alaptörvény-módosítás
Varga Judit: az anya nő, az apa férfi – Magyarország védi a családot, a nemzet fennmaradásának alapját
Magyarország védi a házasság intézményét és a családot, mint a nemzet fennmaradásának alapját – közölte Varga Judit igazságügyminiszter a Facebook-oldalán kedden, miután a parlament elfogadta az alaptörvény kilencedik módosítását.Az ellenzéki összefogás valósága – Itt a lista a negyvenöt képviselőről, akik szerint az anya nem nő, az apa pedig nem férfi (FRISSÍTVE!)
Jakab Péter, Kunhalmi Ágnes, Szél Bernadett, Tordai Bence, Szabó Tímea – csak néhány név azon negyvenöt parlamenti képviselő közül, akik szavazásukkal is megerősítették azon álláspontjukat, hogy az anya nem nő, az apa pedig nem férfi. Az Alaptörvény kilencedik módosítása alkalmával további öten bizonytalankodva tartózkodtak, ők már sohasem korrigálhatnak. Ezzel megtestesült az ellenzéki összefogás lényege is, amely ugyanakkor mégsem teljes: a Gyurcsány-párt távol maradt a szavazástól... Mint ismert, a kormány az LMBTQ-propaganda gátlástalan nyomulásának kívánt gátat szabni azzal, hogy megerősíti a családok védelmét és a gyermekek biztonságát. Mivel a kérdést a hagyományos értékek és természetjogi fogalmak alapvetéseinél kellett tisztázni, a képviselők kedden lényegében arról dönthettek, elismerik-e, hogy az anya nő, az apa pedig férfi. Mint kiderült, nagy számban akadnak olyanok a honanyák és honatyák között, akik szerint nem.Az alaptörvény kilencedik módosításáról dönthet a parlament
Az Országgyűlés több, mint negyven törvényjavaslatról szavazhat a jövő héten. A képviselők kedden az alaptörvény kilencedik módosításáról, valamint a választási szabályok megváltoztatásáról is dönthetnek.Novák Katalin: a gazdaság helyreállítása mellett a családok támogatása is elengedhetetlen a járvány után
Novák Katalin is felszólalt a Katolikus Családok Európai Szövetsége nevű brüsszeli civil szervezet által csütörtökön megrendezett videokonferencián. A családokért felelős tárca nélküli miniszter felszólalásában kitért arra, hogy a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítás mellett elengedhetetlen a családok támogatása.Volner: Milliárdos spórolás a kamupártok kiiktatása
Több milliárd forintot megspóroltunk az adófizetőknek a kamupártok választási rendszerből történő kiiktatásával – mondta a Volner Párt elnöke keddi budapesti sajtótájékoztatóján, annak apropóján, hogy az Országgyűlés igazságügyi bizottsága támogatta a párt elnöke által benyújtott törvénymódosító javaslatot.Újabb alaptörvény-módosító javaslat jöhet az LMBTQ-propaganda megfékezésére (Videó)
Az életvédő hazafias civil szervezetek üdvözlik a kormány alaptörvény-módosító javaslatát, azonban azt szeretnék elérni, hogy az LMBTQ-propaganda tiltása is szerepeljen benne. Egész pontosan az, hogy a sarkalatos törvény rendelkezhessen arról, miként védi meg gyermekeinket az állam az erőszakosan nyomuló torz ideológiától. Az alaptörvény-módosítási javaslatot Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője jelentette be Budaházy Eddával, a Hozz világra még egy magyart Mozgalom vezetőjével, Budaházy Györggyel és Téglásy Imrével, az Alfa Szövetség vezetőjével. A kezdeményezők célja az, hogy orosz mintára a parlament tiltsa meg a tradicionális szexuális kapcsolatok ellen fellépő és nem tradicionális szexuális kapcsolatokat népszerűsítő propaganda-tevékenységet.Komoly szócsata a parlamentben: a jobbikos Szilágyi ismét hozta a formáját, de Mesterházy sem okozott csalódást
További képviselői felszólalásokkal folytatódott, majd a kormány zárszavával ért véget az alaptörvény kilencedik módosítására irányuló javaslat általános vitája, majd a szerdai napirend tárgyalása az Országgyűlésben.Varga Judit: az alaptörvény-módosítás a haza, a családok és a gyermekek biztonságát szolgálja
A kormánynak az alaptörvény módosítására vonatkozó javaslata a hazánk, a családok és a gyermekek biztonságát hivatott szolgálni – mondta Varga Judit igazságügyi miniszter az Országgyűlés szerdai ülésén.Az alaptörvény kilencedik módosításáról tartanak vitát az Országgyűlésben
Az alaptörvény kilencedik módosítására irányuló kormányzati előterjesztésről tartanak ma általános vitát az Országgyűlésben. A parlament aktuális ülésének harmadik napja reggel 8 óra 30 perckor kezdődik, majd kilenc előterjesztésről tárgyalnak a képviselők.Ajánljuk még

















