baloldal
Deutsch Tamás helyretette a brüsszelitákat: a magyarok nem zsarolhatók!
Az Európai Parlament (EP) plenáris vitát tartott a többéves keretköltségvetésről (MFF) és a jogállamisági mechanizmusról, illetve az Európai Unió 2021. évi pénzügyi évre vonatkozó általános költségvetéséről. Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselőcsoportjának vezetője felszólalásában kifejtette: mivel a magyar polgárok 2010-ben leváltották a baloldalt, és három egymást követő választáson is kétharmados többséggel támogatták a Fideszt és a KDNP-t, ezért a magyar és az európai baloldal meg akarja büntetni a magyarokat, Magyarországot.Sorosék meggyalázzák a nemzeteket és erőszakkal próbálják megkaparintani a hatalmat
Amit az elmúlt napokban Lengyelországban láttunk, az nem kevesebb, mint egy jól megszervezett kísérlet a lengyel társadalom megosztására. A lengyelországi események kísértetiesen hasonlítanak arra, ami Észak-Macedóniában történt néhány éve, és aminek romboló hatásaival a macedónoknak a mai napig együtt kell élnie.Fidesz: kamuvideókat és álhíreket gyárt a baloldal, ahelyett, hogy a védekezést segítené
A Fidesz elvárja a baloldaltól, hogy ne a koronavírus-járvány elleni védekezés akadályozásával legyen elfoglalva, hanem támogassa az Országgyűlésben a gyors kormányzati intézkedéseket lehetővé tevő rendkívüli helyzet meghosszabbítását. A párt elképesztőnek tartja, hogy a baloldal továbbra sem segít az országnak, hónapok óta és a mostani nehéz helyzetben is kizárólag azzal vannak elfoglalva, hogy támadják a kormányt, a védekezést, az abban részt vevőket, kamuvideókat és álhíreket gyártanak, üres politikai akciókat folytatnak.Gyurcsány és a szeretet – Bohár Dániel is reagált
„Finoman szólva is némi fenntartással kell azt kezelni, amikor Gyurcsány Ferenc szeretettel akar politizálni” – hangsúlyozta a PestiTV riportere az Instagramra feltöltött videójában. Bohár Dániel is felfigyelt Gyurcsány Ferenc újabb agymenésére. A DK elnöke a közösségi oldalán írt egy posztot, amely arról szólt, hogy a szeretet nyelvén kíván politizálni. Gyurcsánynak kitűnő az ütemérzéke, hiszen a szeretetpolitizálásról szóló elmélkedését szinte pont napra pontosan 14 évvel azt követően publikálta, hogy ártatlan embereket veretett szét, vele egyet nem értő fiatalok szemét lövette ki és emberek életét tette tönkre az öszödi beszéd után.Kocsis: a Mazsihisz elnöke politikai okokból nem emelte fel a szavát Bíró László ellen
Politikai okokból nem emelte fel szavát a Mazsihisz elnöke a balliberális összefogás antiszemita szerencsi jelöltje ellen – mondta a Hír TV Informátor című műsorában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.A baloldal ráhajtott a rasszista szavazatokra Bíró jelölésével
Barkóczi Balázs szóvivő (DK), Komjáthi Imre elnökhelyettes (MSZP), valamint Szakonyi Péter újságíró voltak ATV Nap híre című műsorának hétfői vendégei. Komjáthi Imre a beszélgetés során beismerte, hogy a baloldal szándékosan ráhajtott az időközi választások során a rasszista szavazatokra.Most is kamuhíreket gyárt a baloldal a védekezés elősegítése helyett
Amikor a veszélyhelyzet megszűnt, a baloldal Gyurcsány irányításával nem volt képes támogatni az átmeneti szabályokat, így többek között a hitelmoratórium év végéig történő meghosszabbítását sem. Ugyanakkor, a védekezés elősegítése helyett most is "kamuhíreket" gyártanak-olvasható a nagyobbik kormánypárt közleményében.Fröcsögni tudnak, válaszolni nem – A Riporter ismét lecsapott (PestiTV)
A Magyarországot lejárató civilnek hazudott szervezetek élen jártak a néhány hete bemutatott jelentés elkészítésében. Az Európai Bizottság hazánk jogállamisági helyzetét vizsgálta objektívnek egyáltalán nem nevezhető módon. A dokumentum alapját azok a magyarországi szervezetek adták, akiknek egyetlen céljuk a jelenlegi kormányzat megdöntése. Tevékenységük azért veszélyes, mert az Európai Unióban egyre nagyobb erők dolgoznak azért, hogy a jogállamisághoz kössék a különféle források kifizetését, ami azért veszélyes, mert Magyarországot hazugságokkal támadják. A Riporter felkereste a jelentés készítésében résztvevő NGO-kat, akik közül senki nem volt hajlandó válaszolni a kérdéseinkre. Ha érdekel, hogy pontosan miről is szól ez az egész hisztéria, akkor nézd meg Bohár Dániel riportját.Fidesz: A baloldal mindig becsapta az időseket
Teljesen mindegy, mit ígérget a baloldal a nyugdíjasoknak, mert mindig becsapta az időseket. A baloldalon most is ugyanazok sorakoznak, akik sorozatos megszorításokkal nehezítették az idősek életét, elvettek tőlük egyhavi nyugdíjat, az egekbe emelték a rezsit, adóztatni akarták a nyugdíjakat, és még a háziorvos látogatását és a kórházi ellátást is fizetőssé akarták tenni a nyugdíjasoknak. A baloldal a járvány alatt is veszélyeztette az időseket, amikor nem támogatta a járvány elleni védelmi intézkedéseket – olvasható a Fidesz által kiadott közleményben, amelyben a párt az MSZP és a DK nyilatkozatára reagált.Ajánljuk még

















