agrárium
Nagy István: átfogó vízügyi rendezést kell végrehajtani
Az idei aszály egy régóta megoldandó, egyre égetőbb problémára is felhívja a figyelmet, azaz, hogy szemléletváltozásra van szükség a hazai vízgazdálkodásban is – hangsúlyozta portálunknak Nagy István. Az agrárminiszter kifejtette: ez azt jelenti, hogy a korábbi elképzelésekkel szemben mára nem az a feladat, hogy magas gátak közé szorítva gyorsan elvezessük Magyarország területéről az esővizet, hanem hogy hogyan tudjuk bővíz idején betárazni, azaz megőrizni a csapadékot, és azzal az év további részében gazdálkodni. Mint kiemelte, jelenleg kevesebb víz érkezik hozzánk, mint amennyit kibocsátunk. Hangsúlyozta ugyanakkor: a Belügyminisztérium koordinálásával az elmúlt években nyolc tározó épült az országban, összesen ötmillió köbméter maximális tározókapacitással. Nagy István: Hollandia, Dánia vagy Németország a kihívásokra megszorításokkal reagál az agrárium területén is, Magyarország teljesen más úton jár (PS-videó)
Nagyon nagy különbség, hogy míg Hollandia, Dánia vagy Németország a kihívásokra megszorításokkal reagál az agrárium területén is, azaz az uniós forrásaikat a termelés abbahagyására fordítják, addig hazánk éppen az új technológiák ösztönzésével reagál a kihívásokra – fogalmazott portálunknak adott interjújában Nagy István. Az agrárminiszter Tusnádfürdőn érdeklődésünkre arról is beszélt: tendenciává válhat, hogy az Európai Unió elvárásaira hasonló reakciók születnek az EU más területein. Ugyanakkor úgy fogalmazott: „nekünk ügyesen azon kell dolgozni, hogy tudjuk a gazdáink érdekeit előtérbe helyezni, hiszen mégiscsak mi a magyar gazdák jólétéért és versenyképességéért felelünk”. Mint elmondta, nehéz indulatok nélkül kommentálni, hogy az Európai Bizottág kötelezettségszegési eljárást indított, amiért Magyarország nem engedi kivásárolni a magyar búzát, de mint hangsúlyozta, a lépéssel sikerült elejét venni, hogy pánik alakuljon ki a piacon, és ez az EU érdeke is. A Rutte-kormány épp most kényszeríti térdre a holland agráriumot – Az Agrárminisztérium szerint van más út is, a magyar gazdáknak nem kell félniük
A holland miniszterelnök Magyarország helyett csak országa agráriumát kényszerítette térdre, hiszen a klímavédelemre való hivatkozással földelkobzásokat, állatállomány-gyérítést jelentett be, a holland gazdák legnagyobb megrökönyödésére. Miközben az országos tiltakozáshullám odáig fajult, hogy a rendőrök kis híján agyonlőttek egy tüntetőt, egyértelműen látszik, hogy a kompromisszumképtelen holland kormány mennyire más úton jár, mint a magyar. A klímavédelmi célokra ugyanis a Rutte-kormány csak drasztikus megszorításokkal volt képes reagálni, a portálunk által megkérdezett magyar agrártárca ugyanakkor azt hangsúlyozta: a gazdák ösztönzésével is elérhetőek a klímacélok, még akkor is, ha hazánknak például jóval nagyobb mértékben kell ammóniakibocsátását visszafognia, mint a hollandoknak... Bige László zsarolása a magyar élelmiszer-ellátás biztonságát fenyegeti
Bige László zsaroló magatartása már rég túlmutat a politikán; az, amit a baloldali oligarcha művel, már az egész hazai agráriumot, az által a magyar élelmiszerellátást is veszélyeztetheti – véli a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke. Győrffy Balázs a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, a gazdatársadalmat már az is felháborította, amikor kiderült, hogy éveken át a kereskedő cégekkel kartellezve lopták meg őket; erre most Bige László még a műtrágya termelésszüneteltetésének lehetőségét is kilátásba helyezte, és ultimátumot adott a magyar gazdáknak, hogy mikor vásárolhatnak műtrágyát. Erre egyetlen napot adott és bejelentette, hogy a maradékot külföldön értékesíti. Az Agrárkamara elnöke szerint ez megengedhetetlen, ezért a kormány beavatkozását kérik. Győrffy Balázs szerint szükség esetén korlátozni kell az exportot, mint az épületfaanyag esetében, a gyárat pedig akár hatósági formában is üzemeltetni. Műtrágyára ugyanis szüksége van az agráriumnak, ez befolyásolja a termés mennyiségét és minőségét; ha a gazdák nem jutnak hozzá a szükséges mennyiségű termőföld-tápanyaghoz, annak drasztikus következményei lesznek az élelmiszerárakban. Márpedig a magyar gazdák már most sem tudnak annyi műtrágyát venni, amennyire szükségük lenne, a korábbi évekhez képest ugyanis a Nitrogénművek Zrt. műtrágyájához négyszeres áron juthatnak csak hozzá.