budaházy györgy
Kiszabadult Budaházy György és öt harcostársa a börtönből – Nézze meg a PestiSrácok.hu közvetítését! (videó)
Döntött Novák Katalin köztársasági elnök a Hunnia-ügy jogerősen elítélt terheltjeinek kegyelmi kérvényéről. A végrehajtási kegyelmi határozatot már az igazságügyi miniszter is ellenjegyezte. A PestiSrácok.hu előre megírta: információink szerint már csütörtök este kinyílnak a börtönkapuk, és a másodfokú ítélet kihirdetését követően büntetése letöltésére bv-intézetbe szállított Budaházy György és öt társa kiszabadul. A PestiSrácok.hu elérte Budaházy Györgyöt telefonon. Azt mondta, hálásan köszöni az államfőnek, a miniszter asszonynak és mindazoknak, akik kiálltak mellette, bármit is tettek ügyükben az igazságtétel érdekében, kiálltak, aláírták a petíciót, vagy támogatták a családokat – enélkül nem sikerült volna. "Remélem, lesz alkalmam a haza szolgálatában meghálálni ezt a kegyelmet" – fogalmazott a gyurcsányi éra nemzeti ellenállásának vezetője, aki közel 15 éve tartó meghurcoltatás után szabadult ma, miközben a másik oldalt, a gyurcsányi hatalom képviselőit, a brutális rendőrterror kiagyalóit és kivitelezőit semmiféle érdemi retorzió nem érte. A PestiSrácok.hu stábja a váci börtön bejárata előtt várta a szabadulókat – nézze vissza Gulyás Áron kollégánk élő bejelentkezését Budaházy György és Nagy Zoltán első szabad perceiről, akikkel villáminterjút is készítettünk! (A másik három, terrorváddal elítélt, másfél évtizeden át meghurcolt társuk más börtönökből szabadult.)Szinte óránként csatlakoznak új támogatók, így kollégáink is kiállnak Budaházyék kegyelme mellett
Óriási lendületet vett a Budaházy György és társai szabadulása melletti kiállás. Szinte óráról órára csatlakoznak újabb közéleti szereplők a gyurcsányi rendszerrel szembeni ellenállás terrorváddal elítélt vezetőinek kegyelmi kérvényét támogató, Budaházy Bizottság az Igazságtételért által kiadott nyílt levél aláíróihoz. A végrehajtási kegyelmet nyilvánosan támogatók között szerepelnek a PestiSrácok.hu munkatársai is. Az elmúlt hetekben pártállástól függetlenül több tízezren nyilvánították ki azon álláspontjukat, hogy a társadalom igazságérzetének helyreállításához elengedhetetlen, hogy a jelenleg is fegyházban ülő Budaházy György és társai köztársasági elnöki kegyelemben részesüljenek. Mint ismert a Hunnia-ügy összesen 17 vádlottja közül heten már a másodfokú ítéletet megelőzően kegyelemben részesültek. Novák Katalin köztársasági elnök a döntését többek között az eljárás rendkívül hosszúra nyúlásával indokolta, amely már önmagában többszöröse, mint az akkor kegyelemben részesült vádlottakra kiszabott büntetési tételek. Az államfő a hát vádlott kegyelmének bejelentésekor azt közölte, hogy a többiek kegyelmi kérvényéről a jogerős ítéletet követően dönt.Céltáblára tűzte Böjte Csaba testvért a "független-objektív" média, mert gyermekekkel mondatott imát fogvatartottakért
Egyként esett neki a balliberális média Böjte Csaba erdélyi szerzetesnek, amiért dévai árvákkal közösen mondott imát a nagyhéten, az irgalmasság jegyében a bebörtönzöttekért, köztük Budaházy Györgyért és társaiért. Csaba testvér Youtube-csatornájára is felkerült egy videó a közös imádságról – ezt pécézte ki a 444.hu, 24.hu, a hvg.hu, a Mérce és társaik. Mint ismert, a Hunnia-ügyben húsznál is több gyermek érintett, akik már az elmúlt közel 15 évben is ártatlanul szenvedtek a rendkívül hosszan elhúzódó eljárásban. Böjte atya az árvákkal azért imádkozott, hogy a bebörtönzöttek, kiváltképp az ártatlanul bebörtönzöttek mielőbb hazatérhessenek a családjukhoz. A független-objektív sajtó ezúttal is megmutatta: a szabadság szerintük ott kezdődik, hogy még azt is ők döntik el, imádkozni kikért és miért szabad. Nekik pedig természetesen még az is megengedett, hogy egy szerzetest bíráljanak és ellene uszítsanak.Gaudi-Nagy Tamás a Katolikus Rádióban: Kegyelmet Budaházynak!
A Katolikus Rádiónak adott interjút dr. Gaudi-Nagy Tamás, aki a Hunnia-ügyben képviseli Budaházy György védelmét. A Nemzeti Jogvédő szolgálat ügyvezetője a beszélgetés során rávilágított a meghurcolt vádlottak sanyarú helyzetére, és felhívta a figyelmet a kegyelmi eljárás elkerülhetetlenségére.Nem fellebbezett az ügyészség Budaházyék ügyében
Tudomásul vette a Fővárosi Ítélőtábla az első fokhoz képest szinte összehasonlíthatatlanul enyhébb ítéletét Budaházyék perében a vádhatóság. Annak ellenére nem fellebbezett most az ügyészség, hogy egy éve még az összes vádlott esetében súlyosítást kért, még Budaházy Györgyre is, akit akkor a Fővárosi Törvényszék 17 év fegyházbüntetésre ítélt. Összesen négy vádlottnál nyílt meg a harmadfok lehetősége, akiket plusz egy vádpontban talált bűnösnek a táblabíróság. Török Zsolt tanácsa az összes, még eljárás alatt álló vádlottra a terrorbűncselekményekért az úgynevezett enyhítő szakasz alkalmazása mellett adható törvényi minimumot szabta ki, mivel azok indokolásuk szerint nem terroristák, hanem hasznos tagjai a társadalomnak, és rendkívül hosszú idő telt el a vádban szereplő cselekmények óta. (A Btk. enyhítő szakaszát akkor alkalmazhatja a bíróság, ha meggyőződése szerint az eset összes körülményeire tekintettel a vádlott(akk)al szemben a törvény által kiszabható legcsekélyebb büntetés is túl szigorú lenne.)"A politikai státusfoglyok szabadon bocsáttassanak" – A Petőfi-szobornál üzentek Budaházyék szabadságáért
Családtagok és Budaházyék mellett kiállók, köztük a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői a Petőfi-szobornál gyűltek össze március 15-e alkalmából. A békés megmozdulással azt üzenték: nincs rendben az, hogy a 2010 előtti nehéz években a nemzeti ellenállás élére állók elítéltként börtönben töltik a szabadság ünnepét. 10 méter hosszú molinót húztak ki és tartottak a kezükben, a következő felirattal: "A politikai statusfoglyok szabadon bocsáttassanak".Így szólt a Szózat a Fővárosi Ítélőtábla tárgyalótermében (videó)
Más kameraállásokból is megszereztük a felvételeket, amelyek a Fővárosi Ítélőtáblán készültek a tárgyalóteremben, Budaházy Györgyék ítélethirdetésén. Így, amit eddig csak elmondani tudtunk, most meg is mutatjuk: az ítélet rendelkező részének kihirdetése után a hallgatóság a Szózatot kezdte énekelni. Az első szólamok után Török Zsolt tanácsvezető bíró egy pillanatra a tanács másik két tagjára nézett, fejével intett, majd felálltak, és vigyázzállásban hallgatták végig a Budaházyék mellett kiállók által énekelt nemzeti imádságunkat. Sőt, az egyik bíró még el is érzékenyült. Nézze vissza a katartikus pillanatokat!Az ítélőtábla bírája kimondta: Budaházyék nem terroristák, sőt, a társadalom hasznos tagjai, de a jogszabályok miatt elítélte őket (videó)
Ugyan jelentősen mérsékelve a korábbi büntetéseket, de elítélte a Hunnia-ügy vádlottjait a Fővárosi Ítélőtábla bírói tanácsa: Budaházy Györgyöt 6 év, társait 5 és fél év, 5 év, illetve 2 év fegyházbüntetésre, amelyből a bűnszervezet minősítés miatt nem szabadulhatnak kedvezménnyel.Ajánljuk még