az Öreg
Földi László: Ismét harcolnunk kell a békéért! – Az Öreg-videó
Földi Lászlóról barátai és ellenségei egyaránt elismerik, hogy ami a szívén, az a száján... Emiatt sokszor bajba is került, de az Öreg, azaz Stefka István társaságában nem kellett lakatot tennie a szájára. És nem is tett: a hírszerzés egykori vezetője, titkosszolgálati szakértő a műsorban kifejtette: a 2015-ben kezdődött migrációs válság ugyanannak a globális játéknak a része, mint a most zajló orosz–ukrán háború – a nemzetközi oligarchia ugyanis elszánta magát a nemzetállamok felszámolására.Kalandos életű '56-os forradalmár, hazafi – Cey-Bert Róbert író az Öregnél
Cey-Bert Róbert író, '56-os szabadságharcos ellen liberális hiénák lejárató cikksorozatot indítottak. Megkérdőjelezték, hogy Pongrátz Gergely mellett harcolt a Corvin közben, ahogy azt is, hogy emigrálása után Genfben doktorált szociológiából, gasztronómiából, és azzal kapcsolatban is kétségeiket hangoztatták, hogy a Gasztronómiai Világtanács főtitkára lett volna. És azt valótlanként ábrázolták, hogy részt vett volna a Burmában élő karenni nép szabadságért folytatott küzdelmeiben, emellett azt is megpróbálták cáfolni, hogy barátságot ápolt Mindszenty József bíboros hercegprímással. Szélhámos lenne Cey-Bert Róbert, ahogyan a többi között Eörsi László is pedzegette?Göncz Árpád méltatlan volt köztársasági elnöknek – Az Öreg
Az Öreg műsorában Schamschula György, az Antall- és Boross-kormányok közlekedési, hírközlési és vízügyi minisztere emlékezett vissza a taxisblokádra. Nem finomkodott, kimondta egyenesen, hogy Göncz Árpád méltatlan volt köztársasági elnöknek, nem lett volna szabad róla közterületet elnevezni.Melocco Miklós és Az Öreg: Apró Antalról annyit tudok, hogy egy gazember volt, Dobrev Klára pedig szóra sem érdemes
Melocco Miklóssal, a Magyar Corvin-lánccal és Kossuth-díjjal kitüntetett szobrászművésszel beszélgetett Az Öreg.Az Öreg és Kásler Miklós – Identitás nélkül a leghatalmasabb birodalmak is elbuknak
Kásler Miklós Széchenyi-díjas onkológus, az MTA doktora, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, az Emberi Erőforrások Minisztériumának korábbi minisztere nyugdíjasként is aktív. Ars poeticája, hogy identitás, azaz önazonosság-tudat nélkül egy nép sem maradhat fenn.Az Öreg – A politizáló-tüntető színészek paraziták
Balázs Péter Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésszel, volt színházigazgatóval beszélgetett Az Öreg.Kádárék kíméletlen megtorlása – Ezt a kegyetlenséget sohasem feledjük el
Ülök a Dühöngőben, a könyvtár-szobámban és nézem Makovecz Imre grafikáját. Nagy becsben tartott személyes ajándékként kaptam tőle 1956-ról, az Andau (Mosontarcsa) felé menekülő magyarok tízezreiről. A határmenti Osliban készült szoborcsoport terve talán sohasem valósul meg, de amit ez a művészi rajz üzen, az mindent elmond a kommunizmus könyörtelen kegyetlenségéről, a fizikai és szellemi bezártságról, a magyar–osztrák határzárról, a taposóaknákról, a vasfüggönyről és arról, hogy miként kényszerült menekülni, elhagyni hazáját több mint kétszázezer magyar.Simicska Lajos és a Magyar Nemzet árulói – Szemen köpték mindazt, amit addig hirdettek – Stefka István és a Médiaháború
Kétségtelen, hogy Simicska Lajos „jól időzített”: 2014 nyarának végén hirtelen szembefordult Orbán Viktorral és kétharmados, nemzeti kormánnyal. Máig nem tudjuk, mi történt pontosan a háttérben, de az tény, hogy Simicska átfordította a kezében lévő médiumokat. „Hirtelen” kormánykritikussá vált a Magyar Nemzet és a Hír TV is. Sokan elárulták azt, amit addig hirdettek és bal-liberálisabbak lettek a korábbi ellenfeleknél is. Az árulók viszont mindig elnyerik a jutalmukat. Hol van most Simicska és hol vannak az egykori konzervatív? „átállók”? Médiaháború, 37. rész. Mert az Öreg nem felejt.„Féltem, hogy kevesen leszünk” – A többi történelem, a Békemenet összehozta a hazafias magyarságot (Stefka István és a Médiaháború)
A Fidesz 2010-es győzelme és a kései rendszerváltás után olyan támadás zúdult Magyarországra, amely addig példátlan volt. A nagykoncertet külföldről vezényelték, a zenekarban benne voltak a szokásos magyarországi felforgatók és zajongók, a vádak egyszerre voltak komikusak és felháborítóak. Antiszemitizmus, nácizmus, jött az összes szokásos bélyeg és egy idő után azt mondtuk: elég. Megszerveztük a Békemenetet, amely 2012-ben összefogta a hazafias, patrióta magyarságot, olyan tömeg gyűlt össze, amely önmagában hordozta az üzenetet: nem kérünk sem a hazaárulókból, sem a brüsszeli okostojásokból. Nagy idők voltak. Stefka István és a Médiaháború, 36. rész. Mert az Öreg nem felejt.Ajánljuk még