baloldali ellenzéki összefogás
Szegeden is Gyurcsányék buktatják meg az ellenzéki összefogást
Karácsony Gergely utolsó perces hátba szúrása, a csepeli "se veled, se nélküled" összefogás és a ferencvárosi mini-roncsderbi kirobbantása után a DK újabb ponton torpedózta meg az ellenzéki összefogást: ezúttal az egyetlen, még valamiféle pozíciót birtokló Botka László mögül állt ki Gyurcsány pártjának szegedi tagozata - írja a szegedma.hu. A lap szerint ugyanis a DK nem támogatja az ellenzék "igazidemokrata" "példátlan összefogását". Az eset azért is különösen fájó, mivel az ellenzéki mikropártok gyakorlatilag csak névleg léteznek a városban; az MSZP támogatottságának hiányát a "történelmi mélypont" kifejezés sem mutatja valósan. Így a DK maradt az egyetlen számottevő baloldali párt a városban, ők viszont, úgy tűnik, elindultak előre, a gyurcsányi (külön)úton.Útjára indult az ellenzéki roncsderbi második felvonása
Alig pár napja ért véget a nagy ellenzéki roncsderbi, ahol a budapestiek mintegy 2,5 százalékának támogatásával választották főpolgármester-jelöltnek Karácsony Gergelyt. A gyenge kezdés után azonban erősen visszaesett az együttműködés: a résztvevő pártok több kerületben sem tudtak megegyezni, az LMP-t és a Jobbikot pedig teljesen a partvonal mellé állította az MSZP, Momentum, DK triumvirátus, így az előbbi kettő talán kap egy kerületet. Mindenesetre megkezdődött az ellenzéki roncsderbi második fordulója, melyet két fő helyszínen fognak megvívni a Fidesz-buktató pártok: Ferencvárosban és Csepelen.Köznevetség tárgya lett az ellenzéki előválasztás: a választók 1 százaléka sem regisztrált
Szinte senki - a budapesti választók 0,31 százaléka, 4366-an - regisztráltak online az ellenzéki előválasztásra - közölte a Sétáló Budapest 2019 pénteken az MTI-vel.Kannibálellenzék - Balos vitán estek egymásnak az ellenzéki politikusok, de legalább kiderült: Sargentini a példaképük
Az ellenzék önkannibalizmusba fordult, a Kétfarkú Kutya Párt listavezetője, Döme Zsuzsa pedig széttrollkodta és ellopta a show-t a Gulyás Márton Partizán nevű csatornája által vasárnap este rendezett EP-listavezetőin vitaesten. Az eseményre hivatalos volt Trócsányi László igazságügyi miniszter is, ő azonban rendkívül előrelátóan visszautasította a meghívást, hasznosabb dolgokra szánva az idejét. Így létező társadalmi támogatottságú párt képviselője híján egy hipotetikus adok-kapok alakult ki arról, mit is csinálnának az egyes pártok, ha végre valaki rájuk is szavazna. Mindenesetre azért megpróbálták leváltani Orbánt is, populizmusozással, oligarcházással és ellenzéki összefogással, amely aztán hamar átváltozott egyfajta összellenzéki kibeszélőshow-ba, igaz, csak sarat dobáltak a képviselők, székeket nem.Jávor Benedek: A Párbeszéd kampánya felszántja az országot
A Párbeszéd kongresszusa egyhangú döntéssel jóváhagyta azt az MSZP-vel korábban kötött megállapodást, melynek alapján Jávor Benedek a negyedik helyen szerepel a közös EP-listán.Máris megbukott az ellenzéki előválasztás
Józsefvárosban egy független jelölt is bejelentkezett a polgármesteri posztért, így már biztosan nem jön létre az a baloldali álom, hogy a közelgő időközi választásokon mindenhol csak egy kihívója legyen a Fidesz-KDNP jelöltjének - tudta meg a PestiSrácok.hu.Nagy Ervin: Folytassa, miniszterelnök úr!
Van itt már minden – tessék, csak tessék! Lehet választani, mert demokrácia van, minden ellenkező híreszteléssel szemben. A választék pedig oly széles, mint az elhízott falusi tehén feneke és miközben cammog előre, egyre csak cuppog és trágyaszagot áraszt a közepe. A már messziről bűzlő szélkakas Vona-kormány, Simicska Lajos amorális, vagy immorális ötleteivel, ölelkezve a szájszagú belterjes belvárosi ballibant értelmiséggel, az iszlámtól az unióig terjedő terebélyes néppárttal. Vagy itt áll előttünk a hipszter háttérrel megtámogatott, derűs tavaszi időt jósló Szél-kormányzat lehetősége, Gyurcsány Ferenc „mifánterem” szakértői kormányával kiegészítve, és végül, de utolsósorban a popegyütteseket megszégyenítő elnevezésű formáció, a „Karácsonygeri és a szocik bandája”, akik a nagy semmi végtelen sötét árnyékban már szorgosan dolgoznak vagy veszekednek éppen. Lehet kihagytunk valakit vagy valamit ebből a színes-szagos ellenzéki táborból, de mielőtt bezár a bazár, érdemes még szemezgetni, kicsit a jövőnkre gondolni és a kormányzati eredményekre is egy pillantást vetni. Mert a valódi választás a kiszámíthatatlan káosz és a biztonságos holnap között húzódik. Ez a tét. (PolgárPortál-publicisztika)Kemény alkura kéri Karácsony Gergely az Együttet és az LMP-t
Tárgyalást kezdeményez Karácsony Gergely az Együttel és LMP-vel arról, hogy 4 (azaz négy) helyen, Csepelen, Gödöllőn, a Belvárosban és Szekszárdon legyenek visszalépések. Cserébe elvárják, hogy máshol, ahol nincs esélyük, az említett pártok lépjenek vissza az ő javukra.Ajánljuk még

















