bangóné borbély ildikó
Gy. Németh Erzsébet sztálinista esküje az ország "visszaszerzéséről"; Komjáthi Imre szerint félelemben él a magyar nép (Karantén-vlog)
Beköszöntött az ősz, ezért az ellenzék is új játszóteret keresett, ahol folytathatja víziók és valódi gondolatok nélküli támadását a kormány ellen. Nem szabad lebecsülni őket és legyinteni, hiszen Gyurcsányék a zsigeri gyűlöletet, a kisstílű hergelést már csúcsra járatják, ezzel igyekeznek meggyőzni minél több embert. A Karanténban sokszor beszéltünk már arról, hogy ötletek és tervek nélkül ez a végtelenül egyszerű út marad az ellenzék számára, azonban bíznak a régi kommunista módszerben, miszerint minél tovább sulykolnak valamit, annál jobban fogadják majd az emberek és válik evidenciává a szégyenteljes hazugság. A mestertől tanulva Gy. Németh Erzsébet is erőt gyűjtött és az SZFE "hőseit" biztatva kijelentette, hogy az ő harcuk lesz majd a példa, ahogyan Orbántól visszaszerzik az országot 2022-ben. Nem hagyhattuk ki adásunkból, hogy a vágyvezérelt gondolkodás ismételten teret hódított, a DK ugyanis "tragédiavideót" készített, amelyben összeomló országról delirálnak, Orbánék koronavírussal szembeni dilettantizmusát emlegetik, végül tragédiát jósolnak az egész nemzetnek. Régi jó ismerősünk, a szoci Komjáthi Imre sem szeretett volna lemaradni, ezért ő a félelemben élő magyarokat hívta harcba és a "nem félés" állapotát tűzte ki vörös zászlajára. Akinek hiányzott Bangóné bölcsessége, a mai Karanténban gyógyírt kaphat sebeire, és természetesen azok a fránya budapesti biciklisávok is terítékre kerülnek, hiszen Karácsony Gergely ismét olyan "döntést" hozott, amely tulajdonképpen senkinek sem jó. A mai Karantént egy kis amerikai életképpel zárjuk, hiszen Portlandben szélsőbaloldali csoportok továbbra is belekötnek az élő fába is: elég ahhoz egy amerikai zászló is, hogy vad gyűlölettel támadják meg az autóban ülőket. Nézzék meg videónkat!Bangóné szerint brrrrrrrrrrutális ínségbe taszítja a családokat a tanévkezdéssel a kormány (Frissítve: reagált a Fidesz!)
Brrrrrrrrrrrrrutálisan nehéz helyzetbe (hejzetbe) hozza a gyermekeket nevelő családokat a közelgő tanévkezdés – olvasta fel kissé enerváltan az MSZP kiáltványát csütörtöki online tájékoztatóján Bangóné Borbély Ildikó, aki szerint az érintettek csak azért nem halnak éhen az iskolakezdés miatt, mert fogyasztói kölcsönöket vesznek fel, túljárva így a tudjukki eszén. Bangóné beszámolt az élelmiszerek árainak brrrrrrrrrrrrrutális emelkedéséről is, ami amúgy a Központi Statisztikai Hivatal nemrég közzétett jelentése szerint a tavalyi, júliusi adatokhoz képest elképesztő, 3,8 százalékos emelkedést mutat. Ez tényleg brrrrrrrrrrrrrrutális. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az áremelkedések témakörében, az MSZP módszertanában szerepel a Hatezer Forintos Lángos mítosza is, emellett be kell látnunk azt is, hogy milyen brrrrrrrrrrrrrrrrrrrutális helyzetbe kerülnének a gyermekeiket iskolába küldő családok, ha a kormány nem döntött volna úgy korábban, hogy minden tanulónak alanyi jogon járnak az ingyenes tankönyvek. Bangóné nyilatkozatára reagált a Fidesz, a nagyobbik kormánypárt szerint ha a baloldalon múlna, akkor sem ingyenes tankönyv, sem családi adókedvezmény, sem családtámogatások nem lennének.Fidesz: a kamuvideósok akarják értékelni a védekezésben résztvevőket?
Elképesztő, hogy a kamuvideósok akarják értékelni a védekezésben résztvevőket-reagált a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó a koronavírus-járvány idején hozott döntések felülvizsgálatát követelő közleményére. A nagyobbik kormánypárt álságosnak tartja, hogy Bangóné Borbély Ildikó, Korózs Lajos és a többi baloldali politikus és álhírgyár kizárólag azzal volt elfoglalva az elmúlt hónapokban, hogy hazugságokat terjesszen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos védekezésről és folyamatosan támadja a mentőket, az egészségügyi dolgozókat, a rendőröket, a járványügyi szakembereket és a kormányt.Az ellenzék kézzel-lábbal küzd a demokrácia ellen - Pesti Lányok vlog (videó!)
Úgy tűnik elérte az uborkaszezon a hazai ellenzéket is, hiszen másról sem tudnak beszélni, hogy miért nincs Magyarországon demokrácia, miért nem élünk jogállamban és igen, miért olyan manipulatív a kormány, hogy nemzeti konzultáción kérdezi meg az emberek véleményét. A legújabb Pesti Lányok vlogban kitöltjük a kilencedik nemzeti konzultációs ívet, de választ keresünk arra is, a Momentum hogyan kontrázik rá erre és gyártott le hasonló kérdésekből álló ívet. Beszélgetünk a maszkviselésről, a járványügyi készültségről, a nyugdíjasok idősávjáról és arról is, miért fontos, hogy elmondjuk a véleményünket! Teszünk egy kis kitérőt a patkányozó Bangóné Borbély Ildikó múltbéli konzultációs élményei kapcsán: megnézzük, hogyan tépte szét a konzultációs ívet az országgyűlésben. Helyezze magát kényelembe és nézze meg a Pesti Lányok legújabb részét Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival, amely a hazai politikai élet legfrissebbb és legaktuálisabb eseményeire reagál. Nézze és ossza meg a videót!Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel
A nagyobbik kormánypárt a szocialista Bangóné Borbély Ildikó és a Gyurcsány-párt politikusának, Komáromi Zoltánnak a nyilatkozatára reagált. A Fidesz sorra vette a koronavírus-járvány idején a balliberális pártok által tanúsított minősíthetetlen viselkedést és magatartás.Szél után Bangóné is lyukra futott az ombudsmannál a hazaküldött betegek meséjével
Bangóné kitartóbb, mint egy dzsungelt őrző japán katona – még mindig nem tudja elengedni a kórházi ágyból kiborogatott betegek meséjét. Az ombudsmani válaszban ugyan csalódnia kellett, de hogy ne legyen teljesen rossz napja a szocialisták legismertebb politikusának, a rágcsálók, a helyesírás és a kurva jó képek szakértőjének, amikor arra volt kíváncsi, hogy az alapjogi biztos folytat-e olyan vizsgálatot a járvány idején felszabadított ágyakat illeti, a kérdésben szereplő ige legalább tényleg elipszilonos. Ezt most eltalálta.Az MSZP dinamikus duója új költségvetést akar, amiben nem stadiont, hanem gondoskodást kapnának az emberek (frissítve a Fidesz reakciójával)
Az MSZP az egészségügyre és a szociális területre fordított források növelését szorgalmazta, a szállodák, a Budapest–Belgrád vasútvonal és a stadionok terhére. Erről csütörtöki online sajtótájékoztatóján ábrándozott a szocialista párt dinamikus duója, Korózs Lajos dokumentumfilmes és Bangóné Borbély Ildikó rágcsálószakértő.Nem vonta meg az Országgyűlés Bangóné mentelmi jogát (Cikkünk folyamatosan frissül)
Az Országgyűlés hétfőn szavazott a kormány jövő évi költségvetési javaslatához benyújtott módosító indítványokról. A házelnök napirendi javaslata alapján az ülés délben, a közelmúltban a százegyedik életévében elhunyt Bálint György volt SZDSZ-es képviselőre, kertészmérnökre, valamint a kuláküldözések idején tönkretett magyar gazdákra történő emlékezéssel kezdődik. A 2021-es büdzsé mellett a Ház ezen a héten dönthet az egyszer használatos műanyagok forgalomba hozatalának betiltásáról, az iskolaőrség bevezetéséről és a tizenharmadik havi nyugdíj visszaépítésével összefüggő módosításokról.Az ülésen a szocialista Bangóné Borbély Ildikó mentelmi ügyében is határoznak. A szocialista képviselőnő mentelmi jogának felfüggesztését a Pesti Központi Kerületi Bíróság kezdeményezte, rágalmazás miatt. Szabó Tímea ismételten nem tudta türtőztetni magát, az erről készült videófelvételben a "Párbeszéd" politikusa, mit jelent neki a pártjának nevében foglalt üzenet.Fidesz: az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta
Az MSZP-től a védekezés támogatása helyett csak egy kamuvideóra futotta – reagált szombaton a Fidesz Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) korábbi nyilatkozatára. Az az MSZP beszél, amely a járvány elleni védekezést folyamatosan akadályozta, a járványt csak olcsó politikai akciókra használták. Jobb, ha csendben maradnak, mert tőlük csak egy kamuvideóra tellett. A kormány gyors és hatékony intézkedéseinek köszönhetően Magyarország jól vészelte át a koronavírus-járvány első hullámát, és felkészült az újabb megbetegedésekre és a betegek ellátására – olvasható a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleményében. Mivel az ugyancsak az MSZP-t erősítő Korózs Lajos által készített filmről kiderült, hogy egy szó sem igaz belőle, a pártnak a jelek szerint egyetlen lehetőségként csak az előremenekülés maradt, a krónikus káderhiány miatt azonban kénytelenek voltak újra csatasorba állítani Bangónét.Ajánljuk még
















