budaházy györgy
Kitöltötte a három évet Budaházy börtönben, jogerős ítélet nélkül fogva tartva
2009 június közepén vették először őrizetbe, majd helyezték előzetes letartóztatásba Budaházy Györgyöt, akkor még terrorcselekmény és emberölés előkészülete gyanújával. Kétszer engedték ki és háromszor ültették le eddig ugyanazon ügyből kifolyólag, kényszerintézkedés elrendelésére, vagyis jogerős bírósági ítélet nélkül. A minap a radikális jobboldal ikonikus alakja a fontos évfordulót is a rácsok mögött töltötte: azt a napot, amikor a harmadik évet is letöltötte egy büntetés-végrehajtási intézetben. A magyar jogszabályok szerint ennyi időre zárhatnak el valakit jogerős ítélet nélkül, ha fennállnak vele szemben a kényszerintézkedés feltételei. A harmadik év elteltével, ha nincs jogerős ítélet, a terheltet, vádlottat szabadon kell engedni, kivéve akkor, ha elsőfokú ítélet már született és abban kizárták a kedvezményekből, mint a reintegrációs őrizet vagy a feltételes szabadlábra helyezés. Budaházyékat durván meghurcolták Gyurcsányék idején a hídfoglalásért, amit a haladók a gyülekezés szabadságaként aposztrofálnak
Jól mintázza a Gyurcsány-éra és a jelenlegi kormányzat közötti különbséget jogállamiság szempontjából, hogy miként jártak el és mit kaptak 2010 előtt a Gyurcsányék ellen tüntetők, köztük a 2002-es hídfoglalók és miként tartják abszolút alapjoguknak, a gyülekezés szabadságának a főváros felforgatását és megbénítását azok, akik anno ugyanilyen tiltakozási formáért rendbontó garázdák fejét követelték. Azt nem tudni még, hogy a "katás" tüntetés hídfoglalói mire számíthatnak, de az konkrét tény, hogy a 2002-es Erzsébet hídi blokádért egy hosszú éveken át tartó büntetőeljárás végén a Legfelsőbb Bíróság 2009-ben, felülvizsgálati eljárásban Budaházy Györgyöt 30 nap közérdekű munkára ítélte, kimondva, hogy a gyülekezési jogra hivatkozva nem korlátozható mások szabadsága és a gyülekezési jogra való hivatkozással nem lehet kibújni a büntetőjogi felelősség alól. "Az a bűnünk, hogy megmutattuk a baloldalról, ők ugyanazok a tömegbe lövető bolsevik gazemberek, akik voltak" – Budaházyék szabadságáért tüntettek a Gyorskocsi utcánál
Több százan gyűltek össze pénteken délután a Gyorskocsi utcai büntetés-végrehajtási intézetnél, hogy a még mindig börtönben fogva tartott Budaházy György és társai szabadságáért tüntessenek. A békés – és mint hangsúlyozták, politikamentes – demonstráción felszólalt Budaházy György testvére, Budaházy Edda, dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat vezetője, dr. Drábik János, a Magyar Trianon Társaság elnöke, Beke István, a Romániában terrorcselekmény miatt korábban elítélt egyik székely magyar, Toroczkai László, a Mi Hazánk elnöke és Sziva Balázs, a Romantikus Erőszak zenekar frontembere. Budaházy György levélben üzent a mellettük tüntetőknek. Azt írta: ha őrizetbe vétele után egyszer sem fellebbezett volna, hanem belenyugszik és elfogadja, amit rá akar mérni a gyurcsányi rendszer, most szabadulna. Arra is kitért: szerinte a legfőbb bűnük az, hogy lerántották a baloldal álhumánus álarcát és megmutatták, hogy ezek ugyanazok a tömegbe lövető, bolsevik gazemberek, akik voltak. Kiengedték a börtönből a Hunnia-per letartóztatott vádlottjait, kivéve Budaházy Györgyöt (Frissítve)
Budaházy György kivételével a Hunnia-per többi, megismételt elsőfokú ítélet kihirdetése után azonnal letartóztatott vádlottjának fellebbezését helyben hagyva, kényszerintézkedésüket enyhítette a Fővárosi Ítélőtábla, így a II. rendű S. J., VIII. rendű T. Cs., IX. rendű N. Z., valamint a XI. rendű vádlott, F. R. hazatérhetett a börtönből a családjához. Budaházy György esetében azonban az Ítélőtábla álláspontja szerint „mellőzhetetlen a teljes szabadságelvonással járó kényszerintézkedés” – értesítette a PestiSrácok.hu-t a család. A határozatot az Ítélőtábla többek között azzal is indokolta, hogy a közelmúltban Budaházyt közösség tagja elleni erőszak elkövetésével is meggyanúsították, amely a jelen ügyben kiszabott 17 éven felül egy újabb 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény. A nemzeti radikálisok ismert alakját a Háttér Társaság jelentette fel, miután 2019 nyarán az iskolai LMBTQP-érzékenyítésről szóló programjukra Budaházy is több társa is megpróbált bejutni, hogy nemtetszésüket fejezzék ki; miután ez nem sikerült, egy molinót húztak ki a Háttér Társaság irodájának bejárata elé, azzal a felirattal, hogy „Tiltsák ki az LMBTQ-propagandát az iskolákból!”. Úgy látszik, a ma már a gyermekvédelmi törvénybe foglalt elvekért való kiállása miatt Budaházy Györgyöt még hosszabb időre vonnák ki a forgalomból. Ajánljuk még
A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat. Szentkirályi András kollégánkat január 2-án helyezik örök nyugalomra
Nemrégiben elhunyt kollégánk, Szentkirályi András „Golyó” temetésére 2023. január 2-án délelőtt, 11 órától kerül sor, az Új Köztemető 53. parcellájánál. Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo. Závecz: csökkent a Fidesz támogatottsága, és nagyot romlott a közhangulat
A ZRI Závecz Research Intézet november közepi felmérése szerint miközben a Fidesz idén májusban minden idők legmagasabb támogatottságát érte el, hiszen a felnőtt népesség 46 százaléka állt mögöttük, azóta viszont jelentős veszteségeket szenvedtek: szeptemberben 37 százalékon, most pedig már csak 33 százalékon állnak.