békemenet
Sérti a nemzeti önrendelkezést a bolgárok javaslata
Az uniós alapszerződéssel nem összeegyeztethetőek azok az elképzelések, amelyek a dublini menekültügyi szabályozás megreformálásáról szivárogtak ki – nyilatkozta Lomnici Zoltán a Civil Összefogás Fórum szóvivője a Kossuth Rádió 180 perc című adásában.Zseniális MSZP-közlemény: az utódpártnak talán az fáj a legjobban, hogy egyetlen munkásőr sem lesz a Békemeneten
"A Fidesz március 15-én úgy búcsúzik el a kormányzástól, ahogy a végzős diákok köszönnek el az iskolától: egy ballagással. A Változás Szövetsége készen áll az áprilisi országos búcsúztatásukra is" - írja a párt hivatalos közleményében Harangozó Tamás országgyűlési képviselő. Az utódpárt kétségbeesését egyértelmű érzések táplálják: a Békemenetről garantáltan hiányozni fog az érett kádárizmus undorító, petrigyörgyi-értelemben vett melankóliája, azaz a vattacukrot lóbáló KISZ-esek, a munkásőr kitűzőn megcsillanó, alászálló téli nap fényének boldog együvé tartozása, ahol és amiben ezek a jóemberek újra magukénak érezhetik az országot, amit olyan serényen pusztítottak. Sebaj, Karácsony! Vissza a jövőbe!"Amit létrehoztunk, meg kell védeni!" - Békemenetre szólít a Sajtóklub csapata (teljes videó)
Hódmezővásárhely üzenetéről, a kibeszéletlen vádakról és a március 15-én újra elinduló Békemenet erejéről beszélgettek hétfőn a Sajtóklub tagjai az Echo TV-ben. - Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! - ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a Sajtóklubban a következő Békemenetet, amely március 15-én lesz. Gyülekező 12 órától a Bem szobornál, majd átvonulnak a Kossuth térre, ahol közösen hallgatják meg Orbán Viktor ünnepi beszédét. Bencsik András hozzátette: 2012-ben is ez volt az válasz, hinnünk kell a szeretet és az összefogás erejében. Amit létrehoztunk, meg kell védeni - hangsúlyozta a Demokrata főszerkesztője.A Kétfarkú Kutya Párt nevű viccpárt is Békemenetet szervez március 15-ére
A Magyar Kétfarkú Kutya Párt is Békemenetet szervez miután Bayer Zsolt hétfőn újabb kormánypárti Békemenetet hirdetett március 15-ére. A viccpárt természetesen szintén március 15-ére, szintén déltől hirdette meg az eseményét, melynek Facebook-oldala szerint a Kutyapárt a Blaha Lujza térre szervezi az indulási pontot.Bayer: Március 15-én ismét lesz Békemenet
Reményt kaptak, elhiszik, hogy erősek lettek és a mi álmunk szertefoszlott. Mutassuk meg, hogy vagyunk egy páran! – ezekkel a szavakkal hirdette meg Bayer Zsolt a következő Békemenetet, amely március 15-én lesz. Bővebb információ a Békemenetről a ma este 21.05-kor az Echo TV-n kezdődő Sajtóklubban.Újra csatában a szellemi honvédők: Stefka, Bayer, Bencsik és Csizmadia harcot hirdetett (PS-videó!)
Európa liberálisaival szemben, Soros György dollármilliókból működtetett hálózata ellen kifelé a magyar nemzet szabadságát védik, befelé az összetartást és az identitást erősítik a szellemi honvédők - többek közt erről beszélgettünk a harmadik Szellemi Honvédő díj átadása alkalmából a Civil Összefogás Fórum vezetőivel és a Békemenet életre hívóival, szervezőivel. Ki lehet szellemi honvédő? Milyen eszközökkel és hogyan harcol a veszélyekkel, megtestesült és láthatatlan ellenségekkel egy szellemi honvédő, és mitől kell megvédeni Magyarországot és Európát? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ. A válaszokból kiderül, hogy érik egy újabb Békemenet, amikor százezrek mozdulhatnak meg újra, hogy kinyilvánítsák: elég volt az Európát nemzetek olvasztókohójának képzelő, és a nemzetek szuverenitását, szabad akaratát ledönteni igyekvő politikai erőkből.Performance
Jónak ígérkező, váratlan előadás volt szerdán délután Brüsszelben, az Európai Parlament épülete előtt. Amíg a tér egyik oldalán a CEU melletti balliberális bejelentett tüntetés zajlott Magyarország ellen, addig a tér másik oldalán hirtelen egy másik demonstráció kezdődött a Civil Összefogás Fórum szervezésében a nemzetükért, azok ellen, akik Magyarország lejáratásáért munkálkodnak, s akiket Soros György amerikai milliárdos-spekuláns pénzel.Tüntetett a Kétfarkú Kutya Párt, "mert nem esik az eső"
Demonstrációt tartott a Magyar Kétfarkú Kutya Párt Budapesten. A résztvevők az Oktogontól a Blaha Lujza téren és az Astorián keresztül az Erzsébet térre vonultak.Feltámadt a civil tenger – Öt éves a Békemenet
2011. második felétől egyértelművé vált, hogy az új kormány ellen külföldről jövő mérhetetlen és gátlástalan erők szövetkeztek - mondta Bayer Zsolt publicista, a Békemenet öt éves évfordulója alkalmával tartott beszélgetésen. Bencsik András főszerkesztő hozzátette, „mindenki főszereplő és hős volt, a menetelés megtöltötte a lelkünket reménységgel”, és megmutatta a világnak, milyen elementáris erő támadt a magyar civil társadalomban. Elhangzott, a Békemenet olyan nehéztüzérség, amelyet nem lehet mindenkor bevetni, viszont hatására Barroso is másképp kezelt Orbán Viktorral.Ajánljuk még
















