Ábrahám róbert
Ki hitette el Kaufmann-nal, hogy ennyire menő?
A sport lényege a teljesítmény, legalábbis a woke előtt még így volt. És akkor van nekünk egy Evander Holyfieldünk, aki az egyetlen bokszoló a történelemben, aki a három öves időszakban két súlycsoportban is vitathatatlan bajnoki címet szerzett. És a mások sarokban pedig ott lapul egy Kaufmann Balázs. A szinte minden globalista online lapot megjárt – és sok esetben kiutált – propagandista, aki Evander Holyfieldet trashcelebnek nevezi, csak azért, mert Orbán Viktornál vendégeskedett. Érthető, ugye? A leginkább önálló teljesítményre épülő egyéni sportág, az ökölvívás egykori vitathatatlan bajnokát teljesítmény nélküli bohócnak titulálja ez a nagymenő, mert ő – sok más mellett – ezt is megteheti. Tülekedés a spájzban
Talán nem mondok azzal újat, hogy a nagyhatalmak és szövetségeseik oda-vissza lehallgatják, megfigyelik, meghackelik egymást. Különösen igaz ez a húszas évekre, amikor is egy világkorszak épp recsegve-ropogva múlik el, és formálódik a helyében egy új, egy következő - s, talán egy utolsó - világrend. Mondhatnánk, hogy az oroszok már a spájzban vannak, de az igazság az, hogy oda nem férnének be az amerikaiaktól, mert nagy most ott a tülekedés. A sötét anyag
A sötét anyagot közvetlenül nem tanulmányozhatjuk, az ismert műszereinkkel megmérni lehetetlen, az szemmel nem látható, de mégis tudjuk, hogy jelen van. Tudjuk, mert gravitációs hatása tetten érhető a látható anyagon. És pontosan ez történik most a magyar közéletben. Mégis micsoda erő képes arra, hogy ellentmondást nem tűrően pályára állítson mindenkit? HVG kutakodik? Leves! Hadházy okoskodik? Kuss! Pottyondy megemlíti a múltat? Elromlik a YouTube, és törölnie kell, majd csak akkor "tudja" visszatölteni, amikor hír lesz belőle. Blikk interjúzik? Törlés és utólagos cenzúra! Bárki kritikát fejt ki az online térben? Némítás, tiltás! Kritikusok kritizálnak? Majd máskor! Most csaholnak! Liberális húsvét: Puzsér rátámadt Dopeman húgára és édesanyjára
Az ember azt gondolná, hogy nem kell újra és újra Puzsérral foglalkoznia, és legalább húsvétkor lehet egy kis nyugalma, amelyet a családjának szentelhet. De úgy tűnik, a kórtermi lidércek sajátja, hogy sem ünnepre, sem Istenre, sem emberre nincsenek tekintettel. Bármikor képesek felordítani a rivotrilos üveg aljáról, hogy aztán a folyosókon, meg az utcákon szemet lesütve, testüket összehúzva, magukat árnyéknak álcázva próbáljanak túlélni. Ábrahám Róbert: Inferno
Létezik agresszió, ami belülről fakad, ami esszenciális, ami valami megfoghatatlanul elemi, született vad, olyasmi, ami az oroszlánkölyökben ébred, ha vértől tocsogó hús szagát cipeli a szél. És létezik a gyávák agressziója, a sebek gennyéből táplálkozó, a reménytelenség szülte, a sarokba szorított ebek agressziója, a meztelenséget öltöztetni kívánó szintetikus agresszió.