baloldali ellenzék
Hollik István: a baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg
A baloldal a háború költségét is a magyar emberekkel fizettetné meg – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója szombaton, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Hollik István úgy fogalmazott: amikor háború dúl a szomszédunkban, akkor teljesen világos, hogy higgadt, megfontolt döntésekre, összefogásra, azaz nemzeti egységre van szükség annak érdekében, hogy Magyarország ne sodródjon bele ebbe a háborúba.Méghogy a Fidesz lop...?
Ha megkérdezünk egy ellenzéki szavazót, a fenti kérdésre heves bólogatás a válasz. Illetve valószínűleg válogatott szidalmazások, vádak és jelzők hangzanak még el. A politikai ellenzék első számú, de inkább egyetlen hívószava a szavazóik felé: váltsuk le (vagyis inkább űzzük el, nyírjuk ki, akasszuk fel) O1G-t, mert ő és a pártja korrupt, lopnak, tolvajok.Megszületett az ellenzéki összeborulás egyik legaljasabb, hazugságokkal telezsúfolt, közösen jegyzett halálvideója (Karantén-vlog)
Márki-Zay Péter lassan eléri a forrpontot, de mielőtt kidurran a lufi, megsérti a fideszeseket, zsidókat, és akit csak elér a nárcisztikus pusztító. Persze mindezt a szeretet jegyében, hiszen minden fórumon elmondja, hogy ő a szeretet országát építi. Csak éppen ezt a gyűlölet elhintésével teszi, vérig sértve milliókat, kisebbségeket és akárkit, aki szembe mer szállni a beképzelt vásárhelyi guruval. A Karantén persze résen volt, és akár egy másfél órás etűdöt is össze tudtunk volna állítani csak Márki-Zay legutóbbi hetéből, de a heveny hányinger érzetét szerintünk így is megtapasztalja mindenki, aki végignézi a mai adást. A baloldal egyre magányosabb agytrösztje a kemény zsidózást megspékelte azzal is, hogy az ATV-ben kijelentette: nem számít, kiről van szó, Orbán ellen minden szövetséges jó, ő aztán abszolút nem válogat. Így aztán bármilyen rovott múltú, akár bűnöző egyén is érkezhet a szövetségbe, aki Orbán ellen akar harcolni. De akkor hol van a tiszták koalíciója, hol van a szeretet országa? A saját magának is ellentmondó, egyre dühösebb, és igazi arcát egyre többször megmutató Márki-Zay a saját szövetségeseit is egyre jobban zavarja, de az elszabadult hajóágyú egyelőre célzás és tervezés nélkül lő mindent és mindenkit. A Karantén azonban a régi, megbízható kommunista csapatot, Gyurcsány bandáját is górcső alá vette, ahol az alufóliás koronával pózoló Varga Zoltán hazudozott ismét öblöseket, példaként állítva a baloldalt az egészségügyi problémák megoldására. Ezen a héten az ellenzék teljesen átadta magát a gyűlöletnek, a miniszterelnökre és a kormányra csak úgy záporoztak a gonosz és lelketlen jelzők, a valóság azonban most sem zavarta egyik megmondót sem. A Párbeszéd villás nyelvű szóvivője, Barabás Richárd is bekerült a Karanténba, aki képes volt haragosan percekig beszélni a semmiről, hergelni, majd megígérni a mennyországot. Végül az egyesült ellenzék közös halálvideóját mutattuk be, akik az egyik legelvetemültebb hergelést, halottgyalázást hajtották végre, csúsztatásokkal és egyértelmű hazugságokkal megspékelve. Nézzétek most is a Karantént!Ékes példák az ellenzék lelkiállapotáról: hazudoznak, lenézik a másik oldalon álló szavazókat és más tollával ékeskednek (videó!)
Az ellenzék lelkiállapotáról mi sem mutat jobb képet, mint a portálunk által összeállított videó, amelyen Karácsony Gergely egy nagykátai fórumon arról beszél: akkor lesz hazánkban alkotmányos béke, ha a Fidesz és a kormánypárt szimpatizánsai eltűnnek. De ott van korábbi előválasztási riválisa, mára jó cimborája, Márki-Zay Péter is, aki a magyarokat gombához hasonlította, mivel sötétben tartják és trágyával etetik őket. Most meg arról beszél, milyen az igazi rezsicsökkentés, hogy csinálja ő ezt Hódmezővásárhelyen. Csakhogy fele se igaz annak, amit mond.Nemzetbiztonsági kockázat és nemzeti minimum
A weimari köztársaságra egyszerre jelentettek veszélyt a nácik és a kommunisták. Időnként hallgatólagosan összefogva pusztították az éppen demokráciává vált Németország intézményrendszereit, formálódó politikai életét, amelyek szétveréséért persze a centrum és a jobboldal pártjai is sokat tettek. A formális politikai rendszer ellenségei pontosan olyan veszélyesek az államra – akkor különösen, ha az demokrácia –, mint azok, amelyek magának az államalkotó nemzetnek az ellenfelei. Sokszor nem is lehet közöttük különbséget tenni. Manapság minden demokrácia weimarizálódik, csak a nácikat liberálisoknak és zöldeknek hívják, és nem a nemzeti, hanem a globális tőke szolgái, illetve szinte sehol sincs erős jobboldal. Magyarország pont ezért különleges, mert itt erős demokratikus jobboldal van, és a nácik és a liberálisok sokkal nehezebben találtak egymásra, mint nyugaton.Nem azt mondta Kövér
A Telex, az Index, a HVG és a 444 bombasztikus címekkel ismertette Kövér László házelnök egy beszédét, amelyet tavaly a titkosszolgálatok vezetői előtt mondott. A lényeg: Kövér László szerint az ellenzék jelenti a legnagyobb nemzetbiztonsági veszélyt. A baj az, hogy a politikus nem ezt mondta. Aki pontosan tud olvasni, és csak átfutja Bayer Zsolt blogján a beszédet, annak ez nyilvánvaló.Megtervezett verekedéseket provokált a demokratikus ellenzék Abán augusztus 20-a alkalmával
Verekedés tört ki a nemzeti ünnepen Abán, mivel a helyi ellenzék augusztus 20-ára időzítve több provokációt is előkészített, amelynek eredményeként az egyik önkormányzati képviselő orrát be is törték.Ha a németek üzletelnek Oroszországgal és Kínával, nekünk miért ne lehetne?
Merkel kancellár követeli Putyin elnöktől az emberi jogok tiszteletben tartását, elfogadhatatlannak tartja a Krím-félsziget „annektálását”, majd Joe Biden rosszalló fejbólogatása ellenére megállapodik az Északi Áramlat–2 gázvezeték megépítéséről. Mert megéri. Németország minden nemzetközi fórumon felszólal Kína politikája ellen, majd a pandémia alatt erősíti külkereskedelmi kapcsolatait Pekinggel. Mert mindkét félnek megéri. Legyen bármilyen politikai-ideológiai vita, így működik az érdekalapú külpolitika – ezt vallja az Orbán-kormány is. És ez az, amit a magyar ellenzék nem tud, vagy nem akar megérteni. Inkább egyoldalúan, feladva a magyar érdekeket magára haragítja Kínát és Oroszországot, csupán azért, mert meg akar felelni az Egyesült Államoknak. Tulajdonképpen egy olyan nagyhatalomnak, amely mindenki másnál durvábban szokott beleszólni partnerei belpolitikájába.Ajánljuk még