baloldal
A magyar jogállamiságot kritizálja Brüsszel, miközben a spanyol baloldalnak elnézi, hogy felszámolja azt
A jobboldal szerint alkotmányellenesek azok a reformok, amelyek árán Pedro Sánchez spanyol szocialista kormányfő elérte, hogy véget vessenek egy négy éve tartó alkotmányos válságnak két szocialista bíró alkotmánybírósági kinevezésével. Az ügyben magyar EP-képviselők is felszólaltak, amikor az EP a spanyol jogállamiságról vitázott. Győri Enikő felhívtta a figyelmet arra, hogy a balos spanyol kormány programja a jogállamiság és a szabadságjogok felszámolásából, a magánéletbe való beavatkozásból és a spanyolok mindennapi biztonságának veszélyeztetéséből áll.Lánczi Tamás: Németországban lobbiznak azért, hogy az akkumulátorgyárak inkább ott épüljenek fel
Az akkumulátorgyárakkal rendelkező országok a jövőben stratégiai előnybe kerülnek – jelentette ki Lánczi Tamás politológus a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. A szakember kifejtette továbbá, hogynemzetgazdasági érdekekkel mennek szembe azok, akik el akarják lehetetleníteni az akkugyárak hazai létesítését.Junghausz Rajmund a PS-nek: Az bűncselekményi kategória, hogy a DK-s polgármester nem ment el a rezsitámogatásról tárgyalni (Videó)
Fegyelmi eljárást kezdeményez az újbudai Fidesz László Imre ellen, mivel véleményük szerint a kerületvezető polgármesteri tisztségéből eredő kötelességét szegte meg azzal, hogy a médiában megjelent hírek szerint Gyurcsány Ferenc és a DK központi parancsára nem vett részt azon az egyeztetésen, amelyen a XI. kerület számára nyújtandó kormányzati támogatásról lett volna szó, és így százmillióktól esett el a helyi költségvetés. Junghausz Rajmund, a kerületi Fidesz-frakció tagja a PestiSrácok.hu-nak mindezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: véleménye szerint ez a hanyag kezelés gyanúját is felveti.Többen meghaltak Peruban egy kormányellenes tüntetésen
Legalább 17-en meghaltak Peru déli részén az előrehozott választásokat és a bebörtönzött volt elnök szabadon bocsátását követelő tüntetők és a rendőrök összecsapásaiban - közölte helyi idő szerint hétfőn az ország ombudsmani hivatala. Az Amerika-közi emberi jogi bizottság azt közölte, szerdán Peruba látogat, hogy értékelje a helyzetet.Békés Márton: globális-progresszív hálózatok része a baloldal
Békés Márton történész–politológus, a XXI. Század Intézet igazgatójának nagyelemzése a napjainkban „dollárbaloldalnak” nevezett ellenzéki csoportosulás tizenkét évre visszanyúló, főképp amerikai összeköttetéseiről, atlantista frontorganizációiról és hazai lobbistáiról szól.Megújulás helyett parttalan orbánozással, Gyurcsány ölelő karjaival és egy kis történelemhamisítással indult az új esztendő
Csak a szoki’ – mondhatnánk! A politikai frontvonalak megdermedtek, a kormány Brüsszellel, Gyurcsány a múltjával, az ellenzék többi része pedig önmagával küzd. Azaz semmi meglepetés. Mindenkinek megvan a saját gólemje – így megy ez tavaly április óta! S így megyünk neki a következő évnek is. A kérdés csak az maradt, hogy miközben Gyurcsányék maguk alá gyűrik az egész baloldalt, a 2010 előtti időkről pedig akkorát hazudnak, mint ide Jeruzsálem, addig kinek a létezése válik értelmetlenné 2023-ban. Mert aki megújulás és megkülönböztethetőség nélkül lát neki a „politikai munkának”, az már most jobban teszi, ha a felesleges körök helyett inkább megpróbál a Demokratikus Koalícióba átkéredzkedni. Ott egyébként is erős a fogadókészség. Kunhalmi Ágnesnek is.2023-ban sincs kiegyezés, meghátrálás és békejobb
Ilyenkor, újév első napjaiban érdemes számot vetni azzal is, hogy vajon mi várható az idei évtől. Alapjáraton ez nem volna egy igazán komoly kérdés, hiszen az ilyen köztes éveket az olyan emberek, akik a közéletben evickélnek, legyenek azok politikusok, újságírók vagy egyebek, szeretik a leginkább csak átvészelni. Ilyenkor ugyanis nincs akció. Nincs akció, mert nincsen egyetlen választás sem. Az országgyűlésit magunk mögött hagytuk, az önkormányzati és európai parlamenti pedig még bőven több mint egy év múlva következik majd. Nyilván, a kampányidőszak ez év végén kezdetét veszi majd, de az is mennyire messze van? Nem kérdés tehát, hogy 2023 egy épelméjű, normális világban egy békés év volna. Most pedig pontosan tudjuk, hogy nem lesz. Sőt, talán viharosabb lehet 2022-nél is.Nacsa Lőrinc: a baloldal 2023-ban is folytatja a Magyarország elleni áskálódást
A baloldal várhatóan idén is tovább folytatja "az elmúlt években tőlük megszokott módon a Magyarország elleni áskálódást" – mondta Nacsa Lőrinc, a KDNP országgyűlési képviselője hétfői videonyilatkozatában.A dollárbaloldal kulcsszereplője szünet nélkül öntötte a pénzt a magyar baloldalba
A dollárbaloldal-botrány egyik amerikai kulcsszereplője a NED (National Endowment for Democracy), mely egyes információk szerint a CIA leányvállalata, az elmúlt években valami rejtélyes oknál fogva szünet nélkül öntötte a pénzt a magyar baloldalba - írja a Tűzfalcsoport. A NED-et 1983-ban alapították az Egyesült Államokban, fő célja a demokratikus folyamatok támogatása volt a világ országaiban. A szervezet számtalan alkalommal avatkozott be nemzetközi folyamatokba- sorolja a blog. Azt is megjegyzik, hogy a NED éves előirányzatot kap az Egyesült Államok költségvetéséből.Ajánljuk még

















