Pesti Srácok

444.hu

Bírósági ítélet van arról, hogy folyamatosan hazudott a 444-es Halász Júlia: nem bántalmazták a fideszes fórumon, Szabó László ártatlan

Jurák KataJurák Kata Magyar ugar 2020 november 17.
Három év elteltével sikerült ítéletet hoznia a Budai Kerületi Központi Bíróságnak arról, hogy a 444.hu munkatársa, Halász Júlia ordas hazugsággal kürtölte tele a médiát azzal kapcsolatban, hogy egy zártkörű fórumon a fideszes Szabó László bántalmazta őt. Talán emlékeznek rá, hogy a Soros-blog önkéntes áldozati bárányaként feltűnősködő Halász Júlia mellett még szimpátiatüntetést is szerveztek, sőt, az őt ért sérelem miatt még a nemzetközi újságírószövetség is felemelte hangját. A hirtelen celebbé vált Halász pedig egyre jobban beleélte magát abba, hogy micsoda inzultus érte őt, és az sem érdekelte, hogy a hamis vádaskodásával egy ártatlan ember becsületét mocskolja be. Persze rövid időn belül előkerült egy olyan felvétel – amit a PestiSrácok.hu mutatott be elsőként –, amin az látszik, hogy Halászt nem bántalmazta senki, sőt, ő volt az, aki agresszíven viselkedett. Erről már azonban valamiért elfelejtettek beszámolni azok a portálok, akik lazán átvették a 444.hu cikkét, amiben Szabó Lászlóról hazugságokat állítottak. Az esetről azóta is hallgatnak, mint a Népszabiba tekert tükörponty, pedig a fideszes politikus a Soros-blog fantáziadús mesemondója ellen feljelentést tett, majd bíróság elé vitte az ügyet. A döntésre ugyan három évet kellett várni, de végül a bíróság kimondta: Halász Júlia rágalmazás miatt megrovásban részesül.

Nyugat-európai mindennapok: félmeztelen migráns zaklatta a misét tartó papot (Karantén-vlog)

Magyar ugar 2020 november 13.
A Karantén mai műsora hazai és külföldi szösszeneteket is tálalt, amelyek félelmetes tükröt nyújtanak azoknak, akik még mindig azt mondják, hogy jó úton jár az emberiség. Ahogy durvul a járványhelyzet, úgy veti le a minimális emberszabású álcáját a hazai ellenzék, köztük természetesen Tordai Bence, a Párbeszéd nevű törpepárt provokátora. Tordai néhány napja az Országgyűlésben értekezett hosszan arról, hogy hogyan verte szét a Fidesz a magyar köztársaságot tíz év alatt, és hogyan érkezett el hazánk a diktatúrába. Tette ezt nyugodtan, következmények nélkül, mintha mégsem lenne akkora fasiszta elnyomás. Tordai performanszait szinte mindenki ismeri, mi azért bemutattunk egyet-egyet belőlük. Természetesen a nemzet tanítómestere, az őszödi igazságosztó is megvillant a minap, Gyurcsány ugyanis a kormány bukásáról, pánikkormányzásról és a haza védelméről delirált újabb videójában. Természetesen nem hagyhattuk szó nélkül az amerikai választásokat övező csalásjelenségek aktuális állását sem, valamint megdöbbentő felvételeket is megosztunk veletek, hiszen a Kanári-szigeteken egy félmeztelen migráns besétált egy misére, zaklatta a papot és szent tárgyakat lopott az oltárról. Mindezt 2020-ban, Nyugat-Európában, talán sokak számára ez már meg sem üti az ingerküszöböt. Végül a 444.hu nevű szélsőliberális portál tarhálásáról sem feledkeztünk meg mai videónkban, hiszen a független és szabad sajtómunkások szélsőbaloldali szólamok közepette könyörögnek pénzért. Nézzétek meg videónkat!