budaházy györgy
Budaházy György üdvözli a köztársasági elnöki döntést, magának és kilenc társának tisztességes eljárást kér
"Üdvözlöm és köszönöm Köztársasági Elnök Asszony döntését, még akkor is, ha az én kegyelmi kérvényem kapcsán nem foglalt állást" - írja közleményében Budaházy György, akit a megismételt elsőfokú eljárásban 17 év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék. Mint ismert, Novák Katalin államfő december 27-én a Budaházy-ügy, más néven Hunnia-ügy 17 vádlottja közül hetet eljárási kegyelemben részesített, ami azt jelenti, hogy ők innentől fogva nem büntethetők, mentesülnek a további eljárási cselekmények alól. Tíz vádlott esetében, akik közül 6-ot a törvényszék 10 év feletti büntetéssel sújtott, a köztársasági elnök úgy döntött, mivel rendkívül súlyosnak minősített bűncselekményekkel, bűnszervezeti minősítéssel vádolják őket, megvárja a jogerős ítéletet és azt követően határoz a kegyelmi kérvényről. Gaudi-Nagy Tamás szerint előremutató és üzenet is a mostani kegyelem, hogyha másodfokon is maradna a koholt terror vád, a többiek is bízhatnak a köztársasági elnöki kegyelemben. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője arra is felhívta a figyelmet, hogy az államfő az igazságszolgáltatásba vetett hit megrendülését emlegette a közleményében.A Fővárosi Ítélőtáblára nevezték ki a Budaházyékat elítélő bírót
A Fővárosi Ítélőtábla bírájának nevezték ki november elsejétől Ignácz Györgyöt, a Fővárosi Törvényszék bíráját, aki Budaházy Györgyöt és társait összesen 117 év börtönre ítélte – magát Budaházyt 17 év fegyházbüntetésre, amelyből kedvezménnyel sem szabadulhat. Az ügy pikantériája az, hogy ha a vádlottak által beadott kegyelmi kérelmeket addig se bírálják el, akkor a Hunnia-ügy is éppen a Fővárosi Ítélőtáblán folytatódik másodfokon februárban. Ignácz György bíró ellen pedig a megismételt elsőfokú eljárás kapcsán eljárás is indulhat, az egyik 2006-os áldozat ugyanis vélt jogsértések miatt – megkérdőjelezve az eljárás tisztaságát – fegyelmi eljárást kezdeményezett az ítész ellen. Bár levelét a Fővárosi Törvényszék november 29-én érkeztette, nem a törvényben előírt 8 napon belül, hanem csak december 15-én tájékoztatták arról, hogy már nem illetékesek az ügyben, Ignácz bíró ugyanis időközben az Ítélőtábla bírája lett.A Hunnia-ügy vádlottjainak családtagjai és a Budaházy Bizottság képviselői Novák Katalinnal találkoznának (VIDEÓ)
December 11-én, vasárnap a Hunnia-ügy vádlottjainak családtagjai a Köztársasági Elnöki Hivatalnak karácsonyfájára vittek díszeket, valamint a vádlottaknak kegyelmet kérő levelet is átadtak a helyszínen.Budaházy György a PS-nek: „A Háttér Társaság nyomására ellenem indított újabb büntetőüggyel tudtak mostanáig benntartani”
Több mint fél éven át tartó ismételt letartóztatás után egy hete fordulat állt be a Budaházy-ügyben. Budaházy Györgyöt kiengedték a börtönből, megszüntetve a letartóztatását, így ugyan nyomkövetővel felszerelve, de hazatérhetett a családjához. Itt, a családi otthonában fogadta a PestiSrácok.hu stábját és exkluzív interjút adott, amelyben többek közt elárulta, miért és hogyan tudták hónapokkal tovább bent tartani, mint a társait. Felidézte azt a 2019-es tüntetést a gyermekek és oktatásban részt vevők LMBTQ-érzékenyítése ellen, amelyből a Háttér Társaság egyik tagjának feljelentésére és a Soros-szervezet erős nyomásgyakorlását követően csoportosan elkövetett, közösség tagja elleni erőszakkal gyanúsították meg. Különös módon éppen akkor, amikor a Hunnia-ügyben az ítélethirdetés következett. A nemzeti radikális azt is elárulta a PS-nek, mi tartotta benne a lelket, miért nem tudták megtörni az elmúlt lassan másfél évtized alatt.Budaházy a PS-nek: "Annyian és olyan személyek álltak ki mellettem, ami végre elért a bíróság rendszeréig"
"El sem tudja képzelni, aki még nem volt az elszenvedője, milyen valójában az igazságszolgáltatás rendszere, hogy sok esetben belül mennyire nincs jogkövető magatartás. De most már annyian és olyan emberek álltak ki mellettem és az ügyünk mellett, amit már nem hagyhattak figyelmen kívül" – mondta a PestiSrácok.hu-nak Budaházy György percekkel azután, hogy 6 hónap fogvatartást követően a Kúria megszüntette a letartóztatását és szabadon engedték. A csütörtöki napon, alig három nappal azután, hogy az őt ért, véleménye szerint durva jogtalanságok miatt éhségsztrájkot kezdett, és egy héttel azután, hogy közös kiállással bemutatkozott a Budaházy Bizottság az Igazságtételért civil szerveződés, a hathónapos kötelező felülvizsgálat során a Kúria úgy látta, már nem állnak fenn a legsúlyosabb kényszerintézkedés okai. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője azt mondta a PS-nek: nem szabad elfelejteni, hogy bár rendkívül fontos és örömteli a mai esemény, csak részgyőzelem; a koncepciós eljárás, amelyben Budaházyt 17 év fegyházbüntetésre ítélték, folytatódik tovább.Hazatérhet otthonába Budaházy György!
Kis lépés, apró győzelem, de ez az első remény a győzelem felé: a PestiSrácok.hu úgy értesült, hogy házi őrizetbe helyezik Budaházy Györgyöt, így több éves meghurcoltatás után újra hazatérhet otthonába. Budaházy Edda portálunknak számolt be az örömhírről, és megköszönte az imákat és a rengeteg támogatást, amelyet családja az elmúlt évek során kapott.Éhségsztrájkba kezdett, eljárást indítottak ellene és fűtés nélküli magánzárkában tartják Budaházy Györgyöt
Éhségsztrájkba kezdett végső elkeseredésében Budaházy György és a Budaházy Bizottság az Igazságtételért több tagja is. Budaházy György börtönből küldött üzenete szerint - melyet lapunknak Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője is megerősített -, rendkívül hosszúra nyúlik a benyújtott kegyelmi kérvény ügye - még el sem jutott a köztársasági elnökhöz - fogvatartása alatt védekezési lehetőségei is korlátozottak, ráadásul egyedül őt ítélték el tényleges börtönbüntetés letöltésére. Nem használhat számítógépet, közben saját maga dolgozik a többezer oldalnyi fellebbezési iraton, kézírással. A Gyurcsány-korszak nemzeti ellenállásának vezéralakja jelenleg éppen biztonsági zárkában van és azért is fegyelmi eljárás indult ellene, mert megtagadta az étel elfogadását.Igazságtételért demonstrál október 23-án a Budaházy Bizottság (Videó)
Amíg Budaházy György börtönben van, mindig egyes jobboldali ember börtönben érezheti magát – mondta a PestiSrácoknak a Budaházy Bizottság az Igazságtételért megalakulását bejelentő sajtótájékoztatón Budaházy Edda, a Hunnia-perben megismételt első fokú eljárásban 17 fegyházbüntetésre ítélt Budaházy György testvére. Egyre több ismert közéleti szereplő áll a Nemzeti Jogvédő Szolgálat által zászlóra tűzött ügy mellé és követelik: Szabadságot Budaházynak! A PestiSrácok.hu korábban megírta, hogy a 2006-os nemzeti ellenállás vezéralakja az egyetlen, akinek esetében a kényszerintézkedés enyhítését sem engedélyezte a bíróság – ebben oka (ürügye?) többek közt az, hogy egy gyerekekre irányuló LMBTQ-rendezvény helyszínén Budaházy békés tiltakozása miatt, liberális jogvédő szervezetek nyomásgyakorlására közösség tagja elleni erőszak bűntettével is megvádolták Budaházyt. Mivel eddig minden jogi kísérlet zsákutcának bizonyult, a megalakult Budaházy Bizottság az Igazságtételért levélben fordul az igazságügyi miniszterhez és Novák Katalin köztársasági elnökhöz, kegyelmet kérve a gyurcsányi rendszert megdöntő nemzeti ellenállás meghatározó vezetőjének.Tizenhat éve zajlottak a budapesti embervadászatok (visszanézhető a Pesti TV kisfilmje)
Tizenhat éve zajlottak az őszödi beszéd nyomán kirobbant tüntetéseket követő embervadászatok. A Gyurcsány-kormány ellen tiltakozó emberek az ország minden nagyvárosában demonstrációkba kezdtek, amire a politikai vezetés karhatalmi eszközökkel reagált. Rendőri erőszakkal verték szét a békés tüntetőket - emlékeztet a Nemzeti Jogvédő Szolgálat. Ez alkalomból újra közreadjuk a Pesti TV a 2006-os rendőrterrorról szóló tavalyi kisfilmjét.Ajánljuk még