ballib összefogás
A baloldalon semmi sem biztos, csak a bizonytalanság
A baloldal érdeke egyértelműen az, hogy az előválasztás komoly nézeteltérésektől mentesen, botrányok nélkül valósuljon meg, éppen ezért egyelőre egységesnek, szolidárisnak mutatkoznak, azonban a lehetséges jövőbeni konfliktusok már körvonalazódnak – fejtette ki a Magyar Nemzetnek készített elemzésében Tóth Erik. Az Alapjogokért Központ vezető elemzője szerint az idei előválasztás nemcsak a kivitelezése, hanem költségei miatt is sajátos lesz, ugyanis nem tudni, miből de rengeteget fog a baloldal erre a szeánszra elkölteni.Újabb nagyvárosban dőlhet össze az ellenzéki kártyavár
Összeomolhat az ellenzéki együttműködés Szolnokon, miután a jegyzőnél két képviselő is jelezte távozási szándékát a baloldali Szolnoki Többség nevű frakciószövetségből – értesült az Origo. Ezzel könnyen megváltozhatnak a képviselő-testületi erőviszonyok: a baloldali többségnek vége lehet.Gyurcsány győri „moslékkoalíciójának” befellegzett, és ez csak az egyik jó hír
Irgalmatlan pofont kaptak a magukat már-már nyeregben érző balliberális pártok Győrben. A Jobbik helyi szervezete ugyanis váratlanul bejelentette: kilépnek az összefogásból, és visszaléptetik négy – ellenzékiekkel közös – jelöltjüket. Így az a négy választókerület elveszett Gyurcsányéknak, s ezzel a balliberált pártok önálló frakcióalakítási reményeinek is nagyjából annyi. A győri Jobbik elnökének csatolt közleménye üdítő olvasmány a mai, ellenzéki nemzetárulásokkal terhes időkben – ugyanis egy elvszerű politikus képe rajzolódik ki előttünk. Úgy tűnik, mutatóba akad még ilyen az ellenzéknél. Íme, a követendő példa a Gyurcsánnyal vérfertőző frigyre lépő Jobbik többi politikusának!Íme, így hazudta a kameránkba Mirkóczki, hogy soha nem fognak össze Gyurcsányékkal – Most ő a roncsellenzék egri polgármesterjelöltje
Ma mutatják be Egerben a magyarországi roncsellenzék közös polgármesterjelöltjét, a jobbikos Mirkóczki Ádámot. Azt a Mirkóczkit, aki nem is olyan régen éppen a PestiSrácok.hu élő műsorában, a Polbeatben jelentette ki ártatlan, bociszemekkel, hogy pártja bizony soha nem fog összefogni a balliberálisokkal, kizárt dolog. Olyan szemérmetlenül belehazudott a kameránkba, hogy érdemes visszaidézni akkori szavait, visszanézni az egész adást. Itt bizony egy gyurcsányi szintű hazudozóval állunk szemben.Karácsony Gergely felfedezte Csepelt
Mindenképp történelmi jelentőségű pillanatnak lehettek szemtanúi a csepeli Görgey Artúr térre ellátogató érdeklődők, ugyanis Kolumbusz Kristóf után egy újabb üstökös robbant be a felfedező óriások egére, aki nem más, mint Karácsony Gergely, az összellenzéki Messiás. A belpesti liberális értelmiség konkvisztádora ugyanis megismételte az itáliai-spanyol hajós 500 évvel ezelőtti bravúrját: ahogy 1492-ben Kolumbusz Indiát, úgy márciusban még Karácsony is éppen az ellenkező irányba lőtte be Csepelt, most azonban mégis megérkezett az ígéret földjére. Ahol viszont még saját szövetségeseivel sem boldogult, királyának legnagyobb elkeseredésére.Röhejellenzék: ráhazudtak a szórólapjukra egy szervezetet, amely elhatárolódott tőlük
Már-már úgy tűnt, az ellenzéknek sikerült összeállnia a főváros XVIII. kerületében. Ám hamar kiderült: a szórólapra rányomtatott helyi civil szervezet nem kér a „szar, szappan, szalámi” szövetségből, sőt elhatárolódik a kétségbeejtő pártoktól. Roppant kínos! Hab a tortán: a vágyellenzék itteni polgármesterjelöltje a külföldi széfekben százmilliókat rejtegető volt MSZP-alelnök, Simon Gábor egykori „jobbkeze”, Szaniszló Sándor...Elindult a tavaszi tüntetés-szezon, rögtön kiöntött a szánalomtenger (Képgalériával)
Kevés megnyugtatóbb állandóság van az életünkben, mint az önmagát mindig egyre mélyebbre ásó utcai ellenzék. A március 15-én előadott, végtelen számú szónokkal megerősített akciójuk csak egy kisiklás volt a Monty Python legendáját életben tartó ellenzéki produkció-sorozat tengerében; ma visszatértünk a klasszikus nevettetős, önlejáratós megoldásokhoz.Nagyot koppant az anális erőszakkal fenyegetőző jobbikos polgármester
Kínos meglepetés érte a Jobbik ózdi „csődörét”, Janiczak Dávid polgármestert, miután csütörtökön az eddig mögötte álló képviselő-testület nem szavazta meg útfelújítási javaslatát. Janiczak ugyanis kizárólag azokat az útszakaszokat akarta még az önkormányzati választás előtt felújítani, amelyek a jobbikos, illetve őt támogató független képviselők körzeteiben vannak. A lóláb azonban annyira kilógott, hogy eddigi támogatói is kihátráltak Janiczak mögül. A polgármester korábban azzal szerzett magának kétes hírnevet, hogy kolléganőjét szexuális erőszakkal fenyegette meg.„Egyszerűen senkik vagytok!” – Így alázza porba a hazaáruló ellenzéket a Kárpátia új dala (Videóval!)
Új számmal jelentkezett a Kárpátia, és ezt nem köszöni meg neki egyetlen ellenzéki párt sem. (Már ha egyáltalán pártnak nevezhető az a néhány gittegylet, amely, mikor épp nem hazát árul, akkor füstbombákkal dobálja a rendőröket, a földön fetrengve színészkedik, káromkodik, mint a kocsis, vagy épp börtönnel fenyegeti a kormánypárti politikusokat és újságírókat.)Ajánljuk még