amerikai egyesült Államok
A Fehér Ház "ártalmas tevékenységgel" vádolja Kínát
Ártalmas tevékenységgel vádolja Kínát az amerikai Fehér Ház szerda este nyilvánosságra került jelentése. A 20 oldalas dokumentum – az amerikai közszolgálati rádió (NPR) és a The New York Times című lap által idézett, neve elhallgatását kérő kormányzati tisztségviselő értékelése szerint – nem jelez elmozdulást a jelenlegi amerikai kormányzat Kínával kapcsolatos politikájában.A demokrata elnökjelölt, Joe Biden kampánycsapata felfogadta Cesar Chavez unokáját tanácsadónak (FRISSÍTÉS)
A demokraták várható elnökjelöltje, Joe Biden kampánycsapata felfogadta a néhai emberijogi aktivista, Cesar Chavez lányunokáját kampánytanácsadónak – jelentette kedden az amerikai ABC televízió.A Fehér Ház járványkezelését bírálta Barack Obama
Bírálta a Fehér Házat a koronavírus-járvány kezeléséért Barack Obama, az Egyesült Államok volt elnöke helyi idő szerint szombaton a Történelmi Fekete Főiskolák és Egyetemek (HBCU) végzőseinek elmondott beszédében, valamint felhívta a figyelmet a rasszizmus veszélyére is.Mégsem száll szembe Trumppal a republikánusból libertáriussá vált Amash
A magát libertáriusnak valló Justin Amash michigani képviselő szombaton bejelentette, hogy mégsem indul az elnökjelöltségért az Egyesült Államokban. Amash tavaly nyáron kilépett a Republikánus Pártból, és április végén jelentette be a Twitteren, hogy létrehozott egy bizottságot, amelynek segítségével megvizsgálja esélyeit a Libertárius Párt elnökjelöltjeként. Úgy vélte, hogy alternatívát kínálhat az újraválasztásáért induló republikánus Donald Trump elnök és a Demokrata Párt várható elnökjelöltje, Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke között.Ki a felelős a járványért és ki lesz a nyertes? Kína vagy Amerika?
Sokan úgy vélték, hogy a koronavírus-válság mérsékli a feszültséget a két szuperhatalom, az USA és Kína között. De éppen az ellenkezője történt: teljes erővel folytatódik a világ feletti gazdasági és technológiai dominanciáért folytatott harc. Az amerikai kormányzat eközben teljes erővel nyomja a Kína-ellenes retorikát, amelynek jegyében Trump elnök következetesen "kínai vírusnak" nevezi a Covid-19-et. Irán és Kína eközben arra célozgat, hogy a járvány tulajdonképpen az USA biológiai fegyverrel végrehajtott támadása a két ország ellen.Mike Pompeo felmentette a felügyeleti igazgatót az amerikai külügyminisztériumban
Mike Pompeo, az amerikai diplomácia irányítója pénteken este felmentette a külügyminisztérium felügyeleti igazgatóját, Steve Linicket.Donald Trump: Vakcinával vagy anélkül, de vissza kell térni a mindennapi élethez
Új programot indít a vakcinafejlesztés támogatására Donald Trump, aki bízik abban, hogy még az év vége előtt lesz oltóanyag az új típusú koronavírus ellen. Az amerikai elnök szerint vakcinával vagy anélkül, de az amerikaiaknak vissza kell térniük a mindennapi élethez, és ősszel szerinte az iskoláknak is meg kell nyitniuk a kapuikat. Az amerikai elnök ezt pénteken közölte a Fehér Ház Rózsakertjében újságírókkal.Kína szerint az Egyesült Államoknak erősítenie kellene az együttműködést
Kína szerint az Egyesült Államoknak erősítenie kellene az együttműködést a koronavírus-járvány elleni küzdelem terén, miután Donald Trump amerikai elnök annak lehetőségét is felvetette, hogy az Egyesült Államok megszakítja kapcsolatait Kínával.Ajánljuk még

















