agrárminisztérium
Négyezermilliárd forint jut a következő években vidékfejlesztésre
A kormány a Közös Agrárpolitika vidékfejlesztési pillérén keresztül történelmi léptékű forrást, 4.265 milliárd forintot fordíthat a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére 2027-ig – jelentette ki Nagy István agrárminiszter.Vass Krisztián: mindannyiunk közös felelőssége a jövő zöld civilizációja
Mind a légszennyező anyagok kibocsátási leltára, mind az ammónia-kalkulátor, valamint az Agrárminisztérium ammóniakibocsátás-csökkentési intézkedései is tudományos kutatási eredményekre épülnek, amelyeket a szaktárca is támogat – olvasható Vass Krisztián, Zöld Toll-díjas szerző újabb cikkében. A Környezetügyért Felelős Államtitkárság tanácsadójának írása a Szabad Föld ünnepi legutóbbi, ünnepi számában jelent meg. A szerző kiemelte: Rácz András szakállamtitkár szerint a hazai környezetügyi kormányzat nemcsak az utóbbi esztendőt, hanem az utóbbi évtizedet is sikeresen teljesítette.Az Országgyűlés elfogadta az új bortörvényt
Elfogadta az Országgyűlés az új bortörvényt; a szőlészetről és borászatról szóló új törvény legfőbb célja, hogy az adminisztrációs kötelezettségek átgondolásával és az elektronikus ügyintézés lehetővé tételével a szőlő-bor ágazat adminisztrációja egyszerűsödjön. A törvény 2021. augusztus elsejével lép hatályba – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán az MTI-vel.Megválasztották az Agrárminisztérium pálinkáját
Az Árpád Pálinkatanya Prémium Piros Vilmos nedűje lett az idén az Agrárminisztérium pálinkája – tudatta az agrártárca az MTI-vel hétfőn.A rendszerváltozás óta eltelt időszak legnagyobb fásítási programját indítja a kormány
A rendszerváltozás óta nem volt Magyarországon olyan fásítási kezdeményezés, ami annyi települést mozgatott volna meg, mint az Agrárminisztérium (AM) Településfásítási programja. A településfásítást a 2019-ben kezdődött Országfásítási program részeként indította az agrártárca 2020 júniusában, amelynek keretében országszerte négyszázhetvenöt településen ültetnek el összesen több, mint tizenkétezer sorfát az őszi és a jövő tavaszi időszakban – mondta Nagy István agrárminiszter a tárca csütörtöki közleménye szerint.Feloldotta a kamionstopot az Innovációs és Technológiai Minisztérium
A közúti áruszállítás zavartalansága érdekében a nehéz tehergépkocsik határozatlan ideig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a magyar utakon – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken.Borászatokat támogat az Agrárminisztérium
Feldman Zsolt, a mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár bejelentése szerint szőlőfeldolgozáshoz, valamint a borászati technológiához kapcsolódó gépek vásárlására csaknem 3,4 milliárd forintos, több ütemben megnyíló támogatási lehetőség érhető el a borászatok számára november 2-ától.Az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás mérséklésére
Kormányzati célkitűzés, hogy növeljük Magyarország fával borított területét, mert az erdő az egyik legfontosabb eszköz a klímaváltozás negatív következményeivel szemben – mondta az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára kedden Mocsán, ahol a Településfásítási Program keretében fát ültetett.Nagy István: A gyerekeket újra meg kell tanítani, hogy lehet élvezni a kétkezi munkát
Miközben a modern ember egyre szívesebben választja a kényelmes városi életet, a társadalomban erősen munkál a teremtett világ megóvásának vágya is – jelentette ki Nagy István hétfői sajtótájékoztatóján, Leányfalun. Az agrárminiszter az Országos Iskolakert-fejlesztési Program kapcsán arról beszélt, a kezdeményezés célja éppen az, hogy közelebb hozzák a gyerekekhez a valóságot, "hogy megismerhessék, hogyan készül az élelmiszer, hogyan nő egy növény, hogyan kell vetni, hogyan kell különbséget tenni a gyom és a vetemény között, és hogy lehet élvezni a kétkezi munkát".Ajánljuk még

















