amerikai egyesült Államok
Moszkva: Az amerikai szankciók nem állítják le az iráni nukleáris objektumok átalakítását
Lelassítja, de nem állítja le az iráni nukleáris objektumok átalakítását, hogy az amerikai kormányzat visszavonja a szankciós felmentéseket azoknak az államoknak az esetében, amelyek együttműködnek az iszlám köztársaság polgári atomprogramjával – jelentette ki Marija Zaharova orosz külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján.Soros megkezdte a választási kampányt Donald Trump ellen
Soros Györgytől korántsem áll messze a választásokba való beavatkozás, sőt, előszeretettel gyakorolja is annak érdekében, hogy a neki megfelelő jelöltek nyerjenek – írja a Tűzfalcsoport blog, tekintettel arra, hogy közeledik az amerikai elnökválasztás, a spekuláns pedig mindent be fog vetni, hogy ne a jelenlegi elnök, Trump nyerjen. Nyilvánvaló: "még mindig fáj nekik, hogy 2016-ban az amerikaiak a republikánus jelöltet választották elnöknek a globalista, Soros-szövetséges Hillary Clinton helyett".Koronavírus-szakértőkkel bővítenék a stábokat a hollywoodi produkciók forgatásain
Koronavírus-szakértők csatlakoznának a jövőben a stábokhoz a hollywoodi televíziós és filmes produkciók forgatásain. A szakszervezetek, filmstúdiók és producerek szakértői útmutatással akarják újraindítani a világszerte március közepén felfüggesztett forgatási munkálatokat.Milliók kértek munkanélküli segélyt az Egyesült Államokban
A vártnál kevésbé csökkent és továbbra is milliókra rúgott az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban a múlt héten.Az Egyesült Államokban már több, mint százezer halottja van a járványnak
Az Egyesült Államokban szerdán éjjel már meghaladta a százezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma; a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerda esti adatai szerint az Egyesült Államokban immár százezer-négyszáztizenegy ember hunyt el az új típusú koronavírus okozta Covid-19 nevű betegségben. A járvány mind az ötven tagállamban szedett halálos áldozatot, és a Covid-19-ben elhunytak nyolcvan százaléka hatvanöt éven feletti volt. A járvány első halottját február végén regisztrálták, és eddig háromszáznyolcvanötezer beteg gyógyult meg a körülbelül egymillió-hétszázezer diagnosztizált fertőzött közül.The Washington Post: Egy atomfegyver-kísérlet végrehajtását vitatták meg az amerikai kormány tagjai
Az amerikai kormányzat nemzetbiztonsági illetékesei május közepén egy atomfegyver-kísérlet végrehajtásáról tanácskoztak – közölte szombatra virradóra internetes oldalán a The Washington Post című lap, nevük elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.Rjabkov: Moszkva kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződésről, de nem Washington feltételei alapján
Oroszország kész tárgyalni a Nyitott Égbolt szerződéssel kapcsolatban felmerült kifogásokról, de nem a Washington által diktált feltételek alapján – jelentette ki Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes egy pénteki, moszkvai videokonferencián.Ajánljuk még

















