béke
Putyin: egy új világ építésének feladata áll előttünk
Egy új világ építésének feladata áll előttünk, a sokpólusú világrend kialakulása elkerülhetetlen – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Valdaj nemzetközi vitakör plenáris ülésén, csütörtökön, Szocsiban.Netanjáhú: Izrael történelmi megállapodás küszöbén áll Szaúd-Arábiával
Izrael az Egyesült Államok közreműködésével "történelmi áttörés" küszöbén áll, közel ahhoz a békemegállapodáshoz Szaúd-Arábiával, amely átrendezheti a közel-keleti viszonyokat – jelentette ki Benjámín Netanjáhú izraeli miniszterelnök az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakán pénteken felszólalva.Szijjártó New Yorkban: fegyverszállítások helyett a közvetítésre kellene fókuszálni az ukrajnai háború ügyében
A nemzetközi közösségnek fegyverszállítások helyett a közvetítésre, a párbeszédre kellene fókuszálnia az ukrajnai háború ügyében, a megoldás ugyanis a tárgyalóasztalnál van, és nem a csatatéren – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, New Yorkban.Novák Katalin: Magyarország kész részt venni bármely békekezdeményezésben, amely megteremti egy tartós tűzszünet lehetőségét Ukrajnában
Magyarország támogat, és kész részt venni bármely békekezdeményezésben, ami megteremti egy tartós tűzszünet lehetőségét Ukrajnában, és utat nyit egy fenntartható és igazságos béke felé – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök szerdán, New Yorkban, az ENSZ Biztonsági Tanácsában elmondott felszólalásában, amire magyar államfő részéről évtizedek óta nem volt példa.Valamiért még a BBC is csak Novák Katalin beszédét tartotta a leglényegesebb európai megszólalásnak
„A háború sosem a megoldás. Tudjuk, hogy a béke csak akkor érhető el reálisan, amikor legalább az egyik fél úgy látja, hogy eljött a tárgyalások ideje. Mi nem dönthetünk az ukránok helyett abban a kérdésben, hogy mennyi áldozatot képesek meghozni, azonban nekünk is van kötelességünk, miképpen képviselni nemzetünk béke iránti vágyát” – erről beszélt Novák Katalin magyar köztársasági elnök az ENSZ-ben.Béke, családok, gyermekvállalás – Novák Katalin az ENSZ-ben szólalt fel
A béke hiányában sok, a fenntartható fejlődés érdekében tett erőfeszítés kerülhet veszélybe, vagy maradhat eredménytelen – jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök hétfőn, New Yorkban, az ENSZ Fenntartható Fejlődési Célok értékeléséről tartott magas szintű tanácskozásának levezető társelnökeként.Szijjártó Péter: az egész világ az ukrajnai békét várja, Európán kívül nagyra becsülik a magyar álláspontot
Az egész világ az ukrajnai békét várja, így sokan szurkolnak azért, hogy a diplomáciai rendezést pártoló magyar álláspont váljon előbb-utóbb az európai állásponttá - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Hongkongban.Ferenc pápával egyeztet Novák Katalin az ukrajnai békét szolgáló erőfeszítésekről a Vatikánban
Magyarországról terjedjen el a béke üzenete a háborútól sebzett Európában – jegyezte be Ferenc pápa az áprilisi magyarországi látogatását megörökítő albumba, amelyet Novák Katalin adott át neki vatikáni találkozójukon, pénteken.Az utolsó ukránig – Szomorú forgatókönyvek egy háború befejezésére
Legyen béke! Ez az az alapvetés, amelyben talán politikai oldaltól függetlenül mindenki egyetért. Nem akarunk háborút, sem itthon, sem a szomszédunkban, nem akarunk több halottat, nem akarunk gazdasági válságot és nem akarunk atomtelet sem. Azonban a világ politikai nagyjátékosai jelenleg megőrültek, és egy egyre eszkalálódó konfliktus kellős közepén ülünk. Az orosz–ukrán háború lezárása még a horizonton sincs, és közben újabb konfliktusok kirobbanása fenyeget. De mi történne, ha holnap véget érne az egész? Milyen lenne a világ holnapután, ha befejeződik a XXI. század első nagy európai konfliktusa?Ajánljuk még

















