amerikai egyesült Államok
Egyre többen aggódnak Biden mentális és fizikai állapota miatt
Joe Biden amerikai elnöknek az életkorából adódóan nem kellene újra indulnia az elnökválasztáson - jelentette ki szerdán David Gergen, korábbi elnöki tanácsadó a CNN amerikai hírtelevízióban. Az elemző - aki most töltötte be 80. életévét - kifejtette, hogy ebben az életkorban már az emberek ítélőképessége nem olyan tiszta, mint korábban volt és nem tudjuk, hová fajulhatnak a dolgok, ha valakit ilyen sebezhetőségekkel ültetnek be abba az irodába, és négy évet adnak neki.Transzneműek kezelését végző orvosokat is fenyeget az új alabamai törvény
Egy új alabamai törvény szerint, amely vasárnap lépett hatályba, mostantól bűncselekménynek számít, és akár 10 éves börtönbüntetéssel is sújtható, ha egy orvos pubertáskori hormonális fejlődést gátló gyógyszereket ír fel 19 év alatti, nemet változtató tizenéveseknek. Az immár hatályos törvény egy bírósági beadványt követően jelenleg még jogi felülvizsgálat alatt áll, a bíró azonban még nem döntött a törvény esetleges felfüggesztéséről, illetve végrehajthatóságáról.Az amerikai demokrácia halálos sebet kapott
Ha azt mondom, polgárháború készülődik Amerikában, akkor sokan biztos valami túlzó, hatásvadász, bulvár dolgot sejtenek. De nem: a dolog nagyon is komoly. Ehhez képest az itthoni sajtóban gyakorlatilag sehol nem foglalkoznak vele. Szerintem kevesen fogják fel a súlyosságát az USA-n kívül.Van-e ajánlata számunkra Európának?
Jogos aggodalommal figyeljük mi, európaiak, hogy a földrészünk vezetői combközépig benne vannak az Egyesült Államok seggében. Szolgai csicskulást látunk, ami csak ahhoz hasonlítható, ahogy Szlovákia vagy Románia pitizett annak idején a náci Német Birodalomnak. A románokban viszont volt annyi életösztön, hogy mindez csak a szokásos színielőadás volt részükről, és a saját érdekeik valóra váltásáért hízelegtek. Az Európai Unió vezetőségéről ennyi pozitívum sem mondható el. Ők megkapták a brosúrát az amerikai tartótisztjeiktől, hogy alaposan meg kell szankciózni Oroszországot, mert az USA így akarja, és onnantól fogva vakon szankcióznak, ami a csövön kifér. Saját akaratot eddig se feltételeztünk róluk, de azért csipetnyi európaiságot és némi elemi életösztönt korábban még talán feltételeztünk róluk. Ha így tettünk, tévedés volt.Biden megint összevissza beszél: nem tudja megkülönböztetni a magyarokat és az ukránokat (Videó)
Már szinte hétköznapinak számít, hogy Amerika első embere valamit bakizik. Korábban többször előfordult, hogy elaludt a tárgyalásokon, kétszer is kezet fogott a szellemekkel és még lehetne sorolni. Most Joe Biden egy keddi beszédében összekeverte a magyarokat az ukránokkal, pont, amikor az USA által nyújtott segítséget méltatta.Csúcsra járatná a cenzúrát a Biden-kormány, a republikánusok a szólásszabadságért harcolnak
Óriási a felháborodás az amerikai konzervatívok között, amióta a kormányon lévő demokraták bejelentették: a belbiztonsági minisztérium égisze alatt létrehoznak egy dezinformáció elleni kormányzati testületet (Disinformation Governance Board), amelynek feladata többek között a félretájékoztatással szembeni fellépés, az Oroszországból érkező dezinformációk ellensúlyozása. Az amerikai sajtóban George Orwell 1984 című disztópikus regényének dermesztő Igazságminisztériumával állítják párhuzamba a demokrata kezdeményezést – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet. A Fehér Ház azonban igyekszik a „biztonsági kockázatok” elhárításával indokolni a testület szükségességét.Szigoríthat az abortusztörvényen az amerikai legfelsőbb bíróság
Kiszivárgott dokumentumok szerint az abortusztörvény szigorítására készül az Egyesült Államok legfelsőbb bírósága. Az amerikai joggyakorlat jelenleg a Roe kontra Wade-ügy alapján kezeli alkotmányos jogként az terhességmegszakítást; ezt írhatja felül a döntés.A „menstruációs méltóság” jegyében intim női eszközökkel látják el a portlandi iskolák fiú mosdóit
Oregon kormányzója, Kate Brown még 2021-ben írta alá a „Menstruációs Méltóság” törvényét. A rendelet minden iskola számára előírja, hogy menstruációs tisztasági eszközöket helyezzenek el a mellékhelyiségekben, használati utasítással együtt – írja a neokohn.hu. A Portlandi Közoktatási Szervezet (PPS) közleménye szerint a 2022–23-as évre ezek a termékek „minden mosdóban (férfi, női, all-gender) elérhetőek lesznek az összes épületben, ahol oktatás zajlik”.Politikai Hobbista – A Salamon-szigetek lesz az USA Ukrajnája? (Videó!)
A Salamon-szigetek messzebb van Amerikától, mint Kijev Moszkvától, az USA kormánya mégis megelőző katonai csapást helyezett kilátásba a szigetország számára, ha tényleg haditengerészeti bázist létesítenek ott a kínaiak – hangzott el a Politikai Hobbista hétfői adásában. Ezek szerint mégis létezik a geopolitikai realitás, és nemcsak arról van szó, hogy minden ország maga dönti el, melyik katonai szövetség tagja? Csak akkor miért kell jóemberkedni és hazudozni Ukrajna kapcsán? A kérdési persze költői; a realitás az, hogy ha egy nagyhatalom megmondja, hogy ne kavarjon senki a hátsó udvarának tekintett érdekszférában, akkor ott a kavarásnak következménye van. A Politikai Hobbista hétfői teljes adását ITT tekintheti meg.Ajánljuk még
















