állatvédelem
Saját magát buktatta le egy videóban Cseh Katalin, ami miatt nagyon kiakadtak az igazi állat- és természetvédők
Fantasztikusan komponált propagandavideóval állt elő nem is olyan régen a Momentum EP-képviselője, Cseh Katalin, aki a nézőit egy brüsszeli bevásárlásra invitálta, ahol azzal hergelte őket, hogy a magasabb fizetések ellenére, Belgiumban olcsóbbak az élelmiszerek. A politikus a vacsorájához vásárolt be, mindeközben megfeledkezett arról, hogy korábban azt hangoztatta, hogy vegán, tehát állati eredetű élelmiszereket nem fogyaszt. Ennek ellenére tojást és tejet is tett a kosarába, pedig állítólag még jobban is érzi magát, amióta erre az életmódra váltott. Na most vagy egy úgynevezett cheat day-ről azaz csaló napról van szó, vagy Cseh annyira belemerült a propagandagyártásba, hogy megfeledkezett korábbi mondatairól. Az állatvédők mindenesetre kiakadtak és aljasnak tartják, amiért hazudik a választóknak a momentumos EP képviselő a vegánságáról, de megtudtuk azt is, hogy párttársai sem Heves vármegyében, sem Óbudán nem állnak az állat- és a természetvédelem mellett vagyis csak a szavak és a forintok szintjén. Az állatvédelem és veganizmus az abortuszt is kizárja? – The Fair Right (videó)
Ps TV 2023 szeptember 30. Az állatvédelem alapvetően nagyon fontos kérdés, viszont hajlamosak vagyunk eltérően értelmezni a fogalmat. Van, aki azzal is beéri, ha egy állat nem szenved, miközben levágják, míg mások emberi jogokat követelnek egy kóbor macskáknak. A mai Fair Right-ban Pusztai Enikővel és Husi Sándorral, a Hungraian Animal Rights Corps - HARC aktivistával beszélgettünk az állatvédelem és állati jogok különböző aspektusairól. Ha valaki nem emlékezne rájuk, ők voltak azok, akik augusztus közepén Zamárdiban hústálcákra fekve és művérrel leöntve demonstrálták, milyen szörnyű azoknak az állatoknak, amelyeket leölnek. Erről bővebben IDE KATTINTVA olvashattok. Mivel Magyarországon a vegánok a társadalom mindössze egy százalékát teszik ki, sokak számára szokatlan lehet Enikő és Sándor álláspontja. Többek között ezekről a világnézetbeli ellentétekről beszélgettünk. Nézzétek meg a teljes videót! Ovádi Péter a kilőtt vándorfarkasról a PS-nek: a közfelháborodás jól mutatja, hogy a magyar társadalom milyen szoros kapcsolatot ápol az állatokkal
Óriási a közfelháborodás a Borsod vármegyében vállalkozó vadász által illegálisan kilőtt svájci vándorfarkas miatt. Az M237-es kódnevű fiatal farkas még tavaly indult el Graubünden kantonból, közel 2000 kilométert tett meg négy országon át. Keletre tartott, ahol nagyobb farkaspopuláció él. Nem jutott el a szlovák határig. Útját Hidasnémetiig követte a svájci természetvédő szervezet, akik a jeladóval ellátták. A Gruppe Wolf Schweiz közösségi oldalát elkeseredett és dühös kommentek árasztották el. Többen is azt írják, a vadász, aki sunyi módon még a nemes vad tetemét is a Hernádba dobta, az egész országot bélyegezte meg, az egész magyar nemzetre hozott szégyent. Olvashatók olyan kommentek is, amelyben a hozzászólók azt írják, szégyellik magyarságukat és felvetik, hogy a társadalmunk lenyomata az ami történt, hiszen előttünk három országon átkelt az M237-es sértetlenül, majd Magyarországon egy vadász meg merte tenni azt, hogy egyszerűen kilövi...Ovádi Péter, Nemzeti Állatvédelmi Program megújításáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos szerint a magyar társadalomról hiteles képet az ad, ahogy egy emberként háborodott fel mindenki a történteken. "Ez a közfelháborodás is bizonyítja, hogy a magyar társadalom milyen szoros kapcsolatot ápol az állatokkal, és ez így van rendjén" - mondta a PestiSrácok.hu-nak az állatvédelemért felelős kormánypárti politikus. Ovádi Péter lapunknak arról is beszélt, hogy a magyar állatvédelmi törvény az egyik, ha nem a legszigorúbb Európában, jelenleg is 40-en töltik börtönbüntetésüket állatok ellen elkövetett bűncselekmények miatt. A vándorfarkas kilövése ügyében a Nemzeti Nyomozó Iroda indított eljárást.