Ha a németek üzletelnek Oroszországgal és Kínával, nekünk miért ne lehetne?
Merkel kancellár követeli Putyin elnöktől az emberi jogok tiszteletben tartását, elfogadhatatlannak tartja a Krím-félsziget „annektálását”, majd Joe Biden rosszalló fejbólogatása ellenére megállapodik az Északi Áramlat–2 gázvezeték megépítéséről. Mert megéri. Németország minden nemzetközi fórumon felszólal Kína politikája ellen, majd a pandémia alatt erősíti külkereskedelmi kapcsolatait Pekinggel. Mert mindkét félnek megéri. Legyen bármilyen politikai-ideológiai vita, így működik az érdekalapú külpolitika – ezt vallja az Orbán-kormány is. És ez az, amit a magyar ellenzék nem tud, vagy nem akar megérteni. Inkább egyoldalúan, feladva a magyar érdekeket magára haragítja Kínát és Oroszországot, csupán azért, mert meg akar felelni az Egyesült Államoknak. Tulajdonképpen egy olyan nagyhatalomnak, amely mindenki másnál durvábban szokott beleszólni partnerei belpolitikájába.
Istennek legyen hála, hogy visszakaptuk normális életünk még egy darabkáját! Ki-ki hite szerint örvendjen és közben fejezze ki háláját az egészségügyi dolgozóknak és mindenkinek, aki részt vett a vírus elleni harcban. Végül mondjon köszönetet a kormány bátor politikájának és a keleti vakcináknak. Azok is, akik Kína és a Fudan Egyetem ellen tüntetettek a múlt héten!
Ha nincs keleti vakcina, nincs nyitás. Ha nincs kínai oltóanyag, nincs lehetőség tüntetni sem. Érezzük az állítás pikantériáját? Ízleljük csak egy kicsit!
Legyünk büszkék és hálásak, hisz Nyugat-Európa legtöbb országában nemhogy tüntetni, de még kulturális rendezvényeket sem lehet tartani, éttermekben sem lehet vacsorázni. Ám ha már a neomarxista Szikra Mozgalom és Jámbor András feltolta Karácsony Gergelyt a pandémia utáni első demonstráció színpadára, akkor gondolkodjunk el egy percig a tiltakozás értelméről is.
Amerikai érdekek a Városházán?
Az elmúlt tíz évben több tucatnyi tüntetést szerveztek az ellenzéki pártok Kína, Oroszország, illetve számos regionális hatalom, legutóbb Törökország ellen. Volt itt világraszóló Putyin-gyalázás 2015-ben, az LMP és a ma már műsorvezetőként partizánkodó Gulyás Márton szervezésében. Aztán tüntetéssorozat a nagykövetség előtt az orosz melegjogokért, a blogger-ellenzéki Alekszej Navalnij szabadon bocsátásáért (minő ködszurkálás!), meg ki tudja még, miért. Ahogy az Állítsuk meg Moszkvát! platform is volt már az orosz nagykövetség előtt, tüntetett Felcsúton, majd Putyin-ellenes szavakat skandálva kivonult a CEU elé is, megvédendő Soros György érdekeit. Csak kibújt az a bizonyos szög a zsákból!
Volt Budapesten Free Tibet akció, ahogy volt kiállás a kurdok mellett is, független „civil” kezdeményezések köntösébe bújtatva. Persze, érthető a „morális” politikai kiállás, de most komolyan, tényleg ezek a kérdések lennének a legfontosabbak?
Megjegyzem – nem mellékesen, sőt! –, hogy ugyanezek a Soros-szervezetek és ellenzéki aktivisták egyetlen tüntetését sem szerveztek a határon túli magyarokat ért atrocitások miatt. Érdemes lenne feltenni többször is a kérdést:
Miért fontosabb a magyar baloldal számára a kurdok autonómiája, egy orosz blogger szabadon bocsátása vagy éppen Tibet szabadsága, mint a határon túli magyarok jogai?
De továbbmehetünk ezen az ösvényen:
Miért a kurd autonómia vagy az LMBTQ színes zászlaját lógatta ki az elmúlt másfél évben Karácsony Gergely a dolgozószobájának ablakán, és miért nem az autonómiatörekvést jelképező székely zászlót?
Kínzó kérdések valódi válaszok nélkül.
Karácsony Gergelyék feláldozzák a magyar érdekeket az amerikai érdekek oltárán. Nagyhatalmi, geopolitikai konfliktusokat importálnak Magyarországra és egyoldalúan kiállnak Amerika érdeke mellett – most, hogy ismét demokrata adminisztráció van, kiváltképp nagymellénnyel.
Az ellenzék politikájának célja csupán annyi, hogy a nagyhatalmi konfliktusok importálásával destabilizálják az országot. Mert a zavarosban tudnak csak halászni.
Az ellenzék politikája valóban ennyire egyszerű, ugyanakkor végtelenül aljas is. Álszent, pofátlan és szolgalelkű. Nekik mindegy, mi lesz Magyarországgal a ’20-as években, közömbös számukra az, hogy az ide importált nagyhatalmi konfliktus milyen következményekkel járhat, csak meg akarják nyerni a választást és úgy gondolják, hogy ezért az amerikaiak előtt hajbókolni kell. Most, hogy ismét a demokraták vezetik az Egyesült Államokat, nem is esik olyan nehezükre.
Német biznisz: Oroszország és Kína mégsem olyan rossz?
Merkel kancellár az amerikai nyomás ellenére megállapodott Oroszországgal az Északi Áramlat–2 megépítéséről, pontosabban a gázvezeték közel 10 milliárd eurós bővítéséről. Ha elkészül, akkor Oroszországból Németországba a két új vezetékből együttesen évi 55 milliárd köbméterrel növelik a rendszer kapacitását.
Megéri Oroszországgal üzletelni? Úgy tűnik, hogy van olyan helyzet, amikor igen. Lehet Berlinből Moszkvát kritizálni (Merkel szemrebbenés nélkül meg is teszi), mindenféle politikai határozatot gyártani (ezt is megteszi), de amikor az ország érdeke úgy kívánja, akkor lehet üzletet is kötni.
De ugyanez a helyzet Kínával is. A németek számos politikai kritikát fogalmaztak meg a kínai kommunista párttal szemben, a világpolitikai csatatéren elhelyezték magukat, de ha valami anyagi szempontból megéri, az mindjárt üstökön ragadják.
Ezért a Németország és Kína közötti külkereskedelem folyamatosan növekszik. (Egyes elemzők szerint a pandémia után ez menti meg Németországot egy nagyobb válságtól.) A német statisztikai hivatal (Destatis) február óta szárnyaló folyamatokról, növekvő számokról ír. Mára Kína Németország második legnagyobb befektetője.
Németország ugyan – az Orbán-kormánytól eltérően – beleszól más országok belpolitikájába, de nem finnyáskodik és nem hódol be Joe Biden adminisztrációjának akkor, amikor Kínával vagy Oroszországgal kell mindkét fél számára előnyös és hasznos szerződéseket kötni. Ennyi.
Kína és Oroszország már haragszik az ellenzékre
Ha Magyarország hosszú távú érdekeit nézzük, akkor egyértelmű a képlet: minden nagyhatalommal kölcsönös tiszteleten alapuló, mindkét fél számára hasznos együttműködésre van szükség.
A külpolitika képlete egyszerű, ugyanakkor világos, határozott és bátor:
Az Orbán-kormányok 2010 óta olyan érdekalapú külpolitikát folytatnak, amelynek célja, hogy a nagyhatalmakat érdekeltté tegye Magyarország fejlődésében, így az Egyesült Államok és az Európai Unió mellett Kínával, Oroszországgal, illetve regionális hatalomként Izraellel vagy Törökországgal is kölcsönös tiszteleten és érdekeken alapuló politikai kapcsolatokat épít.
– áll a XXI. Század Intézet elemzésében.
A józan ész is azt diktálja, hogy Magyarországnak nem érdemes egyoldalúan elköteleznie magát. Nem éri meg!
Nem szólunk bele mások ügyeibe, de elvárjuk, hogy ezt más se tegye meg. Ez az Orbán-kormány külpolitikájának egyik tartóoszlopa.
A másik, ugyanilyen fontos prioritás a gazdasági érdekek szerinti, minden fél számára hasznos megállapodások megkötése. Ezt teszi (a tények és a számok bizonyossága szerint sikeresen) Szijjártó Péter miniszter nap, mint nap. Látjuk, halljuk, olvassuk.
Tagadhatatlan tény az, hogy ezen a két lábon álló külpolitika az elmúlt évtizedben növelte az ország politikai-gazdasági mozgásterét. Mára Magyarország uniós tényező, illetve Közép- és Kelet-Európa egyik mintaadó állama.
Ha azonban a baloldali ellenzék nyerné meg a 2022-es választásokat, úgy Magyarország leendő kormányának egyoldalú, a nyugati nagyhatalmak iránt kinyilvánított elkötelezettsége miatt az ország kiszolgáltatottá válna, így elvesztené szuverenitásának jelentős részét.
A három nagyhatalomból már kettőt magára haragított a baloldal, leginkább a miniszterelnöki babérokra törő Karácsony Gergely. Kínával és Oroszországgal így nehéz lesz üzletelni. Pedig náluk nem szokatlan tolmáccsal érkezni a tárgyalásokra...
Vezető kép: Chesnot/Getty Images
