Pesti Srácok

adolf hitler

Kocsis Máté a PS-nek: amit Jakab Péter művel, azt még egy kocsmában se nagyon tolerálják, nemhogy a magyar Országgyűlésben (PS-videó)

Magyar ugar 2020 június 29.
Hétfőn zárult az Országgyűlés tavaszi ülésszaka, de mielőtt nyári szabadságra vonultak volna a honatyák, még zajlott az élet, volt minden, mint a búcsúban. Feljegyezhettük Jakab Péter kocsmai stílusát és már megszokott provokálását, akitől Kövér László házelnök meg is vonta a szót. Természetesen nem maradhatott el Szabó Tímea rikácsolása és megszokott rágalmazásai sem, sőt Bangóné is süvöltött egyet, ha már szót kért, de megvillant a sokak szerint felborult folyadékháztartással magyart- magyar ellen hergelő Gyurcsány Ferenc is. (Tudósításaink itt és itt olvashatóak.)A PestiSrácok.hu Kocsis Mátétól, a Fidesz frakcióvezetőjétől tudakolta meg, hogy vajon a mai országgyűlési nap mennyire képezte le az elmúlt hónapokat, mire volt képes ma és az utóbbi időben a magyar ellenzék ? Kocsis Máté elmondta, hogy az ellenzéki térfélen az kap pluszpontokat, aki durvábbakat tud mondani, a verseny pedig néha elfajul, ahogy a mai napon is történt. Szóba került a Lánchíd esete is, hiszen lassan már unalomig ismert, hogy a Lánchídra megvan a pénz a főváros számláján, azonban az új, baloldali városvezetés valójában nem csinált semmit ebben az ügyben sem, Kocsis szerint. Nem mehettünk el szó nélkül a Hitlert méltató gyurcsányista László Imre esete mellett sem, aki Nelson Mandelát összekeverte Josef Mengelével, így derekasan tartja a nemzetiszocialista vonalat. Legközelebb talán Göring vagy Himmler is sorra kerül Újbuda DK-s polgármesterénél, a kérdés azonban csak az, hogyha ezt a jobboldali politikus engedte volna meg magának, akkor megúszhatná-e a mostani kaki-kenéssel? A Fidesz frakcióvezetője felvetette portálunknak az eset margóján, hogy mit szólna most a 444, az RTL Klub, az Index, a HVG és az összes baloldali médium, ha ezt a jobboldalról hallották volna. Kocsis hozzátette azt is, hogy a baloldalon nincsen semminek következménye, visszatekintve Lackner Csaba ügyére, vagy akármelyik baloldali botrányra. Végül kíváncsiak voltunk Kocsis Máté véleményére a Momentum roma életeket védő kampányával kapcsolatban, amely a szélsőbaloldali és anarchista antifák, valamint a szélsőségesen rasszista Black Lives Matter gyűlölködését importálná Magyarországra. A válaszokért nézzék meg videónkat!

Semjén Zsolt: az ellenzék külföldre jár hazug vádakkal feljelenteni a saját hazáját, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát (PS-videó)

Magyar ugar 2020 június 29.
Sajtótájékoztatót tartott a KDNP a párt frakció ülését követően az Országházban, ahol Simicskó Istvánt választották parlamenti képviselőcsoportjuk élére frakcióvezetőként a posztról lemondó Harrach Péter helyett. A sajtótájékoztatón részt vett Semjén Zsolt is, a KDNP elnöke, akit a PestiSrácok.hu az Országgyűlés utóbbi hónapjainak munkájáról, az ellenzék járványhelyzet alatti és utáni munkájáról kérdezett. Semjén elmondta, hogy az ellenzék viselkedése nem a nemzet javát szolgálta, hiszen a kormány által végzett érdemi munka mellett csupán áskálódtak, és a veszélyhelyzetet kisstílű politikai machinációkra használták. A miniszterelnök-helyettes külön kiemelte, hogy az ellenzék hazug vádakkal külföldre jár és feljelenti a saját hazáját, ami kimeríti a hazaárulás fogalmát. Portálunk megkérdezte Semjén Zsoltot, László Imre DK-s újbudai polgármester Hitlert méltató szavairól is, a KDNP elnöke pedig kifejtette, hogy a magyar nép bölcs, ezért se a kommunizmusból, se a nácizmusból nem kér, azonban látható, hogy most a posztkommunista ellenzék összefogott a kisnyilasokkal. Így Gyurcsány Ferenc és Jakab Péter szövetsége az most, amely fenyegeti az országot, és ez az, amiből a múltban és most sem kérnek a magyar emberek. Nézzék meg videónkat!
Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.