444.hu
Háborúpárti tüntetéssel riogat a 444 nevű tényferdítő, szélsőliberális mantragyár
A háborútámogató menet 30-án, szombat délután egykor indul a Hősök teréről, a menetelés az Andrássy úti orosz nagykövetségig tart – adta hírül a Soros-hálózat által is támogatott balliberális mantragyár, a 444.hu, amelynek munkatársai hadilábon állnak a szövegértelmezéssel, hiszen a szóban forgó eseménynek a leírásában is csendes és békés felvonulás szerepel, amelynek célja többek között az oroszellenesség elutasítása.Pillanatnyi megvilágosodás a 444-nél: véleménycikkben magyarázták meg a választási vereség okait
A 444-en magyarázzák a baloldali bizonyítványt: meglepően tisztánlátó véleménycikkben szedték össze az ellenzék brutális kudarcának okait, amelyben a balliberális média bevett gyakorlatától eltérően nem pusztán azt fejtik ki, hogy "azorbán", hanem valós indoklásban is bemutatják a baloldal legnagyobb hibáit. Az összefogás teljes csődje ugyanis nem pusztán a nemzeti oldal példátlan összefogásának köszönhető, hanem a baloldal teljes inkompetenciájának is.Így dolgoznak Sorosék Magyarországon: kulcsszerepben a Magyar Jeti
A Magyar Nemzet nemrég leleplezte Soros György alapítványának terveit: több Skype-interjúrészletet is nyilvánosságra hoztak, amelyekből kiderül, hogy az Open Society Foundations (OSF) által finanszírozott szervezetek a külföldi újságírókat befolyásolva torz képet festenek Magyarországról és a magyar kormányról. Soros György bizalmasai rajta tartják a kezüket a hazai balliberális sajtó egy részén is. Az OSF több magyar médiumot pénzel, és aktivistái ügyelnek a megfelelő tartalmak megjelenésére is.Egymillió forinttal szegényebb lett a 444.hu propagandistája, Ács Dániel jogerősen elveszítette a PS ellen indított perét
Mire vágyik egy progresszív baloldali kirakatújságíró? Arra, hogy ne lehessen róla leírni semmi kellemetlen dolgot, továbbá sok pénzre. Így volt ezzel Ács Dániel, a 444.hu propagandistája is, aki perre ment a PestiSrácok.hu-val, a részben róla szóló cikkünk eltávolítását, valamint egymillió(!) forint fájdalomdíjat követelve, de nem vált be a számítása. A pert jogerősen megnyertük.Blama a köbön: kiosztotta a 444.hu-t az Országos Bírósági Hivatal
Enyhén kínos, amikor egy online portált nyilvánosan tesz helyre az Országos Bírósági Hivatal. Bár már megszokhatta a 444.hu szerkesztősége, hogy a rendőrségi közleményekben igencsak gyakran kell felhívni a figyelmet arra, hogy mennyire távol áll a valóságtól mindaz, amit az említett portál megszellőztet, a mostani eset viszont nem súlytalan, az OBH pedig nem is hagyta szó nélkül. Mint arról a szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményben olvasni, a 444.hu internetes portálon 2022. január 21. napján „A bírót rúgják ki, mert ez vérlázító!” címmel megjelent cikk kapcsán a sajtóban megjelent állításokkal kapcsolatban az Országos Bírósági Hivatal hangsúlyozza: valótlan a sajtóban megjelent valamennyi olyan állítás, amely arra utal, hogy az MBVK elnöke az OBH elnöke irányába egy bíró „kirúgásának” igényét fogalmazta volna meg.Kiteregette az ellenzék szennyesét a szélsőliberális 444 – A baloldalon nincs konszenzus semmiben
Terjedelmes cikket közölt a balliberális 444.hu portál a közelgő országgyűlési választások kapcsán, amelyben A főnökök tanácsa című részben kiteregetik az ellenzéki összeborulást szétfeszítő ellentéteket. A cikkből kiderül, hogy Jakab és Márki-Zay nincsenek beszélőviszonyban egymással; viszonyuk annyira elmérgesedett már, hogy a közös rendezvényeken Z. Kárpát Dániel képviseli a Jobbikot a pártelnök helyett. A cikkből az is kiderül, hogy paprikás hangulat övezi a jelöltállítást, és még arról sincs konszenzus a ballib körökben, hogy állítsanak-e közös köztársaságielnök-jelöltet. Olvasva a fideszes elfogultsággal igazán nem vádolható szélsőliberális portál anyagát a rengeteg torzsalkodásról, karrierharcról, belegondolni is rémisztő, mi lenne, ha ezek kormányra kerülnének.Micsoda függetlenség! – Balos újságírókkal indul a 444 kiadójának „tényellenőrzője”
Természetesen független, természetesen objektív az újonnan indított lakmusz.hu, a magyar tényellenőrző oldal. Minderről pedig ki más is gondoskodhatna, mint a 444 kiadója és egy balos újságíró csapat, akik majd megóvnak minket az álhírektől. Bizalomgerjesztő.Márki-Zay a baloldalt zavarta össze - és valami nagyon nincs rendben a lelkében (videó!)
Ki érti ezt az embert? Annyit hibázik, mintha a Fidesz „beépített ügynöke” volna. Megszüntetné a rezsicsökkentést, eltörölné a minimálbért és a gyermekvédelmi törvényt; nap, mint nap sértegeti a választókat; és vasárnap esténkét rendre hülyét csinál magából. Végül felteszi az i-re a pontot azzal, hogy leleplezi önmagát: gőze sincs az ellenzéki népszavazási kezdeményezés részleteiről… Márki-Zay Péter két hónap leforgása alatt leamortizálta saját politikai karakterét. Bebizonyította, hogy bárminek is mutassa magát a színpadon, valójában ő egy, az ellenzéki mezőnyben is gyenge képességű, kontrollálhatatlan és arrogáns politikus. Tucatnyi hiba és kudarc után – érthető módon – a Soros-birodalom előretolt helyőrsége, a 444.hu blogoldal végül kiadta a kilövési engedélyt… Felkészül Dorbev Klára?Nagy lehet a dráma az ellenzéknél – Már a 444 noszogatja őket, mert annyira kifulladt a kampányuk
Nehézkesen, lassan indul be az ellenzéki kampánygépezet, nincsenek saját témák, alapvető döntések váratnak magukra – közben azt mutatják a mérések, hogy a Fidesz nagyon megerősödött az előválasztás óta. A kivárás nem bizonyult jó taktikának – írta a csütörtök reggel megjelent elemzésében a 444.hu, amely szerint Márki-Zay teljesen összeférhetetlen, az ellenzéki pártok – nem meglepő módon – elkezdtek marakodni a koncon, és nem haladnak a közös munkával.Ajánljuk még

















