Pesti Srácok

antiszemitizmus

Sajátosan orvosolja vállalhatatlan zsidózását a Jobbik – Gyöngyösi Márton elhatárolódott önmagától (PS-videó!)

Csibra Tibor Magyar ugar 2019 március 19.
Elhatárolódik régi önmagától és kijelentéseitől Gyöngyösi Márton – mondta a Jobbik frakcióvezetője az Országgyűlés hétfői ülésnapján a PestiSrácok.hu riporterének, aki azt tudakolta a politikustól, hogy vállalja-e még azokat a korábbi nyilvános kijelentéseit, amelyek egyikében arról beszélt hallgatóságának, hogy a holokauszt az egy indulatokat kiváltó állatfaj. Gyöngyösi nem kívánt kameránk elé állni, az ülésterem melletti rövid beszélgetésünkkor azonban a hasonló esetek mintájára úgy igyekezett tompítani a súlyos antiszemita mondatai súlyát, hogy hát azok már régen hangzottak el. Megfigyelhető, hogy a Jobbik korábbi, vállalhatatlan megnyilvánulásainak magyarázata valamilyen rendhagyó kommunikációs stratégia szerint az, hogy azok már régi ügyek, nem kell velük foglalkozni, a másik mestertrükk pedig az, hogy hangosan leantiszemitázzák a kormánypártokat. A stábunknak nyilatkozó Volner Jánost arról is kérdeztük, hogy Gyöngyösi világnézete régebben nem volt-e kellemetlen a Jobbikban; a Mi Hazánk Mozgalom képviselője szerint az volt, és kijelentette: minden, a baloldalhoz dörgölőző megnyilvánulás hamis a Jobbik részéről, Gyöngyösit pedig - több más, jobbikos politikussal együtt - továbbra is antiszemitának tartja, és úgy gondolja: nem régen hazudtak erről, hanem most. Keresztes László Lóránt, a Jobbikkal szövetkező LMP frakcióvezetője egészen másként látja a helyzetet. Szerinte Gyöngyösi a botrányos mondatai ellenére is egy európai formátumú, jelentős politikus, a Jobbikban pedig van remény, mert eddig is nagyon sokat tettek már azért, hogy elfogadható jobbközép néppárt legyenek. A frakcióvezető az eddig is sorra lelepleződő háttéralkuk ellenére sem nevezte szorosnak pártja és Sneiderék együttműködését, de azt hozzátette, hogy közösen dolgoznak azon, hogy Puzsér Róbert az ősszel Budapest főpolgármestere lehessen.
Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.