baja
Bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le a jobbikos önkormányzati képviselőt – Érettségi nélkül szerezte pozícióját
Véletlenül bekapcsolva maradt mikrofon buktatta le Hornyák József jobbikos képviselőt. A nyilvánosságra került felvételen Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere látható, amint az ex-MSZP-s Széll Péter alpolgármesterrel beszélget Hornyákról, ahol többek között az is elhangzik, hogy Hornyák úgy foglalta el pozícióit, hogy még érettségivel sem rendelkezett.Bajnaihoz és a bajai önkormányzathoz köthető az „Ez a lényeg” nevű szennyportál
A Magyar Nemzet birtokába jutott e-mail szerint a bajai önkormányzat kapcsolatban van az Ezalényeg.hu nevű ellenzéki kamuhíreket terjesztő portállal. Az oldal tulajdonosa egyébként ifj. Páva Zoltán, aki korábban a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok tanácsadója volt, a főszerkesztő pedig Bajnai egykori sajtósa.Százezreket fizet titokban egy megszüntetett tanácsadói testület tagjainak Baja momentumos polgármestere
Nyirati Klára, Baja momentumos polgármestere előbb a járványra hivatkozva feloszlatta ötfős tanácsadói testületét, később négy tagot mégis továbbfoglalkoztatott. Gyurcsányi trükk – így értékelte a kilencvenmilliós átverőshow-t a helyi ellenzék. Nyirati jól megfizetett tanácsadó testülete tavaly ősszel megszűnt, azonban titokban az öt tanácsadójából négyet azóta is tovább foglalkoztat az önkormányzat – írja a Mandiner.Olasz embercsempészeket ítéltek el Baján
Két olasz férfi augusztus 25-én hajnalban egy olasz honosságú, hétszemélyes autóval a szerb-magyar határnál lévő Bácsszentgyörgy környékére hajtott azért, hogy a határ közeléből négy albán bevándorlót Ausztrián keresztül Olaszországba csempésszen.Afgán és román embercsempészek ellen emeltek vádat Baján
Csempészett személyek sanyargatásával elkövetett embercsempészés miatt vádat emelt a Bajai Járási Ügyészség egy afgán és hat román férfi ellen, mert személyautóba zsúfolva tizenegy afgánt szállított – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-t.Lakossági fórumon hazudott választói szemébe a bajai ellenzéki polgármester
Hazugságon érték Baja ellenzéki polgármesterét – írja mai cikkében a Magyar Nemzet. Nyirati Klára egy lakossági fórumon azt mondta, hogy épp aznap egyeztetett telefonon Zsigó Róberttel, a térség fideszes országgyűlési képviselőjével, aki a támogatásáról biztosította, így hamarosan megépülhet a várost délről elkerülő út. Csakhogy Zsigó Róbert szerint nettó hazugság, hogy egyeztettek volna; az új polgármester egy hónapja nem kereste, az elkerülőről pedig egyáltalán nem is beszéltek, akkor sem, amikor utoljára találkoztak. De nemcsak ez aggasztó a képviselő, államtitkár szerint, hanem az is, hogy a balliberális többségű bajai képviselőtestület egy sor antidemokratikus döntést hozott: például a frakciók alakításának lehetőségét is elvették a képviselőktől.Gulyás: Az alkalmas jelölteknek kell bizalmat kapniuk
Az október 13-i önkormányzati választáson az a legfontosabb, hogy azok kapjanak bizalmat, akik képesek a település érdekében kormányozni a helyhatóságot, és a kormánnyal együttműködni - mondta a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely csütörtökön, Baján.Személyes drámák és kőkemény beolvasások az oszladozó Jobbikban
Lassan nem is hír, hogy tovább foszlik és oszlik a korábban nemzeti értékrendet valló Jobbik. A múlt héten Jaszenovics Istvánné, bajai önkormányzati képviselő lépett ki a Jobbikból, aki a ciklus hátralevő részében független képviselőként folytatja a munkát. A Sugopart.hu oldalnak nyilatkozott is a képviselő asszony, azonban a történet ezzel nem ért véget. Hornyák József, a helyi Jobbik nevében a Szent Koronára tett esküje alapján szólította fel Jaszenovicsot a képviselői mandátuma visszaadására.Menzákra, kifőzdékbe is kerülhetett a fertőzött mirelitzöldségből
Megbecsülni sem lehet, mennyi lisztériabaktériummal szennyezett gyorsfagyasztott zöldséget kellett visszahívni, miután kiderült, egy bajai üzemből valók azok a mirelitek, melyek 9 ember halálát okozták. Bár a nagyobb üzletláncok már eltüntették az érintett termékeket, éttermekben, menzákon még mindig lehet mérgező fagyasztatott zöldség - írja a Ripost.Ajánljuk még