alekszej navalnij
Navalnij-ügy – Az EU szankciókat vezet be a merényletkísérlet ügyében
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus megmérgezésének ügyében vezet be korlátozó intézkedéseket az Európai Unió. Az intézkedések hat ember és egy szervezet ellen lépnek érvénybe – közölte az Európai Unió Tanácsa.Navalnij-ügy: idegméreg nyomait mutatták ki a politikus vérében
A Vegyifegyver-tilalmi Szervezet (OPCW) jelentése szerint olyan mintákat mutattak ki a vizsgálatok Alexej Navalnij vérében és vizeletében, amelyek hasonló strukturális jellemzőkkel bírnak, mint a Novicsok-csoporthoz tartozó mérgező vegyszerek.Navalnij-ügy: Moszkva szerint Maas provokatív vádakat hangoztat
Az orosz külügyminisztérium közlése szerint Heiko Maas német külügyminiszter az ENSZ Közgyűlés hetvenötödik. ülésszakának általános vitája keretében tett kijelentései provokatívak. A külügyi kommentár egyenesen ultimátumoknak nevezte Maas megjegyzéseit.Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 megvalósítása
Németország számára becsületbeli ügy az Északi Áramlat-2 földgázvezeték megvalósítása – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egy csütörtöki moszkvai sajtótájékoztatón.Navalnij-ügy: Moszkva válaszokat vár
Jegyzékben követelte az Vegyifegyvertilalmi Szervezetnél (OPCW) működő orosz állandó képviselet csütörtökön a némettől, hogy szolgáltasson számára kimerítő adatokat az Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus szervezetében talált méregről.Navalnijt kiengedték a berlini kórházból
Szerdán kiengedték a berlini Charité kórházból Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust, akit súlyos mérgezés gyanújával szállítottak Németországba augusztus 22-én. A politikus két nappal korábban lett rosszul és esett kómába; a német hadsereg vegyifegyver-szakértői azt állapították meg, hogy a Novicsok típusú harci idegmérgek egyik fajtájával mérgezték meg.Már lépcsőzni is tud a Berlinben lábadozó Navalnij
A súlyos mérgezés gyanújával Németországba szállított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus fényképet posztolt magáról szombaton az Instagramon a berlini Charité kórházból, és köszönetet mondott orvosainak, hogy megmentették.Levették a lélegeztetőgépről Navalnijt
Mérgezése óta először adott magáról életjelet az orosz ellenzéki politikus, aki heteken keresztül kómában volt és gépi lélegeztetést igényelt. Alekszej Navalnij láthatóan jobban van, ezt tükrözi az Instagram-oldalára feltöltött felvétel is. A megosztott képen feleségével és gyermekeivel látható.Navalnij túl önálló lett, ezért kellene meghalnia? – Az oroszok szerint a politikust saját „bábmestere” unta meg
Közismert tény, hogy Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin legismertebb politikai ellenfele, és az is, hogy valaki megmérgezte. Az azonban elgondolkodtató, hogy kinek állt érdekében a gyilkosság és miért, miben hibázott. A Nyugat és Amerika szerint az oroszok állnak a gyilkossági kísérlet mögött, az oroszok álláspontja más: szerintük éppen saját támogatóinak lehetett egyre kellemetlenebb Navalnij, aki önállósította magát. Az amerikai verziót már ismerjük. Szerzőnk, az orosz ügyekben igen jártas Erdélyi E. Péter összeszedte a PS-nek, mit gondolnak erről az oroszok. A cikkből kiderül, hogy milyen oligarchák álltak Navalnij mögött, és miért lett a számukra egyre kényelmetlenebb. Bizonyos szakértők szerint ezek az emberek hoztak szakrális áldozatot Navalnijjal. A Nakanune.ru egykori emigrációs lap egyenesen így fogalmaz: „A történet kulcsfigurája Vlagyimir Asurkov – az az ember, aki valójában létrehozta az >Alekszej Navalnij< nevű projektet, és monetizálta azt, most pedig úgy döntött, hogy felszámolja saját agyszüleményét.” A Navalnij-ügy orosz nézőpontokból.Ajánljuk még
















