atomenergia
Szijjártó Péter: Magyarország élen jár az atomlétesítmények védelme terén
Magyarországot nagyon komoly megbecsülés övezi a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnél (NAÜ), mert nagyon sokat és eredményesen tett annak érdekében az elmúlt években, hogy saját területén és globálisan is, garantált legyen a nukleáris létesítmények védelme, biztonsága - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a NAÜ Nukleáris Védettségi Nemzetközi Konferenciáján elmondott felszólalásában.Szijjártó szerint nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet
Nukleáris energia nélkül Európa nem tudja megvalósítani a klímasemlegességet 2050-re, ezért az Európai Uniónak be kell fejeznie az atomenergia negatív diszkriminációját – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, Prágában, a 6. közép-európai atomipari konferencián elhangzott előadásában.Az LMP népszavazással tiltaná be az atomenergiát Magyarországon
Az LMP az atomenergia betiltása és a megújuló energiaforrásokra történő átállás érdekében kezdeményez további népszavazásokat – közölte az ellenzéki párt országos elnökségének titkára kedden, Budapesten, sajtótájékoztatón.A Roszatom gyárthatja a paksi fűtőanyagot
A Roszatom nukleáris üzemanyaggyártó vállalatának, a TVEL cégnek mindkét üzeme képes a majdani Paks II. Atomerőmű számára is üzemanyagot gyártani – mondta Alekszandr Ugrjumov, a TVEL kutatás-fejlesztésért felelős alelnöke újságíróknak, Moszkvában.Nem akar atomenergiát az LMP, mert szerintük biztos van valami jobb megoldás (PS-videó)
Átszellemült oroszozásból indította az LMP a Vlagyimir Putyin látogatására időzített figyelemfelkeltő megmozdulását, és figyelemre méltó paranoiával tudatták, hogy a magyar energiabiztonságról és a magyar külpolitikáról is Putyin palotájában döntenek. Ezt szerettük volna pontosítani Kendernay Jánossal, a párt egyetlen társelnökével, aki szerint nincs azzal baj, ha a magyar miniszterelnök találkozik más országok vezetőivel, csak azzal, ha bizonyos vezetőkkel túl gyakran találkozik. Az LMP világossá tette, hogy teljes mértékben kivezetné a jelenleg Magyarország energiaigényének 53 százalékát biztosító atomenergiát, és megújuló energiaforrásokkal fedezné az igényt, amelyet egyúttal szeretne visszafogni. Abban pedig még az LMP-nek sincs végleges álláspontja, hogy milyen mértékben érdemes kivetíteni az emberi jogokkal és a demokráciával kapcsolatos morális aggályokat a külkereskedelmi kapcsolatainkra.A liberálisoknak a környezetvédelem csupán a hisztériakeltés eszköze
Az ultraliberális szélsőségesek kommunikációs technológiájának alapvetése, hogy mindig az ellenfél gonoszságáról beszélnek egy adott téma kapcsán, és sohasem a problémáról. Ez kommunikációs szempontból érthető is lenne még, habár ez is a jóindulat teljes hiányát feltételezi a részükről. De az elmúlt harminc évben a „mindenféle” zöldek annyira a hatása alá kerültek a saját hisztériájuk sikerességének, hogy a megoldásokat, a megoldási javaslataikat is az abból következő kommunikációs lehetőségek alapján ítélik meg.Paks II. nélkül nincs biztonságos áramellátás - mondta a paksi bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter
Paks II. nélkül nincs hosszú távú biztonságos áramellátás, és az atomerőmű versenyképessége vitathatatlan - mondta Süli János, a paksi atomerőmű bővítéséért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a hosszú távú villamosenergia-ellátásról és az atomenergia szerepéről rendezett budapesti konferenciát megelőző sajtótájékoztatón.Érdekes jobbikos felvetés: ne a parlamenti mandátum arányában álljon fel a Paks 2 beruházást vizsgáló bizottság
Kepli Lajos jobbikos képviselő, a fenntartható fejlődés bizottság alelnöke szerdán bejelentette, hogy ismét parlamenti vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi pártja a Paks 2 beruházás kapcsán. A politikus a Jobbik legújabb antiszemita botrányát érintő kérdésekre nem volt hajlandó válaszolni.Még az idén benyújtják az új paksi blokkok létesítési engedélykérelmét
A tervek szerint az idén benyújtják a paksi atomerőmű két új blokkjának megépítéséhez szükséges létesítési engedélykérelmet - mondta a beruházás tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter szerdán Pécsen.Ajánljuk még