belügyminisztérium
Így néz ki az ország legmodernebb tűzoltó laktanyája
Ünnepélyes keretek között október 17-én hivatalosan is átadták az új kecskeméti tűzoltólaktanyát. A város déli részén, zöldmezős beruházás keretében létesült modern épületegyüttesben a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a kecskeméti katasztrófavédelmi kirendeltség és a hivatásos tűzoltó-parancsnokság kapott helyet.Döcög a fenntartható tájgazdálkodás ügye: tettek helyett szóbeli egyetértés és kifogások
Messze vagyunk még a vízügyünk helyes mederbe terelésétől, de legalább már helyenként van párbeszéd az érintettek egy része közt. Nem mintha rengeteg vesztegetnivaló időnk lenne ez ügyben, de a kis eredménynek is örülni kell az eddigiek fényében. A fenntartható tájgazdálkodásért és táji vízmegtartásért küzdő Zöld Gerilla Mozgalom és a vízügy kommunikációja egyelőre leginkább közérdekű adatigénylésben és az arra adott válaszban merül ki, ám a Zöld Gerilla múltkori sajtótájékoztatóján már a szóvivők személyes találkozása is megvalósult. Az alkalmat kihasználva mi is kérdésekkel fordultunk a vízügyhöz, amelyekre megérkeztek a válaszok. Ezekből leginkább az látszik kirajzolódni, hogy értik a probléma lényegét, de valamiért nem tudnak vagy akarnak átfogóan tenni a megoldásért.Pintér Sándor azonnali hatállyal, indoklás nélkül vonta vissza az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának vezetői kinevezését
Az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság főigazgatójának kinevezését azonnali hatállyal, indoklás nélkül vonta vissza Pintér Sándor - olvasható a Belügyminisztérium által kiadott közleményben.A belügyminiszter hősi halottá nyilvánította az esztergomi robbantásban elhunyt rendőrt
Magyarország belügyminisztere hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki néhai Kónya Gábor Lajos rendőr törzszászlóst, a Terrorelhárítási Központ Műveleti Igazgatóság műveleti tiszthelyettesét, aki szerdán, Esztergomban, egy körözött férfi elfogására irányuló bűnügyi feladat végrehajtása közben vesztette életét, amikor a célszemély – az elsődleges adatok alapján – szándékosan gázrobbanást idézett elő.A Momentum ma reggel is a Belügyminisztérium előtt kellemetlenkedett
Miután már álmukból felkeltve, vakon is szét tudják szedni a kordonokat a Karmelita kolostornál a momentumosok, új elfoglaltság után néztek és ezúttal rajzórával kezdték a napot. A helyszín a jól bevált Belügyminisztérium bejárata volt, ahova az "oktatás sírásói" feliratot írták valamint annak a 30 tanárnak a nevét, akiket már elbocsátottak, mert megtagadták a munkát.A napokban megkapják emelt bérüket az egészségügyi dolgozók
Az ápolók, egészségügyi dolgozók júliusi, 18 százalékkal magasabb bérüket a napokban kapják kézhez – mondta a Belügyminisztérium egészségügyért felelős államtitkára.A Belügyminisztérium közleményben tudatta: a DK szándékos félretájékoztatással hergeli az egészségügyi dolgozókat
A Demokratikus Koalíció – feltételezhetően a Magyar Orvosi Kamara pontatlan beszámolójára alapozva – tévesen állítja, hogy a szakdolgozók részére biztosított béremelést az alapellátásban dolgozók nem kapják meg – írta a Belügyminisztérium, hozzátéve: ezzel szemben a kormány arról döntött, hogy a praxisok számára az emelés fedezetét biztosítja, az ezt lehetővé tevő jogszabály hamarosan megjelenik.Vörös kódot rendelt el a Belügyminisztérium a hőség miatt
A következő napokban várható hőség miatt szombat reggeltől szerda este 18 óráig életbe lépett a "vörös kód", ami kötelezővé teszi valamennyi szociális intézmény számára a hajléktalan vagy bajba jutott emberek befogadását – jelentette be a Belügyminisztérium (BM) gondoskodáspolitikáért felelős államtitkára szombaton sajtótájékoztatón, Budapesten.Kiakadt a Belügyminisztérium a Magyar Orvosi Kamara legújabb felhívása miatt
Közleményben reagált a Belügyminisztérium a Magyar Orvosi Kamara (MOK) felhívására, álláspontjuk szerint ugyanis az olyan valótlan állításokat tartalmazó felhívást juttatott el tagjaihoz, amely passzív ellenállásra buzdítva meg akarja akadályozni az orvosi hivatásrend etikai bizottságainak létrejöttét.Ajánljuk még

















