bérrendezés
A Pedagógus Kar elnöke szerint a tanárok bérének és munkaidejének rendezése meggyőzi a pedagógusokat
Ha minden jól megy és az EU betartja a szavát, akkor már január elsején emelik a pedagógusok bérét 21 százalékkal, de a Pedagógus Kar elnöke reméli, hogy lesz majd még további emelés is. Horváth Péter ugyanakkor elmondta, hogy a jutalmazási rendszer kialakítása is megfontolandó, de úgy tudja, hogy vannak erre vonatkozó tervek a köznevelési minisztérium előtt. Azt, hogy a pedagógus kollégák mennyire elégedettek az eddig elért eredménnyel, azt még nem tudja, ahogyan azt sem, hogy lesznek-e még sztrájkok, hiszen ezek megszervezése nem az ő, hanem a szakszervezetek hatásköre. Továbbá beszélt arról is, hogy az elbocsátott tanárok tudták, hogy a munka megtagadása következményekkel jár, de a bíróság fogja majd kimondani, hogy a retorzió mértéke igazságos volt-e.Klára Csodaországban: az ellenzék alternatív valóságában annak örvend, hogy Magyarország szerintük nem kap pénzt
Alámerült a nyúlüregben a teljes ellenzék és egy súlyosan pszichedelikus tükörvilágban találta magát, ahol minden éppen a mindenki más által érzékelt valósággal ellentétesen történik. Egyvalami maradt csak hasonlatos az igazi valósághoz: az ideiglenesen hazánkban állomásozó baloldal mindkét világban annak örvendezik, hogy Magyarország nem kap uniós forrásokat. Csakhogy ez így nem igaz, még akkor sem, ha Dobrev Klára vagy Cseh Katalin nagyon szeretné.Kásler Miklós: négy lépcsőben hetvenkét százalékkal emelkednek a szakdolgozói alapbérek (videó)
Folyamatosan nő az egészségügyi szakdolgozók megbecsülése és továbbra is folytatódnak az ágazati béremelések a magyar ellátórendszer érdekében és a betegek javára – mutatott rá a közösségi oldalán publikált videóban Kásler Miklós, aki megköszönte az egészségügyi dolgozók és szakdolgozók munkáját.Erre is van ideje: Karácsony podcastet indít
Karácsony Gergely Facebook-oldalán jelentette be, hogy podcast-csatornát indít. Arról nem beszélt, hogy hogyan fér bele az idejébe a miniszterelnök-jelölti kampányolás, városvezetés és napi huszonnégy órás Facebook-posztolás mellett, de az eddigi tapasztalatokból kiindulva, majd azt az öt percet szánja rá, amit egyébként Budapestnek tulajdonítana.Az egészségügyi szakszervezetekkel tárgyalt az EMMI
Ismét tárgyalóasztalhoz ültek az Emmi és a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (MSZ EDDSZ), valamint a Mentődolgozók Önálló Szakszervezete (MÖSZ) ágazati reprezentatív szakszervezet képviselői. A minisztériumot Latorcai Csaba közigazgatási és Horváth Ildikó egészségügyért felelős államtitkár, az MSZ EDDSZ-t Cser Ágnes, a MÖSZ-t pedig Toma Lajos elnökök képviselték.Húsz százalékkal emelkedik az egészségügyi szakdolgozók bére
Az egészségügyi szakdolgozók béremelésére vonatkozó program keretén belül november elsejétől, azaz vasárnaptól húsz százalékkal kezdik a fizetésemeléseket. A béremelési program következő harminc százalékos állomása 2022 januárjában lesz esedékes – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) vasárnap reggel.Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága: végre minden orvosnak kiszámítható, biztonságos jövő- és pályaképe lesz
A Keresztény Orvosok Magyarországi Társasága szerint a kormány által elfogadott, az orvosi bérek emelését is tartalmazó egészségügyi törvényjavaslatnak köszönhetően végre megszűnik az évtizedek óta fennálló, hűbérrendszer-szerű egészségügyi berendezkedés Magyarországon és a korábban soha nem látott mértékben emelkednek majd a bérek. Hozzáteszik, hogy bár az új orvosi bérekről és jogviszonyról szóló törvény megszületésekor, megszavazásakor sokan érezték úgy, hogy nem 100 százalékban azt kapták, amit vártak – vagy amit szerettek volna elérni –, mégis fontosnak tartják tudatni: van okuk örülni, hálát érezni.Áder János elrendelte az új egészségügyi törvény kihirdetését
Áder János köztársasági elnök szerdán elrendelte az orvosi béremelést is tartalmazó egészségügyi törvény kihirdetését. Az ezzel kapcsolatos közleményében az államfő aláhúzta, hogy a döntés ritkán tapasztalható szakmai, politikai, szakbizottsági konszenzussal született meg.Ajánljuk még