baloldal
Olajozott fogaskerekek: így talált egymásra az Apró-klán és Gyurcsány
Hosszú Gyurcsány-portréjának második részét publikálta kedden a Magyar Nemzet, amely végig járja a volt kormányfő és az ellenzék jelenlegi legerősebb emberének életútját, bemutatva a legnagyobb gaztetteket és azt, hogyan jutott el idáig az exminiszterelnök. Az első részben az szerepelt, hogyan használta fel mozgalmi múltját és kapcsolatrendszerét Gyurcsány Ferenc ahhoz, hogy elérje első üzleti sikereit a privatizáció során. Már itt nagy szerepe volt az Altusnak, Gyurcsányék családi cégének, és ott volt a politikus mellett Szilvásy György volt titokminiszter. Gyurcsány tulajdonképpen anyósa, Apró Piroska révén lett milliárdos baloldali oligarcha, és teremtette meg azt a pénzügyi önállóságot, amely a politikai térben behozhatatlan előny.Hollik: Gyurcsányék válságkezelési stratégiája 200 ezer munkahelyet tett tönkre
A kormánypártok szerint a baloldal ismét ugyanazt az elhibázott gazdaságpolitikát kényszerítené az emberekre, amellyel a kormányzása idején a csőd szélére sodorta Magyarországot. Ma Magyarországon 4,5 millióan dolgoznak, nagyjából ugyanannyian, mint a járvány előtt Gyurcsány Ferencék idején ez a szám kevesebb mint 3,6 millió volt.Karácsony Gergely módszerével kuncsorog pénzért a gyöngyösi önkormányzat
A koronavírus-járvány szinte kivétel nélkül hatással van mindenkinek az anyagi helyzetére, az egyik legnagyobb veszélyben pedig a kis- és középvállalkozások (kkv-k) érezhetik magukat, ezért a kormány lépéseket tett annak érdekében, hogy az érintettek helyzetét javítsa. Decemberben a kormányfő bejelentette, hogy a vállalkozásoknak csak az iparűzési adó felét kell befizetnie. A döntés hallatán a baloldali önkormányzatok felsikítottak, hiszen ahhoz szoktak, hogy válság idején az embereket kell megsarcolni, ahogyan ezt 2008-ban is láthattuk. A tettre kész főpolgármester szokásához híven azonnal klaviatúrát ragadott és arra kérte a kkv-kat, hogy aki teheti, ne éljen a kormány segítő szándékával, hanem igenis fizesse be a teljes összeget. Ugyanezt a módszert választotta a nemrég oltási botrányba keveredett Hiesz György is, akinek Karácsonyhoz hasonlóan jutalmak osztogatására volt forrása, de az iparűzési adó felével képtelen beérni.A Riporter – A vendéglátósok nehéz helyzetén nyerészkedik a baloldal (Videó!)
A koronavírus járvány miatti korlátozások a legnagyobb problémákat a turizmus és a vendéglátás területén okozzák. Mozgalmak indultak annak érdekében, hogy illegálisan nyissanak ki az éttermek, sőt még tüntetést is tartottak Budapesten, amelyre nem sok ember volt kíváncsi. A Riporter lerántotta a leplet a tiltakozó akciók mögött állókról, illetve bemutatta, hogy kik is vettek részt ezeken a rendezvényeken.Karácsonyék odavannak a kamuvideókat és álhíreket terjesztő szoci portálért
Reklámfilmben népszerűsítik az MSZP-hez köthető Hírklikk nevű baloldali álhírgyárat ellenzéki politikusok. A kisfilmben feltűnik többek között Márki-Zay Péter, Karácsony Gergely, Szél Bernadett, az LMP-s Schmuck Erzsébet, a szocialista Tüttő Kata, a DK-s Vágó István, a jobbikos Z. Kárpát Dániel, a momentumos Soproni Tamás, de Kéri László és Magyar György is.Gyurcsány újabb üdvöskéje próbálta megérteni, hogy milyen egy Fidesz-szavazó. Spoiler: nem sikerült neki
Nincs új a nap alatt, amikor azt a baloldali mantrát olvashatjuk, miszerint egyre nagyobb a Fideszből kiábrándultak tábora, küszöbön a kormányváltás, képtelenség, hogy annyian támogatják a kormánypártokat, hogy azzal kétharmados többséget szerezzenek a parlamentben, nyilván csaltak, satöbbi. Ha pedig mégis akadnak kormánypárti szavazók, akkor ők biztos, hogy vidékiek, idősek, kiszolgáltatottak, alacsonyan képzettek, mélyszegénységben élők vagy egyszerűen csak patkányok. Hiába a megannyi témalehetőség, hiába a baloldalon az értelem, a tudomány és megannyi gondolat, mégsem tudnak elszakadni attól, hogy a Fidesz-szavazókat elemezzék, minősítsék, sajnálják, lefitymálják. Nem történt ez másképp most sem Gyurcsányék szennylapjában, a nyugatifeny.hu-n, ahol egy volt színművészetis véleményvezér, Barna Zsuzsa acsarkodását tette közszemlére, amiben – feltehetően értelmes gondolatok híján – visszatért a régi módszerhez és összeszedte, kikből áll össze szerinte a kormánypártok tábora.Kocsis Máté beolvasott az ellenzéknek: "Baloldali “stratégia”, emberek halálát várva. És még ezek akarnak vizsgálóbizottságot..."
Korózs Lajos leváltása az egészségügyi bizottság éléről, a járvány elleni védekezésben résztvevők pocskondiázásának befejezése, valamint egy Gyurcsányék által kezdeményezett vizsgálóbizottság felállítása a vakcinabeszerzésen megbukott unióban – ezt a három dolgot emelte ki feltételként a Fidesz frakcióvezetője mai Facebook-bejegyzésében. Kocsis Máté a baloldal által kezdeményezett járványügyekkel foglalkozó három parlamenti vizsgálóbizottság felállításával kapcsolatban fejtette ki véleményét a közösségi portálon.Szombathelyen természetesen a kultúra napján szüntetnek meg nagy múltú kulturális intézményeket
Szombathelyen a progresszivitás jegyében, összevonásokkal tarkítva több kulturális intézmény megszüntetéséről döntöttek a múlt héten. A világhírű Savaria Táncsport Egyesületet ötvenegy év után utcára rakták, természetesen a városvezetés „csak” átalakításokról beszél – erről ír a vaol.hu.Régi balos trükk a halállal ijesztgetni az embereket
Szabó Tímea, Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos, Dobrev Klára, újabban pedig Hadházy Ákos – néhány olyan baloldali politikus, akik a halállal ijesztgetik a magyarokat évek óta. Teszik mindezt úgy, hogy megfeledkeznek arról: amikor az övéik voltak hatalmon, nemhogy nem tettek semmit az egészségügyért, hanem tovább rombolták azt. A szocialista kormányzás alatt ugyanis kórházakat zárattak be, osztályokat szüntettek meg, vizitdíjat és kórházi napidíjat vezettek be, a tizenharmadik havi bér megszüntetésével pedig az orvosokat és ápolókat is megsarcolták. Arról bezzeg nem beszélnek, hogy amíg ők az álhírek komponálásán dolgoztak éveken át, addig a Fidesz-KDNP körülbelül harmincezer-milliárd forintot fordított az ágazatra, és jelenleg minden idők legnagyobb egészségügyi béremelési reformját hajtják végre.Ajánljuk még
















