beregszász
Novák Katalin: kitartunk egymás mellett, számíthatunk egymásra
A Magyar Református Szeretetszolgálat jószolgálati nagyköveteként Novák Katalin köztársaságielnök-jelölt személyesen mérte fel Beregszászon a kárpátaljai lakosság és a Magyarországgal szomszédos megyében menedéket kapott belső-ukrajnai menekültek helyzetét. Mint elmondta, Magyarországon béke van, és ezt a békét mi őrizni fogjuk, ezért is nem avatkozunk be, és ezért is nem fogunk belesodródni ebbe a háborúba.Megnyugtatásul közlöm Kárpátaljáról... (Helyszíni tudósítás!)
Az életben kell egy kis izgalom, ezért mikor is utazna Beregszászba az elvándorolt kárpátaljai magyar, ha nem akkor, amikor kitör a háború. Itt viszont egyelőre nyugalom van, és bár érezteti a hatását a kétezer kilométerre dúló harc, a beregszászi emberek nem aggódnak jobban a szokásosnál.Az 1944. október 9-i szovjet légitámadás áldozataira emlékeztek Beregszászon
Magyarország Beregszászi Konzulátusa és a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet közösen emlékezett meg Beregszász 1944. október 9-i szovjet bombázásának mintegy kétszázötven áldozatáról pénteken a beregszászi köztemető honvédparcellájánál, majd a beregszászi vasútállomás falán elhelyezett emléktáblánál.Elkapták a beregszászi magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit
Az ukrán biztonsági szolgálat (SZBU) felderítette az ortodox húsvét vasárnapján Beregszászon történt magyarellenes provokáció feltételezett elkövetőit – közölte az SZBU a honlapján. A biztonsági szolgálat tájékoztatása szerint három ember orosz megrendelésre ötszáz dollár fejében helyezett el Beregszászon több helyen is a magyarokat életveszélyesen megfenyegető plakátokat a májusi ünnepek előestéjén. A bűnügyi eljárás során mindhármuk ellen vádat emeltek – tudósít az MTI.Magyarellenes plakátok jelentek meg Beregszászon
Fenyegető tartalmú, magyarellenes falragaszok jelentek meg vasárnap, az ortodox húsvét hajnalán Beregszászon – adták hírül hétfőn magyar és ukrán nyelvű kárpátaljai hírportálok. Késhegyre a magyarokkal! – volt olvasható a plakátokon. Az ismeretlen fenyegetőzők egy hetet adtak arra, hogy a magyarok elhagyják az ukrán földet. Ellenkező esetben, mint írták, megmérgezik őket, akár a patkányokat. Dicsőség a nemzetnek!!! Halál az ellenségre!!! – zárult az üzenet.Feljelentették a beregszászi oktatási osztályt, mert magyar nyelvű köszöntőt tett közzé
A Beregszászi 3. Számú Zrínyi Ilona Középiskola magyar nyelvű köszöntőt is tartalmazó videója miatt érkezett bejelentés a Beregszászi Városi Tanács Oktatási és Művelődési Főosztálya ellen a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztrációhoz (ODA Zakarpattya).Álhír a beregszászi ivóvízhálózat megmérgezésének ügye?
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) kárpátaljai megyei kirendeltségének szóvivője, Vanda Miljo cáfolta azokat az információkat, miszerint egy csoport ciánnal tervezte megmérgezni Beregszász ivóvízhálózatát − adta hírül a Kárpáti Igaz Szó.Ukrán szélsőségesek meg akarták mérgezni a beregszászi ivóvízhálózatot (Frissítve: cáfolnak az ukrán hatóságok)
Indoklásuk szerint meg akarták tisztítani Beregszászt a magyaroktól. Sajtóhírek szerint az akcióra készülők állítólag egy ház alagsorában éppen azt vizsgálták, miként oldódik a méreg a vízben, amikor a rendőrök rájuk törtek.Ajánljuk még















