Áder jános
Áder János: 1956 őszén a szabadság hiánya vitte utcára a magyarokat
A magyar embereket 1956 októberében a szabadság hiánya vitte utcára, mert jobban féltek attól, hogy hazugságban éljenek, mint attól, hogy az igazság súlya alatt megroppan a jövőjük - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök a XII. kerület ünnepi megemlékezésén hétfőn, Budapesten. Áder János felidézte: 1956-ban az egyetemisták felvonultak, a gyári munkások követeltek, a tüntetők farkasszemet néztek az ávósokkal, a felkelők harcoltak; akkor sokan úgy érezték, nincs vesztenivalójuk.Áder megoldást ajánl a debreceni akkumulátorgyár vízfelhasználási problémáira
Ha megépül az összes magyarországi akkumulátorgyár, akkor azok az európai akkumulátorigények húsz százalékát fogják kielégíteni – jelentette ki a korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke szombaton, Debrecenben.Áder János: a jövővel összefüggő alapvető kérdés, hogy alakíthatjuk vagy alkalmazkodnunk kell hozzá
Az emberiség előre látható és így tervezhető, alakítható jövőjének lehetőségéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Rab Árpád jövőkutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a Youtube-on is elérhető.Áder János: a korszerű mezőgazdaság a fiatalok számára is vonzó lehetőségeket nyújt
Prémium kategóriás vagy hozzáadott értékkel rendelkező termékekkel emelkedhet ki Magyarország az agráriumban, amely a legkorszerűbb technológiákkal teszi vonzóvá a jövőt a fiatalok számára is - vallja Lázár János építési és közlekedési miniszter, a Jövő Nemzedék Földje Alapítvány kuratóriumi elnöke, akivel Áder János volt köztársasági elnök beszélget a Kék bolygó című vlogcastjának hétfőn megjelent adásában. A felvétel, rendhagyó módon, a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaságban készült.Áder János: az alapvető erőforrásokkal bánunk a legfelelőtlenebb módon
Csak technológiával nem lehet megállítani a klímaváltozást. Szükség van "ökológiai és erkölcsi megtérésre" - erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Ürge-Vorsatz Diána fizikussal és klímakutatóval a Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában.Áder János: a huszonegyedik század a víz évszázada lesz
Vízről, szennyvíztisztításról és vízbázisvédelemről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kovács Károllyal, a vízellátást szolgáló létesítmények tervezésével, kivitelezésével és hozzájuk kapcsolódó technológiákkal foglalkozó magyar Pureco Kft. ügyvezetőjével. Kovács Károly elmondta: Afrikában, Ghánában fejenként 50–70 dollárból az egészséges ivóvízhez való hozzájutást és a képződő szennyvíz megfelelő tisztítását is meg tudják valósítani.Áder János: fenntarthatósági fordulatra van szükség
A fenntarthatósági fordulat szükségességéről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Kőrösi Csabával, az ENSZ Közgyűlés elnökével.Áder János a húsvéti időszak hagyományairól beszélgetett podcastjában
A pogány hagyományok is megjelennek húsvétkor, a keresztény egyház legfontosabb ünnepén; a több hetet magában foglaló húsvéti ünnepkörben a takarékosság, a víz is fontos szerepet játszott – erről beszélgetett Áder János volt köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfői adásában Tátrai Zsuzsanna néprajzkutatóval.Áder János: a debreceniek megnyugodhatnak, ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük
A debreceniek megnyugodhatnak, hiszen ugyanolyan minőségű és mennyiségű marad az ivóvizük, ugyanis a természetes vízvisszapótlás is naponta mintegy 75 ezer köbméter Debrecen vízbázisán – mondta el a városba tervezett akkumulátorgyár kapcsán Áder János a Kék bolygó című podcastjának hétfőn közzétett új műsorában. A volt államfő hozzátette: az a zöld fordulat, amelyet mindenki fontosnak tart az európai gazdaságban, az akkumulátoros áramtárolási technológia nélkül nem történhet meg. Előzőleg azt közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal, hogy a lefolytatott összevont környezeti hatásvizsgálati és egységes környezethasználati engedélyezési eljárás a legalaposabb hatósági engedélyezési eljárások egyike, amely garantálja, hogy a beruházásnak a lehető legszigorúbb környezetvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. Az LMP eközben petíciót indított, hogy Magyarország ne váljon "akkumulátorgyarmattá".Ajánljuk még