bíróságok
Varsó szerint jogtalan az uniós kötelezettségszegési eljárás
Az Európai Bizottság (EB) nem jogosult arra, hogy kötelezettségszegési eljárást indítson az igazságügy tagállami megszervezése kapcsán, amint ezt az új lengyel bírák legitimitását védő lengyel törvény esetében tette - olvasható a varsói igazságügyi tárca csütörtöki állásfoglalásában.Távmeghallgatásokkal biztosítják a bíróságok működését a korlátozások alatt
A hosszú pereket ugyan jegelik, de számtalan ügyet jelenleg is tárgyalnak, köszönhetően a már tavaly kiépített technikai háttérnek. Ez azt jelenti, hogy a peres feleket, tanúkat, szakértőket távmeghallgatásban folytatják le. Ezt úgy oldják meg, hogy két helyszín között biztosítják a folyamatos, ellenőrzött és valós idejű kép- és hangkapcsolatot – erről ír a Magyar Nemzet.Varga Judit: az európai igazságügyi együttműködést is a járvány elleni küzdelem szolgálatába kell állítani
Az európai igazságügyi együttműködést is a járvány elleni küzdelem szolgálatába kell állítani - nyilatkozta Varga Judit igazságügyi miniszter hétfőn az MTI-nek.Százmillió a bírók képzésére
Megkezdődött a bírák idei képzési programjának megvalósítása: a bírák, a titkárok, a fogalmazók és az igazságügyi alkalmazottak jórészt a Magyar Igazságügyi Akadémia keretei között ismerhetik meg alaposabban a változó jogszabályokat - írja a hétfői Magyar Nemzet.Köszönjük a bíróságnak, hogy ránk szabadítja a rablógyilkost, akinek mi fizettünk kártérítést!
Hatalomátvétel volt a diliházban, a páciensek diktálják az orvosoknak, mit kell szedniük. Nagyjából így írható körül, mi folyik a magyar (és az uniós) bíróságokon, amikor éppen többszörös rablógyilkost, kalapácsos ámokfutót, lincselőt szabadítanak rá (nevetségesen enyhe) büntetése letelte előtt az országra. Vagy amikor az adófizetők zsebéből milliárdokat vesznek ki, és teszik be a bűnözőkébe, amiért nem elég kényelmes a cellájuk. Hogy a gengszterek helyett miért nem az áldozatokat kárpótolják, illetve hogy a félkegyelmű bírókat miért nem rúgják ki páros lábbal a testületből, azt jó lenne megtudni Darák Péter főbírótól (vezető képünkön), ám ő egyelőre azzal van elfoglalva, hogy mentegesse azt a kollégáját, aki decemberben szabadon engedett egy dühöngő őrültet, aki aztán meggyilkolta két gyermekét...És lehet tovább rombolni a bíróságok tekintélyét!
Az Index szerint Orbán Viktor a bíróságok ellen hangolja a közvéleményt. Szerintem a közvéleményt ebben az ügyben nem kell hangolni, arról bizonyos bíróságok és némely bírók gondoskodnak. A bíróságok nyilvánosságra hozzák az ítéleteiket – érdemes szemezgetni közöttük, ha az ember még érveket keres a jogrendszer totális diszfunkcionalitásának bizonyításához. A következő napokban csak az elmúlt rövid időszak terméséből fogunk szemezgetni, nehogy már tendenciózusnak látszódjunk.Az EP felszólította Oroszországot, hogy hagyja abba a litván bírák jogtalan perlését
Oroszország hagyjon fel a litván bírák ellen politikai okból indított büntetőeljárásokkal, az uniós tagállamok utasítsanak el az ügyben bármilyen jogi segítséget Oroszországnak – szögezték le csütörtökön elfogadott állásfoglalásukban az Európai Parlament képviselői strasbourgi plenáris ülésükön.Tombol a diktatúra – Felmentette Gyurcsány miniszterét a Fővárosi Ítélőtábla a postaszékház elkótyavetyélése ügyében
Bűncselekmény hiányában jogerősen felmentette a postaszékház több, mint egy évtizeddel ezelőtti eladása ügyében megvádolt vezetőket a Fővárosi Ítélőtábla csütörtökön. Az elsőrendű terhelt – Gyurcsány Ferenc egykori közlekedési minisztere, Szabó Pál – esetében az ügyészség tíz éves szabadságvesztés kiszabására tett indítványt, mivel a vádhatóság véleménye szerint Szabó a Magyar Posta korábbi vezérigazgatójaként csaknem tízmilliárd forintos kárt okozott a Postapalotaként is ismert épület eladásával és egy másik irodaház bérlésével. Bár az ellenzék szerint Magyarországon tombol a diktatúra, a bíróságok a kormánypártok zsebében vannak, a döntéshozók mégis sorra mentik fel a Gyurcsány-korszak olyan, súlyos bűncselekményekkel megvádolt emblematikus szereplőit, mint az egykori honvédelmi minisztert, Juhász Ferencet, a volt titokminisztert, Szilvásy Györgyöt, vagy a viszkisdobozos ügyként elhíresült perben szerepelt államtitkárt, Fapál Lászlót.Trócsányi László: Semmi sem veszélyezteti a bírák függetlenségét
Az igazságügyi miniszter szerint az önálló közigazgatási testület a jogvédelmet erősíti; Trócsányi László szerint a Velencei Bizottság kiegyensúlyozott, a magyar kormány céljait és erőfeszítéseit is értékelő jelentést fogadott el a közigazgatási bíróságok önállósulásáról - írta a Magyar Nemzet.Ajánljuk még