azbej tristan
Az USA fejlesztési ügynöksége is elismeri a Hungary Helps eredményeit
Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége (USAID) hasznosnak tartja az üldözött keresztények megsegítését célzó magyar programot és tapasztalatokat - mondta Azbej Tristan, a miniszterelnökség üldözött keresztényekkel foglalkozó államtitkárságának vezetője.Kétmillió eurós magyar kormányzati adományból újult meg egy iraki keresztény település
Közel kétmillió eurós magyar adományból újították fel Irakban azt a keresztény települést, amelyet az Iszlám Állam tarolt le, a helybeliek pedig köszönetük jeléül átkeresztelték városukat: úgy nevezik, hogy Tell-Aszkuf, azaz Magyarország leánya - írta a Magyar Idők hétfőn.Trump veje ismeri, és elismeri az üldözött keresztények megsegítéséért folyó magyar erőfeszítéseket
Jared Kushner, az amerikai elnök főtanácsadója is méltatta az üldözött keresztényeket segítő programot, amelyet mintának tekintenek a tengerentúlon, az ügyben pedig elképzelhető amerikai-magyar együttműködés is – mondta el a Heteknek Azbej Tristan, a Miniszterelnökség keresztényüldözés elleni helyettes államtitkára.Azbej Tristan: A keresztény egyházak sem merik néven nevezni a keresztényüldözést
Gyakran a keresztény egyházak sem merik felvetni a keresztényüldözést, és nem merik nevén nevezni a dolgokat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkára a kanadai Ottawából csütörtökön este telefonon adott interjújában.Azbej Tristan: Magyarország a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítését
Magyarország a világon elsőként emelte kormányzati szintre az üldözött keresztények megsegítését - mondta Azbej Tristan helyettes államtitkár az MTI-nek New Yorkból kedd este adott interjújában.Kiállítás a keresztényüldözésről, hogy „ne a saját jövőnket lássuk hasonló tablókon”
A napjainkban a Közel-Keleten zajló keresztényüldözéseket bemutató kiállítás nyílt a váci Apor Vilmos Katolikus Főiskolán szerdán. A tárlatot Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) parlamenti államtitkára, Azbej Tristan, az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkár és Beer Miklós váci megyéspüspök nyitotta meg.Megtörtük a világ hallgatását – Szívszorító képsorok a Hungary Helps segélyprogram misszióiról (Videóval!)
„A szenvedők hangja lettünk, megtörtük a világ hallgatását” – írja nemrégiben közzétett videójának kommentárjában a Hungary Helps magyar segélyprogram. A videóban a missziós utakon készült megrázó felvételeken keresztül arra hívják fel a figyelmet, a kereszténység a világon a legüldözöttebb vallás, keresztények tízezreit gyilkolták le az elmúlt években a vallásuk miatt. Mint hozzáteszik, „a világ mégis némán hallgat, némán áll a templomok romjai felett, nem vigasztalja meg a gyermekeket, nem siratja a mártírokat”. Az üldözött keresztények megsegítéséért létrehozott helyettes államtitkárság ugyanakkor célzott, „okos segítséggel” az otthonmaradásban és az újrakezdésben támogatja az üldözötteket, alternatívát nyújtva ezzel Európa zűrös és átgondolatlan bevándorláspolitikája helyett, amely a háborús helyzetet kihasználva tulajdonképpen olcsó munkaerőt akar szerezni az elöregedő kontinensnek. A videó arra is rámutat, bár a segélyezős magyar módszer sikerességére még a Fehér Ház is felfigyelt, egyáltalán nem biztos, hogy minden választáson induló párt az üldözöttek „okos segítésében” érdekelt.Egy hatalmas humanitárius katasztrófában tesszük, amit hazánk erőforrásai lehetővé tesznek
Egy hatalmas humanitárius katasztrófában tesszük meg, amit Magyarország erőforrásai lehetővé tesznek, a jelenleg futó és már lezárt támogatási programok ugyanakkor láthatóan hatékonyak, találkoznak a helyi közösség igényeivel, és hozzájárulnak az újrakezdéshez - nyilatkozta portálunknak az újabb iraki misszió kapcsán Azbej Tristan. Az Üldözött Keresztények Megsegítéséért Felelős Helyettes Államtitkárság vezetője arról is beszámolt, hogy a Hungary Helps segélyprogram eredményességét vizsgáló közel-keleti látogatás alkalmával keserűen tapasztalhatták meg, a keresztény menekültek egyes területeken ténylegesen kimaradnak az ENSZ-segélyezésből. Azbej Tristan arról is beszélt, iraki utazásuk alkalmával módjukban állt Böjte Csaba és árváinak felajánlását, a csíksomlyói Mária-szobor egy másolatát is átadni a magyar támogatásból felépült iskola diákjainak.Nem vallásüldözés ötven keresztényt élve elégetni - A Hungary Helps tapasztalatai Nigériában
Ötven élve elégetett keresztény - egy eset azon kegyetlenkedések sorában, amelyek a Nigériában élő keresztényeknek kell elszenvedniük a Boko Haram terrorszervezettől, és más fundamentalistától. A nemrégiben az országba látogató Hungary Helps segélyprogram küldöttségének vezetője, Azbej Tristan arról beszélt, ami a Közel-Keleten és Afrikában történik, az népirtás, ugyanakkor sem a hágai Nemzetközi Bíróságnak sem az ENSZ nem hajlandó ezt elismerni és cselekedni. Hozzátette, az üldözött keresztények irányában mutatott általános közöny egyik oka a nyugati liberális politikai narratíva, amely éppen a kereszténységet tartja üldöző, erőszakos vallásnak. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az ENSZ-tagállamok egy jó része muzulmán...Ajánljuk még