agresszió
Mi lesz a büntetése a Deák téri gyilkosoknak?
A gyilkosság körülményeiből egyértelmű, minden jogászkodástól függetlenül is, hogy teljesen értelmetlen és értelmezhetetlen bűncselekmény történt. Nem volt rablás, önvédelem, csak tomboló agresszió. Valószínűleg nem tévedünk, ha biztosra vesszük, hogy az elkövetők be is voltak drogozva. Az ügy liberális olvasata nyilván a szokásos teljesen formális részvét kifejezése lesz, hogy aztán a liberális értelmiség lassan felelőssé tehesse az ellátórendszert, a társadalmat, a többséget, a magyarokat a bűncselekményért. Aztán lesz majd áldozathibáztatás is, hiszen az áldozatok futballszurkolók voltak, akiknek ebben az országban a liberálisok szerint legfeljebb könnygáz jár, nem részvét.Egyre nehezebben védik a görög-török határt a fáradó görög rendőrök – Özönlenek a migránsok (tudósítás a helyszínről!)
Egyre élesebb a helyzet a török-görög határon, ahol tízezrével gyűlnek össze a migránsok és próbálják áttörni a határt. Katona Gyula a helyszínről tudósított telefonon a PestiSrácok.hu-nak és elmondta, hogy a görög és török oldal is elküldte a sajtót a határról, valamint hozzátette, hogy a médiában megjelent hírekkel szemben a görög határőrök és rendőrök már alig bírják feltartóztatni a migránsokat Kastaniesnél. Katona Gyula elmondta portálunknak, hogy a teljesen kimerült görög rendőrök egyelőre még védik a határt, de kevesen vannak ahhoz, hogy a teljes határszakaszt őrizzék, és bár tegnap éjjel 4000 (!) migránst fogtak el, így is felbecsülhetetlen számú illegális bevándorló tudott átszökni a mezőkön és a folyón a határszakasz hosszában. Az utánpótlás pedig a tudósító szerint folyamatos, sőt Isztambulban egy tízezer fős migránskaraván is szerveződik. Óriási a baj, a török elnök és kormányzat nem csupán átengedi a migránsokat, hanem az útjukat is szervezi."A hullájuk jó lesz trágyának" – Medgyessy tolmácsa kövekkel verné agyon Tarlós Istvánt és a fideszeseket
Blogoldalán hányt epét és buzdít fideszesek meggyilkolására Bereczky Tamás, a korábbi MSZP-s miniszterelnök, Medgyessy Péter volt tolmácsa, aki Tumblr-oldalán azt böfögte fel magából, hogy Tarlós Istvánt, Hassay Zsófiát és a "többi gazembert" is kövekkel kellene agyonverni, "hullájuk pedig jó lesz trágyának". Bereczky agresszióját a "csehszlovakkem", alias Bőtös Botond is kedvelte, aki korábban az Átlátszóra és az Indexre is írt cikkeket, és azon véleményét is világgá kürtölte, hogy a fideszesek testét az árokpartról kellene fellapátolni egy IFA-ra.Biztos Lenke néni is szavazna erre a jelöltre!
Nem nagyon lehet olyasmit csinálni, mondani vagy olyan Facebook-posztot elkövetni, ami megakadályozhatná azt, hogy ellenzéki pártok valakiből képviselőjelöltet csináljanak. Magyarországon az ellenzékieknek mindent szabad, és ennél jobban nyilván semmi sem bizonyítja, hogy mekkora elnyomatásban kell nekik élni. Hogy miként is bizonyítja, azt nem tudjuk, de bizonyítja. A józsefvárosi ellenzék Szomszédok-koppintásos imázsvideóján például felfedeztük azt a szimpatikus józsefvárosi fiatalembert (a 15. másodpercben), aki 2017-ben egy választási vereség hatása alá kerülve, nemes egyszerűséggel azt üzente a Fidesz győztes jelöltjének, aki egyébként egy idős hölgy, amit a méltán híres Dopeman nevű zenész szokott üzenni értő ellenzéki közönségének művészi kiteljesedése során: "Úgyis megb...lak."Afgán menedékkérő késelt meg egy várandós nőt egy német kórházban, a magzat meghalt
Afgán menedékkérő késelt meg egy várandós nőt, a gyanúsított elmenekült a helyszínről, ám végül megadta magát a rendőröknek egy közeli vasútállomáson. Az erőszaktevőt gyilkosság és bántalmazás minősített esetével és terhesség törvénytelen megszakításával vádolják - jelenti a sputniknews.com. Az írást a vadhajtasok.hu írta meg.Vidéken is megjelent a baloldali agresszió
Az éjszaka ismeretlenek egy féltéglával beverték a szegedi Fidesz-iroda bejáratát. A szegedi Fidesz elítéli a gyáva és sunyi baloldali provokációt; szerintük ide vezet a tartalmatlan, agresszív ellenzéki gyűlöletpolitika. Amit szerdán láthattunk az Országgyűlésben, és utána Budapest városában, az éjjel megtörtént Szegeden is – olvasható a helyi alapszervezet közleményében.Lefogta és ütötte a Soros-ügynök a nevadai republikánus kormányzójelölt női kampánymenedzserét
Eddig sem volt titok, hogy a szerteágazó Soros-hálózat cégei, csoportjai, alapítványai nem szeretik a konzervatív jobboldalt, erre rengeteg példát sorolt már portálunk is a múltban. A liberális világbéke érdekében, most az egyik túlbuzgó Soros-munkatárs csapott le a nevadai kormányzó, Adam Laxalt női kampánymenedzserére, akit ütött, lefogott és nem engedett tovább menni. A 31 éves Kristin Davison rendkívül megijedt az erőszakoskodó Michael Starktól, a tettlegességnek külsérelmi nyomai is lettek. A Soros György által pénzelt American Bridge 21st Century végül kirúgta az erőszakoskodó munkatársat, akinek nem ez volt az első rendőrségi ügye.Ajánljuk még















