bankrobbantás
Végrehajtották a tökéletes bűntényt? – Feladta a rendőrség a Lehel úti bankrobbantó megtalálását
Úgy tűnik, még hosszú ideig nem fogjuk megtudni, ki és miért robbantott 2014 januárjában a Lehel úti CIB bankfióknál, ugyanis a rendőrség hét év után megszüntette az eljárást arra hivatkozva, hogy "az elkövető kiléte a nyomozásban nem volt megállapítható". A titokzatos motoros felkutatására annak idején a Nemzeti Nyomozó Irodában 135 fős nyomozócsoport alakult, de a tettesről azóta sincs hír. Nem ez az első ilyen eset, hiszen Magyarországon 1989 óta összesen csaknem száz robbantásos merényletet hajtottak végre. Öt éve két rendőrt robbantottak fel a Teréz körúton, a maffiaháború miatt pedig négy ember halt meg az Aranykéz utcában. A rejtélyes esetek közé tartoznak az 1998-as választásokat beárnyékoló politikai robbantások is, melyeket a nemrég megszólalt új koronatanúk a Portik Tamás fémjelezte szervezett bűnözői körhöz kötöttek.Kihűlt nyom: hat éve nem találják a Lehel úti bankrobbantót
Hat éve nem tudni, ki és miért robbantott 2014 januárjában a Lehel úti CIB Bankfióknál. A detonáció ereje hatalmas volt, beszakította a bankfiók ajtaját, és szétszakította a közelben lévő ATM-et. A titokzatos motoros felkutatására a Nemzeti Nyomozó Irodában 135 fős nyomozócsoport alakult, de a tettes azóta sincs meg. Nem ez az első ilyen eset, hiszen Magyarországon 1989 óta összesen csaknem száz robbantásos merényletet tartanak számon. Pár éve két rendőrt robbantottak fel a Teréz körúton, a maffiaháború miatt pedig négy ember halt meg az Aranykéz utcában. A rejtélyes esetek közé tartoznak az 1998-as választásokat beárnyékoló politikai robbantások, melyekkel kapcsolatban évekkel ezelőtt egyébként megszólalt egy MSZP-s belső ember, aki szerint Gyurcsányék nem sokkal a bukásuk előtt piszkos alkura készültek és elsimították volna a bérgyilkos, Jozef Rohác ügyeit, ha azt hazudja, a Fidesz rendelte meg a pártszékházak elleni robbantásokat.Ajánljuk még