betiltás
Ezért kell az unióba Ukrajna: betiltanák a kárpátaljai magyar pártot, hogy győzzön a demokrácia
Azt már régóta tudjuk, hogy Ukrajna minden szempontból mintaállam. Zelenszkij már évekkel ezelőtt kijelentette, hogy megszüntették az országban a korrupciót, tehát nincs. Ilyet ugyan még soha, sehol nem sikerült kivitelezni, de a kenőpénzek és ellopott nyugati segélyek szívcsakrája teljesen megtisztult, higgye el mindenki. Ilyen bődületes hazugságra talán eddig senki se volt képes, de Zelenszkij és bandája ezt is megengedhette magának, még csillámpor is hullott az égből a kijelentés alatt. Ez azonban nem volt elég, az ukrán demokrácia úgy tűnik, hogy megteszi az utolsó lépést a tökéletesség irányába, hiszen be akarják tiltani a KMKSZ-t, a kárpátaljai magyarok 1989-ben alapított pártját. Így talán már semmilyen akadályba nem ütközik majd az ország Európai Unióba való felvétele, a jelenlegi orwelli viszonyok ugyanis valóban az ilyen és ehhez hasonló aljasságokat díjazzák. Brüsszel megmutatta, milyen hely is valójában – A belga bíróság szerint is folytatódhat a konferencia, Orbán is felszólal
Nemzetközi felháborodást váltott ki a NatCon betiltása, illetve a belga hatóságok fellépése, miután három brüsszeli liberális polgármester összefogott, hogy két nagy hotelt megzsarolva próbálják ellehetetleníteni a konzervatív erők brüsszeli konferenciáját kedden. Bár a rendezvényt végül sikerült megtartani, de rendőrök gyűrűjében kellett távozniuk a résztvevőknek, aki pedig elhagyta az épületet, már nem engedték vissza. Egyesek szerint az eset muníciót adott az uniószkeptikusoknak, mások szerint az eset a náci Németország működését idézi fel, egy azonban biztos: Brüsszel bebizonyította, hogy a jogállamiságot abszolút politikai bunkósbotként kezelik a nyugati demokráciákban, a szólásszabadságnak pedig egészen egyszerű jelentést tanúsítanak – szólsz, amit szabad. Orbán: utoljára '88-ban a kommunisták akartak elhallgattatni a rendőrséggel – Brüsszel polgármestere tiltatta be a Nemzeti Konzervatívok Konferenciáját (FRISSÍTVE)
Kiderült, hogy Brüsszelben csak a baloldali mantra kaphat helyet, az viszont teljes gázzal, ellenben békepárti és migrációellenes rendezvényt nem lehet tartani. Elképesztő, hogy Európa úgynevezett fővárosában a szélsőbaloldali aktivisták irányítanak, hiszen a brüsszeli rendőrség láthatóan az ürügyre várva félbeszakította az alig megkezdődő NatCon konferenciát. Természetesen védekezésükben elmondták, hogy ők csak a rendzavarást akarták megakadályozni. A lényeg, hogy nem a szélsőbaloldaliakat zavarják el, hanem a konferenciát szüntetik be. Az ilyen rendkívül körmönfont megoldásokat már az Egyesült Államokból ismerhetjük, azonban a szólásszabadság ilyen mértékű lábbal tiprása különösen gyomorforgató és elfogadhatatlan. Az internetes csatornákon hívják tüntetni a szélsőbaloldali aktivistákat a NatCon konferencia ellen. Frank Füredi, az MCC Brussels ügyvezető igazgatója szerint ami az elmúlt napokban történt, nem kevesebb, mint a szólásszabadság és a politikai véleménynyilvánítás válsága egész Európában. Orbán Balázs pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a szervezőket zsarolták, fenyegették, csak valahogy elérjék, hogy ne tartsák meg az eseményt, amelyen olyan jelentős személyek is részt vesznek, mint a magyar és a volt lengyel miniszterelnök. A mesterterv végül révbe ért, mert a rendőrség tényleg lefújta az eseményt, amit azzal indokoltak, hogy „a közrend megzavarásának veszélye miatt döntöttek a rendezvény beszüntetése mellett”.