árnyékkormány
Gyurcsány még az árnyékkormányát is képes volt megbuktatni
A Századvég októberi felmérése szerint teljes politikai kudarcnak tekinthető a Gyurcsány és Gyurcsányné Párt árnyékkormánya, az emberek jelentős többsége (70 százaléka) elutasítja a DK-s szerveződést.Gyurcsányék garázdaság miatt elítélt árnyékminisztere most a rezsicsökkentést támadta
Gyurcsányék árnyékkormánya nem tartogatott meglepetéseket, nem is számítottunk rá, hogy fennakadhatunk valamin a névsort látva. Miért is lepődnénk meg azon, hogy olyasvalakit neveztek ki az árnyékoktatás és árnyékkultúra felelősévé, akit korábban garázdaságért ítéltek el. Miért is csodálkoznánk, hogy az említett "politikus" szégyennek nevezi a határon túli magyarok támogatását, azon pedig végképp nincs fennakadni valónk, hogy hazugságnak nevezi a rezsicsökkentést. Nincs itt semmi látnivaló: ezek ugyanazok.Lehet, hogy Niedermüller megsértődött, mert nem kapott helyet az árnyékkormányban? (Karanténvlog)
Niedermüller Péter most sem állta meg, hogy ne keresztényezzen egyet, miközben szélsőjobboldalinak nevezte Orbán Viktort, de eközben igen visszafogottan nyilatkozott a DK árnyékkormányáról, talán azért, mert nem kapott helyet benne. A Karantén ezen a héten sem unatkozott, hiszen a Fővárosi Közgyűlésen a fehér heteroszexuális keresztények nagy gyűlölője mellett sikerült néhány szót váltanunk Baranyi Krisztinával is, Ferencváros diktatórikus vezetőjével, aki gondolkodás nélkül mondta az arcunkba, hogy az ő feladata eldönteni, hogy ki az újságíró és ki nem az. Természetesen a kellemetlen kérdéseket feltevők, mint mi, nem számítunk annak. A közgyűlésen kívül is akadt azért látnivaló a héten, a Karantén pedig nem hagyhatta ki a DK-s különítményből Arató Gergelyt sem, aki csúsztatott, hazudott, fröcsögött, tehát a teljes palettát elénk tárta, miközben arról beszélt, hogy nem szép dolog hazudni. Mondta ezt Gyurcsány régi szolgája, aki már húsz éve hűen teljesíti a szemkilövető parancsait. Egy különösen tenyérbemászó figura is vendégünk volt, Tompos Márton, a Momentum okoskodó agytrösztje, aki bármi történik, be akarja bizonyítani, hogy a szankciók igenis működnek. A Karanténtól ő is csattanós választ kapott. Tartsatok most is velünk!18 éve lett Gyurcsány miniszterelnök, puccsal, választás nélkül (Videó)
Gyurcsány Ferenc 18 évvel ezelőtti alkotmányos puccsára hívja fel a figyelmet a Fidelitas legújabb videójában. Gyurcsány már 18 éve is habzó szájjal akarta a hatalmat, hátba szúrta saját párttársát, ármánykodással konkrétan megpuccsolta Medgyessy Pétert, így lett választás nélkül Magyarország miniszterelnöke – hangzik el az összeállításban.Baranyi Krisztina szerint az ő feladata eldönteni, ki az újságíró és ki nem – Niedermüller szélsőjobboldali kereszténydemokratának nevezte Orbán Viktort (PS-videó + képgaléria)
Immár Karácsony Gergelyt bőszen védő szekusokkal és kordonok mögött tartott újságírókkal kezdődött a szeptemberi Fővárosi Közgyűlés, a baloldali szólásszabadság kitűnő ünnepe. Természetesen az élelmes újságírók megtalálták a lehetőséget arra, hogy a főváros baloldali vezetőit megpróbálják szóra bírni, az eredmény azonban szokás szerint kiábrándító volt. Karácsony Gergely egy trükkös testcsellel igyekezett mindenkit lerázni, hiszen vélhetően igen kellemetlen lett volna válaszolni a Gyurcsány Ferenc által belengetett selyemzsinórt firtató kérdésre. Annál közlékenyebb volt Niedermüller Péter, a DK erzsébetvárosi polgármestere, aki megengedően beszélt az árnyékkormány furcsa voltáról, az ellentmondásokról, de jó gyurcsányistaként hozzátette, hogy egy vélemény totális megváltoztatása simán benne van egy baloldali politikus repertoárjában. Elvégre, ha valaki kórházakat akar bezáratni, néhány évvel később miért ne lehetne a kórházak nagy barátja? Sikerült beszélnünk Őrsi Gergellyel is, a II. kerület szocialista polgármesterével, akit a Margit-negyed projekt elmaradó eredményeiről és veszteségeiről kérdeztünk. Őrsi rutinosan kerülte a konkrét számokat, igyekezett általánosságokba merülni, de végül csak sikerült elárulnia, hogy százas nagyságrendben vannak olyan önkormányzati ingatlanok, amelyek üresen állnak, így az a néhány bérlő valóban csak veszteséget tud termelni, nem számítva a két év alatt havonta kommunikációra elköltött egymillió forintot. Végül Baranyi Krisztinát is szerettük volna megkérdezni, hogy miért olyan fontos neki Vágvölgyi B. András tűzzel-vassal történő újabb kinevezése a kerületi újság élére, azonban azt a választ kaptuk, hogy ő csak újságírókkal áll szóba, azt pedig ő dönti el, hogy ki az újságíró. Így épül és terebélyesedik a ferencvárosi ellenzéki labor, az orbáni élet utáni csodás lakmuszpapír. A Fővárosi Közgyűlésen tanúi voltunk a képviselők által csak Kuka-gate-nek nevezett vitának is, ahol az érvek és ellenérvek eljutottak odáig, hogy Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület fideszes polgármestere levonta a következtetést, miszerint a főváros dolgát is a kerületek teszik, tehát vajon mi szükség van akkor a fővárosi baloldali vezetésre, ha Budapest irányításával és működtetésével abszolút nem törődnek, csak szavakban vannak ott a vártán. Nézzétek meg összefoglaló videónkat!Orbán Viktor bravúros választ adott az ellenzéknek: továbbra is maradjanak árnyékban!
A hétfői parlamenti vitanapon a miniszterelnök napirend előtti felszólalására több ellenzéki politikus is igen érdekes módon reagált. Mint arról részletesen beszámoltunk, az Orbán Viktor által elmondottak vélhetően sokkolták a nem kormánypárti képviselőket, legalábbis erre lehet következtetni abból, ahogyan arra reagáltak. Bár Gurmai Zita, Szabó Tímea is brillírozott, de a korábban független-objektív médiaszakemberként emlegetett Kálmán Olga most már mint a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivője vitte a prímet azzal, hogy közölte: Orbán tönkretette a forintot. Háború még egyáltalán nem volt, amikor már 350 forint felett volt az euró – mondta. A DK képviselője szerint szinte sehol a világon nem drágultak annyira az élelmiszerárak, mint nálunk. „Meddig folytatják az élelmiszerárak emelését?” – kérdezte a miniszterelnöktől, aki a tőle megszokott higgadtsággal tette helyre Gyurcsányék szóvivőjét.Árnyék-kormányinfót tartott az árnyék-kancelláriaminiszter meg az árnyék-kormányszóvivő
A Demokratikus Koalíció által létrehozott árnyékkormány hétfőn megtartotta első ülését - jelentette be egy budapesti, online is közvetített sajtótájékoztatón Kálmán Olga, a testület szóvivője. Az esemény rámutat arra, mennyi fölösleges ideje van haszontalan dolgokkal foglalkoznia az ellenzéknek.A kórházakat is bezáratná Gyurcsányék árnyékminisztere
Igazi profikat szedtek össze Gyurcsányék az árnyékkormányukhoz. Hogy miben profik, azt nem tudjuk, de legalább jó példát mutatnak arra, hogy miért nem szabad a baloldalra szavazni. A gazdasági árnyékminiszterük, Dávid Ferenc az szja-visszatérítést kritizálta, az egészségügyi megbízottjuk pedig kórházakat záratna be – ilyenek az ellenzéki "szakemberek".Az ellenzéki pártok is nekiestek a DK árnyékkormányának
A jelenlegi közvélemény-kutatások és felmérések továbbra is azt jelzik, hogy a DK a legerősebb ellenzéki párt. Valószínűleg ez vezethetett oda, hogy Gyurcsányék annyira felbátorodtak, hogy létrehozták az árnyékkormányukat, azonban ez meglehetősen kellemetlenül érintette a baloldal legtöbb prominensét, nem mindenki akarja ugyanis elfogadni, hogy a DK túl nagy szeletet nyesne a tortából.Ajánljuk még

















