baloldal
Hidvéghi Balázs: 18 éves a baloldal legnagyobb bűne
Tizennyolc évvel ezelőtt, 2004-ben december 5-én volt a kettős állampolgárságról szóló népszavazás. Gyurcsányék akkor a határon túli magyarok ellen uszítottak. Azóta sem kértek bocsánatot.Csak egy aberrált, ostoba, trágyával etetett fideszes gomba hiszi azt, hogy Amerikából irányítják a baloldalt?
Márki-Zay Péter arról vált híressé, hogy képes volt egy bekezdésen belül is agyonütni korábbi mondandóját. Ez azóta sem változott, noha ezúttal az egész baloldalt ütötte agyon. A guruló dollárok ügye gaztett az országgal szemben, ugyanakkor – nyilvános megvallása – karácsonyi előajándék a jobboldal számára. Hisz bárhogy is cselekedjen a következő években a baloldal, a választópolgár joggal lesz bizalmatlan. A gyanú, miszerint nem a hazája, de még csak nem is a saját érdekeit, hanem valami (vagy valaki) más igényeit szolgálja ki, mindig ott fog motoszkálni mindannyiunkban. S most már azt is tudjuk, hogy Karácsony Gergelynek hiperpasszív tudása volt a tengerentúli dotációról – ami fontos előrelépés. Márki-Zay Péternek viszont sikerült az, amit Gyurcsánynak tizenhat év alatt sem: bebizonyította, hogy az ellenzék nem ura önmagának.Bekapcsolva hagyták a számlálót – Kiderült, hogy 11 mikroadományozója volt az Action for Democracynek
A bizonyítékok szerint 11 ember 200 milliós "mikroadományából" jött össze a 3 milliárd a baloldalnak. Valakinek lehet, hogy 200 millió forint is mikroadománynak számít...Idehaza nem sikerült, így Brüsszelben próbálja legyőzni a Fideszt az ellenzék
A magyar baloldal európai képviselői megint hazájuk ellen szavaztak. Ilyen ellenzéket az ellenségeinknek sem kívánunk! De a baloldalnak sem! Évek óta azért dolgoznak, hogy megvonják a magyar embereknek járó uniós forrásokat. Úgy vélekednek ugyanis, hogy minél rosszabb az országnak, annál rosszabb a kormánynak, így talán jobb lehet nekik. Régi módszer ez, ami ez idáig sosem vált be, de az is igaz, hogy ilyen messzire sem mentek még el. Ha idehaza, a CIA-tól karnyújtásnyira munkálkodó szervezetektől származó dollármilliókból sem sikerült megbuktatni az Orbán-kormányt, akkor megpróbálják ezt Brüsszelből. Demokratikus választások helyett a sóhivatalban.Varga Judit: A magyar baloldal ismét a magyar emberek ellen szavazott az EP-ben
Még szerencse, hogy az EP-nek a kondicionalitási eljárásban senki sem osztott lapot – írja az igazságügyi miniszter Facebook-oldalán.A dollárbaloldal immár bizonyítottan ügynökbaloldal is, így is kell velük eljárni
A legfrissebb hírek nyilván már Önök előtt sem ismeretlenek: a Nemzetbiztonsági Bizottság feloldotta a titkosítását bizonyos dokumentumoknak, így megtudhattuk, hogy a magyarországi baloldal nem 1,8 milliárd forintot, hanem majdnem a dupláját, több mint 3 milliárd forintot kapott a tavaszi kampányra Karácsony Gergely egykori tanácsadójának, Korányi Dávidnak az Action for Democracy elnevezésű, sorosista szervezetétől. Erről beszélünk a továbbiakban is, de egyvalamit hadd emeljek ki az elején: mindabból az 1,8 milliárd forintból, amelyet Márki-Zay Mindenki Magyarországa Mozgalma kapott, szinte rögvest átáramlott 1,4 milliárd forint, azaz a döntő többsége Bajnai Gordon Datadatjához.Napok óta ezen pörög az internet – Majka beszólt a rendszernek? – The Fair Right
Majka új száma pár nap alatt tematizálta a közbeszédet. Még azok is erről beszélnek, akik életükben egy számot sem hallottak Majkától. Ennek pedig nagyon egyszerű oka van. Majka mindenkihez szól, helyesebben mindenkit kioszt az új számában. Kiöregedett komcsikról és ereszen lecsúszó kamukeresztényekről énekel, de megemlíti benne a parizerrel pózoló, elveit szembeköpő (azóta már megbukott) politikust is. A baloldal valóságos üdvrivalgással fogadta a számot, mivel szerintük Majka ezzel keményen beszólt Orbán Viktor rendszerének, a jobboldal pedig kb. ugyanezt érzi, csak a másik irányban.A politikai vadkapitalizmus nyitánya, avagy elindult a szabadrablás a baloldalon
A nagyhal megeszi a kishalat, a Demokratikus Koalíció felfalja a baloldali pártokat. Gyurcsány a szocikat már megkóstolta, és várhatóan – a kettős párttagság intézményének bevezetésével – tovább fog lakmározni belőlük, de a Párbeszédből is csipegetett már. Bár utóbbinak nincs nagy tápértéke. A Momentum pedig – a maga félszeg módján – igyekszik felzárkózni Gyurcsányhoz, sebtében le is igazolt egy bukott jobbikos politikust, jelezve, hogy ők is szeretnének a nagyhalak fajához tartozni. A politikai vadkapitalizmus korszakának nyitányát látjuk, amelyben szűkös erőforrásokért folyik a küzdelem. Az ellenzéki pártok csupán egymás kárára erősödnek, így a nagyok simán lerabolják a kicsiket.Ajánljuk még

















