét csak ugródeszkának használja Budapestet: vagy Brüsszelbe, vagy 2026-ban a miniszterelnök-jelöltségbe.Ungár Péter: Karácsony politikájában nem az számít, hogy mit képvisel, hanem, hogy a Facebookon milyen módon tudja magát Orbán Viktor áldozataként beállítani
Az LMP meg kívánja mutatni, hogy van másik politikai ajánlat Budapest irányítására; ehhez olyan jelöltet keres, akiről nem a párthovatartozása "ugrik be" az embereknek – erről Ungár Péter társelnök beszélt az LMP Budapest-kongresszusán, szombaton.Két fővárosi kerületben majdnem minden negyedik lakó külföldi - Igen, ők is szavazhatnak majd az önkormányzati választáson
A 2019-es önkormányzati választásokon a fővárosban több kerületben is meglepő eredmény született. A dollárokkal kitömött ellenzéki összefogás jelöltjeinek győzelme azonban nem a véletlen műve volt, hanem jelentős mozgósítás állt mögötte. A PestiSrácok.hu már a választás előtti hónapban megkongatta a vészharangot: Budapest sorsát az ott élő külföldiek dönthetik el. Arra is felhívtuk a figyelmet, hogy Niedermüller Péter és Berg Dániel vezényletével hergelik őket a kormány és aZOrbán ellen. Most is a már bevált forgatókönyv alapján tuningolják az ellenzéki pártok jelöltjeinek táborát külföldi szavazatokkal - és üres ígéretekkel. Képzeljék, az V. és a VI. kerületben minden ötödik választópolgár, aki az önkormányzati névjegyzékben szerepel, az EP-választáséban már nem. S hogy miért érdekes mindez? Nézzük, miről is van szó.Karácsony von Nagyvad levelét megírta, köztársaságpárti könnyével azt is telesírta
Nyílt levelet írt Karácsony Gergely a „fővárosi köztársaságpárti koalíciót vezető pártoknak”, vagyis a DK-nak, az MSZP-nek, a Momentumnak és a Párbeszédnek. „Zárjuk le végre az önkormányzati választással kapcsolatos tárgyalásokat!” – írja a főpolgármester. Karácsony szerint a Fidesznek nincs ajánlata Budapest számára, csak hadüzenete. A politikai ajánlatát a következő pontokban foglalta össze:Borkai Zsolt a miniszterelnök kedvéért sem lépne vissza a Fideszbe, igaz, nem is hívták
A szexbotrányba keveredett egykori győri polgármester az ATV-n beszélt arról, hogy úgy érzi meg tudná nyerni a választást függetlenként, de kitért arra is, hogy még Orbán Viktor kedvéért sem lépne vissza a Fideszbe. Erre azonban nem is kérte senki.Az LMP után újabb baloldali formáció állna be Vitézy Dávid mögé
Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke beszélt arról, hogy a 2024-es önkormányzati választásokon a Szolidaritás civil partnereivel a budapesti kerületek több mint felében indítana polgármester- és képviselőjelölteket, és hogy a főpolgármesteri székben akár Vitézy Dávidot is el tudja képzelni – írja a Magyar Nemzet.Márki-Zay Péter mozgalma beállt a drogügyeiről híressé vált Juhász Péter mögé
Márki-Zay Péter mozgalma, a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) szompatizánsaihoz fordult egy levélben azzal a kéréssel, hogy aláírásukkal támogassák a Bajnai Gordon egykori miniszterelnök bizalmasának számító politikust, Juhász Pétert az V.kerületben a polgármester-jelöltségben.Borkai az ATV-ben üzente meg: senki javára nem lép vissza a polgármester-választáson
Interjút adott az ATV Híradónak Borkai Zsolt, Győr egykori polgármestere, aki, mint köztudott, a júniusi önkormányzati választáson ismét elindul a posztért. A Fideszről azt mondta, ő nem ellensége egykori pártjának. A jelenlegi polgármesterrel, a fideszes Dézsi Csaba Andrással kapcsolatban pedig úgy fogalmazott: semmilyen esetben nem lép vissza a javára, mint ahogy senki máséra sem.Ajánljuk még

















