3-as metró
Ha nem lenne elég dugó a városban: forgalomkorlátozások lesznek az M3 metróvonal felújítása miatt
Az M3 metróvonal infrastruktúra-rekonstrukciós munkálatai miatt július 24-től augusztus 22-ig a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya-Kispest állomások között metrópótló autóbuszok szállítják majd az utasokat – közölte a BKV Zrt. szerdán az MTI-vel, jelezve azt is, hogy több utcában változik a forgalmi rend a pótlás idején.Még nagyobb szakaszon lesz metrópótlás
Még lassabb lehet a fővárosi közlekedés: még több buszt helyez forgalomba a BKV, ugyanis a mostaninál nagyobb szakaszon pótolják majd a 3-as metróvonalat. Egy hónapon keresztül a Göncz Árpád városközpont és Kőbánya–Kispest között metrópótló autóbuszok szállítják az utasokat, a belvárosban jelenleg eluralkodó dugók tehát a jelenleginél is súlyosabbá válhatnak.Karácsonyt már nem izgatja, hogy tikkasztó a hőség a metróban
Emlékszünk rá, amikor néhány éve nyáron a Párbeszéd nevű mikropárt aktivistái törölközőbe csavarva metróztak, Metró ≠ szauna feliratú táblákat lobogtatva? Karácsony Gergely főpolgármester-jelölt megígérte, hogy ha megválasztják, klimatizálni fogja a hármas metró felújított szerelvényeit – idézte fel Karácsony be nem tartott ígéretét közösségi oldalán a fővárosi Fidesz.Pokoli meleg van a 3-as metrón – a fővárosnak már nem olyan fontos a légkondi kérdése (Videó)
A hirtelen ránk tört kánikulában nem egyszerű tömegközlekedéssel utazni Budapesten. Bár a BKK már többször adott ki közleményt arról, hogy hűsítő pontokat állított fel a város több szegletében, Karácsony Gergely nem erre, hanem a metrók klimatizálására tett ígéretet. A főpolgármester csaknem két éve van hivatalban, de az ígéretét azóta sem teljesítette: a hirado.hu munkatársa 36 fokot mért a 3-as metró egyik kocsijában. Érdemes megjegyezni: a mérés egy ugyanolyan szerelvényben készült, mint amilyenben 2019 nyarán a jelenlegi főpolgármester elődjét, Tarlós Istvánt támadta, mondván, nem telepített klímát a metróra.A hétvégén csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a 3-as metró
Ezen a hétvégén csak a Göncz Árpád városközpont és Újpest-központ között jár a 3-as metró – közölte pénteken a Budapesti Közlekedési Központ.Tarlós István mindig is arra biztatta Gy. Németh Erzsébetet, hogy tegyen feljelentést minden általa korrupciógyanúsnak vélt ügyben
Facebook-videóban jelentette be Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes, hogy feljelentést tesz, mert szerintük elhibázott döntés volt, hogy a korábbi városvezetés új metrókocsik vásárlása helyett a régieket újította fel a hármas metró vonalán. Tarlós István az ATV-nek reagált a 3-as metróval kapcsolatos feljelentésre, többek között ezt: "nem tudom, mire várt idáig Gy. Németh". A volt főpolgármester tényekkel és logikai alapon is cáfolta Gy. Németh állításait.Tarlós a PS-nek: hetente színesítik és írják át a metrófelújítás történetét azok, akik milliárdos adósságokat hagytak hátra
Nyüglődik a főváros, nem sikerül feljelentést tenni a metróvásárlás és felújítás miatt, pedig Karácsony Gergely már a kampányban megígérte – derül ki a Népszava legújabb cikkéből, amelyben attól tartanak, hogy még a végén ráég a „botrányos ügy” a főpolgármesterre. A zavart az erőben a BKV jelentése okozta, amely alapján nem lehet feljelentést tenni, hiszen azt tartalmazza, hogy logikus döntés volt a metróbeszerzés, a hibákat pedig lehet orvosolni. Nem csoda, hogy Főpolgármesteri Hivatal gyorsan vissza is vonatta. Portálunknak a cikk kapcsán nyilatkozó Tarlós István szerint ugyanazok színesítik és írják át hétről-hétre a metrófelújítás történetét, akik 73 milliárdos BKV-adósságot hagytak hátra maguk után.Arcra esett Hadházy! – A Műszaki Egyetem cégének független szakvéleménye szerint ésszerű, jó üzlet volt az orosz metrók beszerzése
Hadházy Ákos képviselő a múlt héten valóságos gyűlöletcunamit zúdított Tarlós István volt főpolgármesterre a 3-as metró vonalára megvett felújított orosz metrószerelvények miatt, azt állítva, hogy bűncselekmény volt az "orosz rozsdaboglya" metró beszerzése. Tarlós ezután bejelentette, hogy rágalmazás miatt feljelenti Hadházyt, és most úgy tűnik, valóban megszorulhat az akcióhős baloldali politikus, hiszen a Budapesti Műszaki Egyetem cégének a PestiSrácok.hu birtokába került szakvéleményéből kiderül: ár-érték arányban, figyelembe véve az MSZP–SZDSZ-korszak által hátrahagyott életveszélyes, katasztrofális állapotokat és a rendelkezésre álló kevés időt, kifejezetten jó döntés volt az oroszok megbízása a felújítással. A jelentés azért kisebb, később garanciálisan javított hibákat is felsorol. Az ügy külön pikantériája, hogy a baloldali kritikákat leforrázó szakvéleményt már Karácsony Gergely hivatali ideje alatt rendelték meg.Tarlós rágalmazásért jelenti fel Hadházyt, amiért az csalással vádolta meg
A "független" országgyűlési képviselő lement a metróba, hogy szerelvényeket nézegessen. A politikus jóllakott gyerek módjára pózolt a régi és a felújított szerelvények elejében, majd Facebook-oldalán börtönnel fenyegette meg Tarlós Istvánt. A volt főpolgármester rágalmazás miatt feljelenti a képviselőt.Ajánljuk még