baloldal
Menczer Tamás: ha a baloldal lenne kormányon, nemcsak energiaár-emelkedés, de energiahiány is lenne Magyarországon
A magyar baloldal és a magyar baloldali pártvezérek egyformán és egyhangúlag a szankciós politika mellett állnak, ezért ha a baloldal lenne kormányon, nemcsak energiaár-emelkedés, de energiahiány is lenne Magyarországon - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára csütörtökön Dabason.Akkor hol is készül a propaganda, polgármester asszony? – Szerződésbe foglalta Baranyi, hogy beleszólhat a kerületi lap működésébe
Baranyi Krisztina évek óta menekül úgy a sajtóban, mint a saját kerületén belül is a kellemetlen kérdések elől. Nemcsak azoknak nem képes válaszolni, akik kritikus hangot ütnek meg vele szemben, de azoknak sem, akik egyébkent a baráti médiába tagozódnak be, ha nem mindenben az ő szája íze szerint cselekszenek. Miközben pedig valamiféle kétes morál-piedesztálról osztja az észt propagandamédiáról és független sajtóról, saját kerületében a közpénzből működő kerületi újság felett teljes kontrollt tart. Ezt pedig fontosnak tartotta írásba foglalni, ha a médiacég szakmai vezetőjének személye nem lenne elég biztosíték arra, hogy csak a polgármester asszony hangja érvényesüljön a „színes” lapban.Egy balos nem lehet keresztény?
Szándékosan nem a „baloldali” szót használtam. Mert a valódi, tisztességes baloldaliságot jellemző szociális érzékenység, a nehezebb helyzetben lévőkkel való őszinte szolidaritás nemhogy nincs ellentétben a keresztény szellemiséggel, hanem az EGYIK fontos tégla a krisztusi tanok falában. Az azonban nagy tévedés, hogy a kereszténységnek AZ alapja volna a szegények segítése, a szolidaritás és az egyéb „napi jócselekedetek” stb. A keresztény hit alapja egészen más. De haladjunk sorban...Csak szavakban fontos a baloldalnak a tanárok béremelése – Be sem ment a DK az általuk kezdeményezett parlamenti vitára
Politikai vitanapot kezdeményezett az oktatásról személyesen Gyurcsány Ferenc, de egyetlen DK-s sincs jelen – írta közösségi oldalán Kocsis Máté. A Fidesz frakcióvezetője szerint az ellenzékiek fele sem volt bent az Országgyűlés éjszakába nyúló ülésén, amelyet egyébként éppen a baloldal kezdeményezett.Annyira sokan vannak és annyira gyűlölik egymást a baloldalon, hogy az még a Holdról is látszik
Megjelennek és tolakodnak, ahol valamit le lehet nyúlni. Önkormányzati mandátumot, Budapestet, amerikai pénzt, pedagógustüntetést. Ez már annyira szükségszerű, akár egy természeti törvény. A probléma az, hogy nem a magyar ember, hanem a külföldi üzleti érdekeket szolgálják, hogy nem a pedagógusokért, vagy éppen a budapesti lakosokért, hanem a saját hasznukért dolgoznak. De baj az is, hogy romboló szándékból politizálnak, és olyan sokan vannak (hat párt, kilenc szervezet, tizenegy elnök és tizennyolc vezető politikus), ráadásul annyira utálják egymást, hogy – Gajdics Ottó klasszikusával élve – egy tyúkólat sem lehet rájuk bízni. Tényleg ellenzékváltás kell – mindenkinek jobb lenne! De, hogy és miként süllyedtek idáig? Kis magyar ellenzéki tabló következik.A rendszerváltás óta gurul a dollár a baloldalhoz
A Magyar Nemzet cikksorozatban tárta fel, hogy milyen befolyása van Amerikának a hazai baloldalra. Korábban foglalkoztak már azzal, hogy évtizedek óta működött a Karácsony–Márki-Zay-féle amerikai pénzgyűjtési modell, most pedig mélyebbre ástak a baloldal finanszírozásában. Kiderült: a rendszerváltás környékén már elkezdtek gurulni a dollárok a Szabad Demokraták Szövetségéhez, illetve a párt holdudvarához. Ráadásul a '94-es koalíciót is a pénzemberek erőltették.Az ellenzék forradalmi hangulatban tüntet a „tanárokért" (GALÉRIÁVAL)
A hivatalos és nem hivatalos megemlékezések után az ellenzék is megjelent az utcákon, hogy a közoktatásért és a tanárokért való aggódás címén panaszkodjanak a rossz dolgokra és Orbán Viktor bukását kívánják közösen. Csapataink (riportereink) harcban (a helyszíneken) állnak, de amíg szerkesztőségünkbe beérkeznek az anyagok tőlük, igyekszünk a legfontosabb eseményekről és jelenségekről másodkézből beszámolni.Simor Andrást is reaktiválták: a devizahiteles jegybankvezér is „szükségét érezte”, hogy nekimenjen az MNB vezetésének
A Magyar Nemzeti Bank egykor vezető pozíciót betöltő alkalmazottai egy részének megvan az a kényszere, hogy időnként a sajtóban haknizva menjenek neki az MNB jelenlegi vezetésének, és úgy vádolják azt – ne adj Isten – szakmaiatlansággal, hogy az ő jegybanki ténykedésük finoman szólva nem sok alapot nyújt ahhoz, hogy másokat kritizálhassanak. Persze ha figyelembe vesszük, hogy a kifogásaik mögött legtöbbször vegytiszta politikai motiváció húzódik meg, akkor végül is teljesen mindegy, hogy megvan-e hozzá a megfelelő szakmai vagy morális alap, hiszen az már másról szól. Legújabban az eddig igen hallgatag Simor András hallatott magáról, a mondandója viszont nem sok újat tartalmazott a többi volt kollégájához képest.El kell tűnni a nagyvárosokból! – The Right Brothers
Nemrég még azt vártuk, hogy repülő autókon közlekedhessünk a teljesen önfenntartó, levelekkel borított szuperépületek között, a városok sorsa azonban egészen más irányt vett. Nyugaton már szinte lakhatatlanok lettek az egykor ikonikus települések: hajléktalanság, szegénység, rablások, gyilkosságok, kosz és bűz lepte el az utcákat, ahol senki sincs biztonságban, és főleg, ahol az embernek szinte lehetetlen jól éreznie magát. A The Right Brothers-ben ezúttal két brutális példát néztünk meg és megpróbáltuk megjósolni, hogy vajon mi lesz Budapest sorsa, ha továbbra is az ellenzék lesz hatalmon a fővárosban, de persze arról is beszéltünk, hogy mit szeretünk a legjobban a városi életben.Ajánljuk még

















