bauer tamás
Itt a lista azokról a "független" szakértőkről, akik Gyurcsány megszorító intézkedései mellett kampányoltak
A magyarországi politikai élet állandó pezsgésének köszönhetően hamar feledésbe merülnek olyan történések is, melyeket mégiscsak érdemes néha felidézni. Az ellenzék által generált napi hírdömpingben most egy kis szünetet tartunk, hogy visszapörgethessük az idő kerekét 2008-ba, amikor a hazai „értelmiségiek” (értsd: posztkomcsi közgazdászok, szociológusok, írók) nyílt levélben támogatták Gyurcsány Ferenc reformtervezetét. Az ominózus nyílt levél már csak azért is érdekes, mert annak aláírói közül többen még mindig az ellenzék megmondóembereinek számítanak. Sőt, akad köztük olyan közgazdász is, akit hiteles szakértőként szólaltatnak meg a balliberális sajtóban, dacára annak, hogy néhány évvel ezelőtt még a csúfos kudarcba fulladt gyurcsányista reformok mellett kampányolt lelkesen. Az ellenzék Trianonról: a külhoniak a Fidesz csahos, kéznyaló kutyái – Pesti Lányok vlog (videó!)
Június 4-én a trianoni békediktátum századik évfordulójára emlékezünk. De valóban benne él még az emlékezetünkben? Megkérdeztünk néhány fiatalt és időst arról, mit jelent számukra Trianon évfordulója, emlékeznek-e még arra a nemzeti tragédiára, amelynek következtében Nagy-Magyarország területének mintegy kétharmadát leszakították. Az ellenzéken ezúttal sem lepődtünk meg: Gyurcsány és társai továbbra is a határon túli magyarok ellen hergelnek, a szocik szerint Trianon egyáltalán nem tekinthető sorstragédiának. Meg amúgy is, minek küld a magyar kormány Székelyföldre maszkokat? – teszi fel a kérdést felháborodva Szabó Tímea. A válasz egyszerű: Trianon tragédiája örökké a magyarok fekete foltja lesz, a világ magyarsága mindig össze fog tartozni, akkor is, ha ez ellen kézzel-lábbal tüntetnek a balliberális "képződmények". Az már csak "hab a tortán", hogy Vadai a külhoniakat a Fidesz csahos, kéznyaló kutyáinak nevezte. A PestiSrácok.hu kibeszélő műsora, a Pesti Lányok vlog Tisóczki Flórával és Zelenka Dórival az elmúlt hét legfontosabb és legérdekesebb politikai eseményeivel jelentkezik. Nézze meg és ossza meg a videót! Félelmetes bolsevik gyűlölködés: Bauer Tamás fájlalja a magyar kisebbségeket segítő petíció során kialakult összefogást és a nemzetpolitikát
Tényleg volt most egy olyan ügy, amelyben Gyurcsány Ferencék magyargyűlölő szektáján kívül minden párt és politikus egyetértett hazánkban, ez pedig a Székely Nemzeti Tanács által indított polgári kezdeményezés, amelynek tétje többek között az, hogy az Európai Unió saját erőforrásokat biztosítson Európa őshonos nemzeti régiói számára. Több, mint egymillió aláírás gyűlt össze, ez azonban a DK holdudvarába tartozó Bauer Tamásból az ötvenes évek retorikáját hozta elő a nacionalizmus, jobbratolódás kifejezések használatával, és kikérte magának és a DK-nak, hogy ilyesmihez adják a nevüket. Hiába, termékeny talajra hullott az édesapa, a "körmös" Bauer tanítása. Egy csipetnyi bolsevizmus és kőkemény magyargyűlölet az ex-SZDSZ-es Bauer Tamásnak sem esett nehezére, így a túlvilági kolhozban kérgesre tapsolhatja a tenyerét a körömletépő ÁVH-s papa. A hálózat csapdájában – 30 éve robbant ki a Dunagate-botrány
Az 1990 január elején kirobbant Dunagate-botránnyal indult el az a folyamat, amelynek eredményeként a kommunista diktatúra haszonélvezői visszaszivárogtak a hatalomba. Ki gondolta volna ezt akkor, amikor még hónapokkal az első szabad választások előtt volt Magyarország? Az ügynöksztoriban nagy antikommunista leleplezőnek hitt SZDSZ-ről nem sokkal később kiderült, hogy valójában az ügy haszonélvezője. Ki gondolta volna ’90-ben, hogy ebből az egész sztoriból az utódpárt és az SZDSZ szinte megtisztulva jön ki, hogy azután 1994-ben megüljék a nagy nászt, az MDF-et, a nemzeti oldalt pedig sikerül lerántani a sárba és még ők válnak kommunistává sokak szemében? Pedig így volt... A módszer később sem változott, a diktatúra állambiztonságának működtetésekor megszerzett tapasztalatokat mindig jól hasznosították. 2010-ben megbuktak, nem kis mértékben annak köszönhetően, hogy 2006-ban belső leszámolás zajlott az elvtársak között. Ma viszont – amint arra egyes szakértők felhívják a figyelmet – ismét titkosszolgálati módszerekkel törekednek vissza a hatalomba. Velünk élő SZDSZ: Bauer Tamás hazugsággyűjteménye a családvédelmi programról
Tudom, mire gondolnak, és igazuk van. Miért kéne érdekelnie minket egy levitézlett bolsevik bírálatának a családtámogatási programról? Mégis van két oka. Egyrészt jó látni, amikor a balliberálisok csatasorba állítják a dinoszauruszaikat (megj.: várjuk vissza Demszky Gábort a politikába), mert ez olyan, mint amikor a negyvenéves egykori klasszis focistát nem akarják engedni visszavonulni. Másrészt ugyanazokat a hazug paneleket tolják, mint a fiatalabb, kevésbé unalmas, viszont butább tanítványaik az olyan pártokban, mint például a Párbeszéd, ezeket pedig mindig érdemes megcáfolni.