baloldal
Kocsis Máté: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz
Minél több ország vonódik bele az ukrajnai háborúba, annál nagyobb iramban haladunk egy világháború felé - jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában, kiemelve: ha világháború lesz, akkor az atomháború lesz.A baloldalon továbbra is a Gyurcsány-párt vezet, a többiek csak mikropártok
Az LMP, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd is 1-1 százalékon áll az IDEA Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint, amelynek részleteit hétfőn közölte a 168 óra.Zavaros újmúlt-konferencián igyekezett kommunista múltját elhazudni az MSZP, pedig első elnökük korábban az MSZMP vezére volt
Szerdán az MSZP társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre Baloldali Díjban részesítették a párt első elnökét, Nyers Rezsőt, a Magyar Szocialista Munkáspárt korábbi elnökét, aki annak felbomlása után az MSZP vezére lett. Az emlékkonferencia díszvendége Heinz Fischer egykori köztársasági elnök, az osztrák szociáldemokrácia máig meghatározó alakja volt.A zuglói önkormányzat „ünnepségén” a kivezényelt iskolásoknak kellett hallgatni, ahogy Hadházy f*szakodásról beszél
Botrányba fulladt Zugló önkormányzatának ünnepsége, ahol Hadházy Ákos trágár „beszédével”, kivezényelt iskolásokkal és Karácsony Gergellyel díszített CD-vel emlékeztek meg 1848/49 hőseiről. Az önkormányzat ünnepségére szinte senki nem volt kíváncsi, ezért a Hunyadi János Ének-Zenei, Nyelvi Általános Iskola tanulóinak kellett végigállni és végighallgatni, ahogy Hadházy Ákos „f*szakodásról” beszél. Mindezt március 15. kapcsán.Kocsis Máté: a magyar baloldal a nyugati világ háborúpárti álláspontját képviseli
A magyar baloldal inkább a nyugati világ háborúpárti álláspontját képviseli, de a magyar érdek az, hogy mielőbb béke legyen – jelentette ki a Fidesz frakcióvezetője a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Offshore-bajnokkal erősítik a frakciót Gyurcsányék, Feri boldog
Az utóbbi évek baloldali politikájának teljes palettáját képviseli egy személyben Ráczné Földi Judit, aki a DK frakciójának új tagjaként hétfőn tesz parlamenti esküt. Az offshore-botrányáról elhíresült politikus támogatja a szivárványos genderlobbit, támogatja az abortuszt, keresztény szimbólumot gyalázott, hergelt a keleti vakcinák ellen, és Gyurcsány Ferencékhez hasonlóan elkötelezett híve az európai egyesült államoknak. A Magyar Nemzet összeállításából kiderül, hogy mit és kiket képvisel valójában a DK elnökségi tagja.Márki-Zay Péter: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke sem az ellenzéket támogatta
Május elején tartja alakuló közgyűlését a Mindenki Magyarországa Néppárt, amely önállóan mérettetné meg magát a 2024-es európai parlamenti (EP) választásokon - jelentette be Márki-Zay Péter szerdán Hódmezővásárhelyen. A politikus, Hódmezővásárhely polgármestere évértékelő sajtótájékoztatóján azt mondta, az EP-választásokon csak pártok indulhatnak. Ezért a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) úgy döntött, szükség van egy pártra, amely indulhat.Az Action for Democracy kifejezetten a magyar választások befolyásolására kaphatta a milliárdos összegeket
Bár az Action for Democracy hivatalosan a diaszpórában élő magyarság voksolásának elősegítését tűzte ki fő céljául, ehelyett az általa Amerikában összegyűjtött milliárdos összegeket a magyarországi országgyűlési választások befolyásolására használta fel úgy, hogy a szóban forgó pénzek a pártok kampánybeszámolóiban szereplő cégeknél kötöttek ki – egyebek mellett ezt támasztja alá a Nemzeti Információs Központ nemrég nyilvánosságra került beszámolója.Alapjogokért Központ: a magyarok jelentős többsége elutasítja a külföldi kampányfinanszírozást
A választókorú magyarok 61 százaléka szerint elfogadhatatlan, ha egy párt kampányában részt vevő szervezetek külföldi támogatásban részesülnek – derül ki az Alapjogokért Központ közvélemény-kutatásából, amely szerint mindössze a megkérdezettek 34 százaléka válaszolta azt, hogy nem sérti Magyarország függetlenségét és szuverenitását a külföldi finanszírozás.Ajánljuk még

















