beregszász
Babják Zoltán lett ismét Beregszász polgármestere
Az október 25-i ukrajnai helyhatósági választásokon sikerült megőriznie Kárpátalján, Beregszászban a polgármesteri posztot Babják Zoltánnak – derült ki az ukrán Központi Választási Bizottság (CVK) honlapján hétfőn közzétett adatokból.Több mint egymilliárd forint támogatást nyújt a magyar kormány Beregszásznak ökológiai beruházásra
A magyar kormány 1,2 milliárd forinttal járul hozzá a következő két évben Beregszász Vérke folyóval összefüggő ökológiai és városképi problémáinak a megoldásához – jelentette be Magyar Levente, a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára kedden Beregszászban, ahol Babják Zoltán polgármester meghívására tett látogatást.Szijjártó az ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat
Az október 25-i ukrajnai önkormányzati választásokon való részvételre kérte a kárpátaljai magyarokat Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Beregszászon, azon a sajtótájékoztatón, amelyet Brenzovics Lászlóval, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnökével megbeszélésüket követően közösen tartottak.Szijjártó Kárpátalján: a magyarok "motorjává" váltak annak a közép-európai összefogásnak, amely az európai fejlődés forrása lesz
Mára a magyarok "motorjává" váltak annak a Kárpát-medencei, közép-európai összefogásnak, amely az elkövetkező időszakban az európai fejlődés forrása lesz – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán, Beregszászon.Kárpátalja sötét titkai – Idén „Sajtó-nívódíjat” neveztek el Kádár egyik pribékjéről, a sztálinista Balla Lászlóról
Kárpátalja sokkal fontosabb szerepet játszik a magyarság történetében, mint ahogy eddig sejtettük. A legújabb kutatások szerint onnan vezényelték le ötvenhat vérbe fojtását, olyan figurák segítségével, mint az a Balla László, aki Kádár tolmácsa és mindenese volt. Balla a „konszolidáció” idején tűzzel-vassal irtotta Kárpátalján a magyar kulturális kezdeményezéseket; jellemző, hogy a magyarokkal oroszul (!), tolmács segítségével beszélt. Ezért is különösen felháborító, hogy a Kárpáti Igaz Szó szerkesztősége és az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) napjainkban Balla László Sajtó-nívódíjat alapított (!), amelyet 2020 nyarán adott át először. Mindenkor undorító és szégyenletes volna ez a gesztus, de 2020-ban, a Nemzeti összetartozás évében egészen visszataszító. Zelei Miklós író Tóth István beregszászi főkonzullal a kárpátaljai múlt sok szennyes, szomorú titkáról beszélgetett. Az ebből készült könyv most jelent meg.KMKSZ-elnök: Valószínűleg megvalósul a beregszászi katonai állomás terve
Ismét napirendre került és valószínűleg most megvalósul a beregszászi katonai állomás terve – mondta Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke szerdán a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Gulyás Gergely: A kárpátaljai magyarság sokszorosan bebizonyította, hogy van jövője szülőföldjén
A kárpátaljai magyarság, amely építő és alkotó részese az országnak, amelyben él, sokszorosan bebizonyította, hogy nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van szülőföldjén – jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter kedden, Beregszászon, amikor felavatta II. Rákóczi Ferenc életnagyságú lovas szobrát.Szijjártó: A magyar-ukrán kapcsolatok jelentős javulásában vagyunk érdekeltek
Abban vagyunk érdekeltek, hogy Magyarország és Ukrajna kapcsolatai a jövőben jelentősen javuljanak, és olyan együttműködés jöjjön létre, amely jó Ukrajnának, jó Magyarországnak és jó a kárpátaljai magyarságnak - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter kedden, Beregszászon, ahol a kárpátaljai magyar szervezetek vezetővel találkozott.Ajánljuk még

















