444.hu
Halálesetekkel próbálja lejáratni az oltások hatékonyságát a 444
A baloldalnak semmi sem szent. Az oltásellenes halálkampányt idézi a 444 legújabb cikke, amelyben ismét a haláleseteket akarják felhasználni arra, hogy lejárassák a kormány járvánnyal szemben elért sikereit: 441 ember halt Magyarországon azután, hogy beoltották – olvasható a lap címlapján előkelő helyen szereplő cikk címében. Belák Tamás Magyar Nemzetben megjelent véleménycikkében világított rá az ellenzéki blog rendkívüli aljasságára.Kiderült, hogy a Telex társfőszerkesztője hogyan csúsztatott Bodolai Lászlóval kapcsolatban a 444.hu közreműködésével
Helyreigazításra kötelezte a bíróság a fityma rabbizó főszerkesztő vezetése alatt álló 444.hu-t, miután az Index.hu Zrt. igazgatóságának elnöke, Bodolai László beperelte a hírportált a többi között azért, mert hazudtak az Index tulajdonjogával kapcsolatban. Arra is fény derült, hogy miért, és milyen körülmények között találkozott Dull Szabolcs, a portál korábbi főszerkesztője az egyik kormánypárti politikussal.Ilyen nincs és mégis van! A Telex 823 milliót kalapozott össze néhány hónap alatt
Megígérték, hogy nyilvánosságra hozzák, mennyire jól gazdálkodnak az olvasói adományokból, ám a második ilyen jelentésükben inkább csak öndicséretre futotta, a Telex által közzétett jelentés ugyanis nem kicsit hiányos/problémás. De legalább megtudhattuk, hogy ők nagybetűs profik, igazán tehetségesek és szuperek, a lap működése pedig egyből nyereséges. Ja, persze.„Homofób” vezetésű lapban szidja egy transznő a kormányt az LMBTQ-„felvilágosítás” megfúrása miatt
Érdekes jelenségre bukkantunk az egyik ellenzéki médium hasábjain. A 444.hu-n ugyanis megjelent egy iromány a Szabadnem-blog szerzőjétől – aki saját bevallása szerint transzszexuális –, amelyben hosszasan panaszkodik arról, hogy a kormány a pedofiltörvénnyel az ő LMBTQ-aktivista „munkájukat” is ellehetleníti. A szerző a kormányt fasiztázza és cinkosnak titulálja mindazokat, akik nem emelik fel a szavukat az „elnyomás” ellen. Mindeközben elfelejti azt, hogy a 444.hu főszerkesztője, Uj Péter, aki helyet adott a gyűlölettől fröcsögő cikknek, maga is sikeresen keverte már magát homofóbia gyanújába. Habár a melegek és a transzok manapság már össze vannak veszve. De hát ennek pont ez a célja: ezt nem érteni kell, hanem bele kell csak törődni.Miért hergel az ellenzéki média a pedofiltörvény ellen?
Kedden kezdte tárgyalni a pedofilellenes szigorító törvénycsomagot az Országgyűlés. Bár a baloldal egymásra licitálva bizonygatja, hogy ők kérték hamarabb a szigorítást, házi médiájuk egészen másképp beszél. Közülük is kiemelkedik a 444.hu, amely elkötelezett hadjáratot indított a javaslat ellen, miközben igyekezett minél jobban ráégetni a kormánypártokra a Kaleta-ügyet. Eközben a portál veszélyes hintapolitikát játszva minden szexuális devianciának állva tapsolt, krokodilkönnyeket morzsolva például akkor, amikor a gyermekek szexuális agymosására alkalmas tankönyvet – ismertebb nevén: Meseország mindenkié – „elkaszálta” a csúnya Kormányhivatal. A liberális médiával közösen siratta el akkor még – ismételten – a demokráciát a baloldal is, amely most – érezve a közhangulatot – még teljes egyetértésben bólogat a pedofilellenes törvény kapcsán, nyugati példaképeikre tekintve azonban sejthetjük, hogy ez csak átmeneti állapot.A 444 már a személyes adatok biztonsága miatt aggódik a pedofilellenes törvény kapcsán
Mint az közismert, a héten a kormánypártok benyújtották a pedofilellenes törvénycsomagot az Országgyűlés elé. A baloldali sajtó egyik zászlóshajója azonnal aggódni kezdett a gyermekbántalmazók személyes adatainak biztonságáért. Kocsis Máté korábban előre jelezte, hogy az ellenzéki sajtó milyen módokon vonja majd támadás alá a törvénytervezetet.Bohár Dánielnek nem engedték, hogy megismerje a független újságírás rejtelmeit (VIDEÓ!)
A magát független, objektívnek tartó balliberális sajtónak üzent egy videóüzenetben Bohár Dániel kollégánk. Ebben arra kérte a szerkesztőségeket, hogy engedjenek be a nagybetűs újságírók világába más újságírókat is, hogy betekintést nyerhessenek a független újságírás mély bugyraiba, valamint tegyék lehetővé, hogy ezek az úgynevezett nagybetűs újságírók nyilatkozhassanak. Ugyanis négyből négy független, objektív szerkesztőséget látogatott meg Bohár Dániel annak érdekébe, hogy saját szemével lássa, hogyan dolgoznak a szakma „nagyjai”, de sehol sem fogadták. Úgy tűnik a titkot megtartják maguknak.Svédországban pár hét alatt hat nőt öltek meg, de a férfiak gyilkoltak, nem a bevándorlók
Bezzegmultikulti Svédországbantovábbra is jól, úgymond multikulturálisan jól mennek a dolgok, azaz az elmúlt alig másfél hónap alatt hat nőt gyilkoltak meg az országban. Az áldozatok életét nem ismeretlen gyilkos vette el, hanem minden esetben az érintett nők jól ismerték az elkövetőt. A BBC kiemeli, hogy a gyilkosságok közül kettőt fényes nappal követtek el: egyet egy vidéki kisváros központjában, egyet pedig egy a fővároshoz közeli egyetemi város buszállomásán. Egy harmadik nőt Stockholm egyik külvárosi részén, Flemingsbergben gyilkoltak meg ahol négy kiskorú gyerekével élt. Érthető módon a svéd nők az egyre gyakoribbá váló molesztálások és gyilkosságok miatt félnek, a társadalom pedig egyre kiégettebb a sorozatos abúzusok és a tehetetlen hatóságok okán.Ha a 444 írja, bizonyíték nélkül is szabad bűnözőzni Mészáros Lőrincet
Rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentést tett Mészáros Lőrinc felcsúti milliárdos a Momentum-elnök Fekete-Győr András ellen. A 444.hu-n nemrég megjelent egy interjú, amelyben Fekete-Győr többek közt felcsúti perről beszélt, és arról, hogy politikusok és oligarchák ülnek majd a vádlottak padján. Mészáros Lőrinc kifogásolta, illetve sérelmezte, amik a Telex február végi Fekete-Győr-interjújában, illetve a Momentum miniszterelnök-jelölti bejelentéséről szóló videóban hangzottak el.Ajánljuk még